Az örömünnep margójára

A koppenhágai EU-csúcs után továbbra is egymást érik a különböző kommentárok kormánypárti és ellenzéki részről. Megszólal az Aczél– Juszt–Mészáros trió vezette ki- és bemagyarázó szavalókórus, és némileg fanyarabb stílusban kifejti véleményét a polgári sajtó is. Repkednek a statisztikák, kvóták és sarokszámok. Mindenki próbálja megjósolni, kik lesznek a csatlakozás nyertesei, kik a kárvallottjai. S közben valahogy megfeledkeznek a dániai vidám happening máris biztos veszteseiről: a felvidéki magyarokról. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy 2004 májusától Szlovákia is az unió kötelékébe léphet. Félreértés ne essék: nem sajnálom én a tagságot tőlük. Ahogy elnézem a feltételeket, inkább akkor lenne okunk irigykedni, ha ők kinn maradnának. Csak hát ott vannak azok a bizonyos dekrétumok, a szlovákok körében máig áldott emlékű Benes doktor aláírásával, amelyek alapján magyarok százezreit toloncolták át a határon pár kilós motyójukkal együtt, másokat pedig rabszolgaként hurcoltak el úgymond „helyreállítani a fasizmus pusztításait”, amelyekért mindegyikőjüket felelőssé tették, csecsemőtől az aggastyánig. És felelőssé teszik ma is. Szlovákiában mindenki visszakapta már egykor államosított vagyonát – csak a magyarok nem. Szlovákiában már mindenkit kárpótoltak a múlt szenvedéseiért – csak a magyarokat nem. Szlovákiában ma már a törvény előtt mindenki egyenlő – csak a magyarok nem. Hazánk vezetői erre egy szót sem fecséreltek Koppenhágában. Nehogy álmatlan éjszakáik legyenek a brüsszeli bürokratáknak. Erik Jürgensnek sem, az Európa Tanács jelentéstevőjének, aki oly rövid vizsgálódás után minősítette a kedvezménytörvényt az európai normákkal ellentétesnek. Akkor még csak az SZDSZ-es Eörsi Mátyás értett egyet vele. Úgy néz ki azonban, hogy azóta Kovács László is magáévá tette ezt a vélekedést. Hiszen a minap a közszolgálati csatorna reggeli kormánypárti talkshow-jában egy könnyed legyintéssel elintézte a státustörvény körüli vitákat, mondván, hogy az unióba belépve úgyis vissza kell majd vonni a jogszabályt, mert ott nem ismerik az etnikai megkülönböztetés fogalmát.
Szóval a kedvezménytörvénynek nincs helye Európában, de a Benes-dekrétumoknak igen. Nekünk meg ég az arcunk, amikor a neves osztrák nemzetközi jogász, Eva-Maria Barki asszony készül egy magyar autonómia-törekvésekről szóló tervezetet az ENSZ elé tárni, sztárügyvédként ismertté vált igazságügy-miniszterünk helyett. Persze ő nyilván nem ér rá ilyen csip-csup ügyekre, amikor annyi dolga volt a Btk. enyhítésével. De igazán csak akkor pirulunk el szégyenünkben, amikor egy belga emberjogi szervezetnek kell felhívnia a magyar kormány figyelmét a szlovák alkotmány szégyenletes pontjainak nem egészen eurokonform voltára. De így is minden hiába. D–209-ék ugyanis csak akkor figyelnek Brüszszelre, ha onnan oktatják európaiságra őket. Pedig nem nekik van igazuk. Mert a jövő Európájában csak olyan országokat, olyan politikusokat fognak megbecsülni, akik bátran és keményen kiállnak nemzeti érdekeik mellett. Fel kéne már végre ismerni: az unió könyörtelen érdekérvényesítési mechanizmusában Dzurinda és Nastase megalkuvást nem ismerő nacionalizmusa az eurokonform. Gyáva népeknek soha nem lesz otthona az egységes Európa.
A szerző egyetemi hallgató (ELTE BTK)