Hazánk már háborús övezet

Minden idők legerősebb állama, a világ minden idők legerősebb katonai szövetségének vezető szuperhatalma háborúra készül Irak ellen. A háború okát vagy okait azonban mégsem az Amerikai Egyesült Államoknak, sem az ENSZ-nek, sem a NATO-nak, sem pedig az Európai Uniónak nem sikerült meghatároznia. Az államok és szövetségek, politikusok és kutatók, újságírók és gondolkodók egyaránt keresték az okokat, s a következő nyolc okot fogalmazták meg.
A terrorizmus. Az Egyesült Államokat ért borzalmas terrortámadást (2001. szeptember 11.) a megtámadott fél hadüzenetként fogta fel, és válaszcsapásokra szánta el magát a bárhol, bármilyen formában megjelenő nemzetközi terrorizmus ellen. A terrorizmust bizonyítottan támogató országok (Afganisztán, Irán, Jemen, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Szudán, Szíria) közül Afganisztán megtámadása és legyőzése megtörtént. Irakról és diktátor vezetőjéről nem ismert, hogy támogatta volna az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadást. Az viszont tudható, hogy a terrortámadás első számú felelőseként meghatározott al-Kaida és Oszama bin Laden esküdt ellensége Szaddám Huszeinnek. Mindezzel szemben a terrorizmust támogató országokat jelenleg – bizonyítottan – nem fenyegeti az amerikai hadsereg.
A tömegpusztító fegyverek. Iraknak bizonyítottan voltak biológiai, vegyi fegyverei, és folytatott atomfegyver előállítását célzó kísérleteket. Az izraeli légierő támadása, az Öböl-háború, az ENSZ-embargó, valamint korábbi ENSZ-ellenőrzés nyomán ezeket feltárták és megsemmisítették. Tudható azonban, de még nem bizonyított, hogy Irak ma is rendelkezik biológiai és vegyi fegyverekkel. Szaddám Huszein ezekkel közvetlenül fenyegetni képes saját népét, a kurdokat és közvetetten Törökországot, Izraelt, Iránt és Szaúd-Arábiát. A célba jutattás katonai-technikai nehézségei miatt Európát vagy az Egyesült Államokat azonban nem veszélyezteti. Ugyanakkor nemcsak tudható, hanem bizonyított is, hogy csak „az iraki” térségben Irán, Izrael, Pakisztán, India, Délkelet-Ázsiában pedig Észak-Korea nemcsak hogy rendelkezik nukleáris, biológiai és vegyi fegyverrel, de többször fenyegetőzött is azok bevetésével.
Az iraki diktatúra. Irakban véres és kegyetlen diktatúra van, Szaddám Huszein uralkodása eddig mintegy egymillió ember életébe került. A Szaddám-klán 300 ezer embert ölt meg vegyi fegyverekkel, napalmbombával, a politikai, etnikai, vallási kisebbségeket kíméletlenül üldözik, a vezér megvalósította a népirtás bűncselekményét, és ezért háborús bűnös. A foglyokat, köztük a politikai foglyokat megkínozzák és kivégzik, de nincsen olyan emberi jog, amelyet Irak ne sértene meg alapvetően. Irakban jelenleg nem folyik genocídium, viszont Szaddám uralkodása és az Öböl-háború óta is – a világban most is meglévő számos más diktatúrához hasonlóan – folyamatosan és súlyosan megsértik az emberi jogokat.
Az ENSZ-határozatok megsértése. Irak számos, talán a rá vonatkozó összes ENSZ-határozatot megsértette és megsérti. Magatartásával az ENSZ BT határozatait, magát az Egyesült Nemzetek Szervezetét és a nemzetközi jog intézményét teszi nevetségesé, szükségtelenné, magát ezzel egyben a nemzetközi jog fölé és a nemzetközi jogon kívül helyezi. Azonban ezzel a magatartásával sem áll egyedül a világban, pl. az Egyesült Államok, Kína és Izrael is hasonlóképpen van ezzel.
Az olaj. Irak rendelkezik a világon a második legnagyobb bizonyított kőolajtartalékkal, a lista első öt helyét ezen térség országai foglalják el, közel 90 százalékos részesedéssel. Az Egyesült Államok a rohamosan növekvő kőolaj-felhasználásának több mint felét importálja, amelyben a közel-keleti olaj aránya folyamatosan növekszik. Az iraki a világ legolcsóbban kitermelhető olaja. Amerikai nem hivatalos becslések szerint az iraki olajmezők privatizálása évi 29–50 milliárd dolláros haszonhoz juttatná tulajdonosait. (A háború becsült költsége négy év alatt megtérülne!) Aki katonailag, azután politikailag és ezzel együttjáróan gazdaságilag uralja az „iraki térséget”, az évtizedekig meghatározhatja az egész világgazdaság alakulását.
A NATO-t ért támadás. A katonai szövetség vezető hatalma által indítandó Irak elleni háború a NATO háborúja, még akkor is, ha a washingtoni szerződés kollektív védelmet előíró cikkelye nem lépett hatályba. A közös értékrendet megtestesítő és a közös érdekeket megjelenítő katonai-politikai szövetségnek kötelessége támogatni az Egyesült Államok háborúját. Az Egyesült Államok is megtette ezt korábban az európai országokkal szemben, és a segítséget egyszer vissza is kell adni. Nemcsak jogok, de kötelezettségek is származnak egy szövetségből. Az Amerika elleni terrortámadás egyben az észak-atlanti civilizációt is érte, ezért aki ide tartozónak érzi magát, az katonailag is fellép a kultúránkat veszélyeztető Irak ellen. A kelet-közép-európai országok pedig egyenesen a NATO-létük igazolásának látják az iraki háború támogatását (esetünkben a NATO-hiányosságaink kompenzálási lehetőségének), miközben a háborút elvető Franciaországnak, Németországnak, Belgiumnak ez meg sem fordul a fejében.
Izrael érdekei. Az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata nagyon jó, a gazdasági és a katonai vonatkozásokat is beleértve. Az Egyesült Államok bel- és külpolitikájának alakulásában Izrael kitüntetett helyet foglal el, az Egyesült Államok számára Közel-Keleten Izrael érdekei, katonai biztonsága élvez prioritást. A hosszan tartó izraeli–palesztin fegyveres konfliktus megoldhatatlannak látszik a térség általános rendezése, az arab szorítás feloldása nélkül. Izrael erős állam a térség legerősebb hadseregével, de élete és gazdasága ellehetetlenülhet a vég nélküli háborúskodásban. Az amerikai közvetlen, közel-keleti katonai beavatkozással Izrael hosszú távra megszabadulhat ellenségeitől.
A személyes érdekeltség. Az Egyesült Államok elnökét és édesapját, valamint az alelnököt, a nemzetbiztonsági főtanácsadót, a helyettes védelmi minisztert, a kereskedelmi minisztert közvetlen, személyes és dokumentált anyagi kapcsolat fűzi az amerikai olajérdekeltségekhez. Valószínűsíthetően, de nem bizonyítottan az olajlobbi anyagilag is támogatta George W. Bush választási kampányát, és meghatározó szerepet játszott az elnöki csapat kialakításában is. A háborúindítás másik személyes vonulatát sokan az Öböl-háborút furcsán félbehagyó apa és a művet befejezni szándékozó, egyben apja előtt tisztelegő fiú megfelelési kényszerében látják.
Az okok és cáfolatok közül mindenki szabadon választhat meggyőződése és hite szerint. Magyarországon a parlamenti pártok mindegyike támogatja az Irak elleni háborút. Van, aki azért háborúpárti, mert a háborút a kisebbik rossznak véli, és világ békéjét félti Iraktól (Eörsi Mátyás), van, aki azért, mert osztja a terrorizmus elleni közös fellépés szükségességéből eredő teóriát (Németh Zsolt), és van, aki azért, mert a NATO-tagságunkból eredeztethető kötelességünknek gondolja azt (Simicskó István). A kormány engedélyezi az amerikai taszári bázison való, irakiak körülhatárolatlan kiképzését, közvetlenül bekapcsolódva ezzel a háborús előkészületekbe. Mindezt az ellenzék nem volt hajlandó az Országgyűlés plénuma előtt megvitatni, közösen dönteni, és csak azt hiszi, hogy ezáltal felelősség nem terheli. Magyarország légterét és repülőtereit, de rosszabb esetben vasútvonalait is át fogja engedni a háborúzó Egyesült Államoknak. A kormányt mindebben támogatni fogja ellenzéke, és – minden alap nélkül – állandóan fejére fogja olvasni, hogy ő nem fog kihátrálni a háború támogatásából, nem úgy, mint az MSZP a Jugoszlávia elleni háborúból. A parlamenten kívüli pártok közül a szélsőjobboldal – szokatlanul – háborúellenes, és a szélsőbaloldal – szintén szokatlanul – hallgat. Az egyházak közül a katolikus és az evengélikus egyház adott ki egy-egy szerény háborúellenes nyilatkozatot. A civil szférában egyedül az antiglobalistákból, zöldekből, kékekből stb. álló háborúellenes gyűjtőszervezet, a „Civilek a békéért” antirasszista mozgalom lép fel a készülődő háború ellen és tervez február közepére béketüntetést.
Mindezek után azt hinni, hogy elmarad a háború és abból Magyarország ki fog maradni, naivitás. Azt gondolni, hogy a felsorolt okok közül a humanitárius és önvédelmi okok miatt fog megindulni a háború, több mint naivitás.
A szerző jogász, szociológus