Hogyan nyerhet a jobbközép legközelebb?

A legközelebbi parlamenti választásig – látszólag – rendkívül sok idő van. Amint a miniszterelnök elejtett megjegyzéseiben utalt rá, nem lehet azonban kizárni, hogy a kormány már korábban, 2004-ben kiírja az új választást. Ezt akkor az Európai Unióba lépésünkkel indokolta. Az előrehozott választásra nyilvánvalóan csak akkor kerülhet sor, ha a közvélemény-kutató intézetek a kormánykoalíció egyértelmű elfogadottságát, népszerűségét jelzik. Mindez azt is jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak készen kell állniuk erre a lehetőségre is. A következőkben – a teljesség igénye nélkül – áttekintem azokat a tényezőket, amelyeket a Fidesznek – a legerősebb polgári pártnak – ebben a felkészülésben célszerű figyelembe vennie.
1. Első és legfontosabb: túl kell tenniük magukat a kormányváltozás okozta letargián. Nincs idő búslakodásra, tétlenségre, látszattevékenységre. Bármennyire is nagy elszántságot is igényel, de nem lehet elkerülni az áprilisi választás elvesztése okainak alapos feltárását és analízisét. Ennek szükségességét – másokkal együtt – a jelen írás szerzője számos alkalommal szóvá tette. Meggyőződésem, hogy az értékelő munkába mindenképpen szükséges bevonni értelmiségi holdudvarukat is. Ha a közös önvizsgálat elmarad, azt az érzetet keltheti bennük, hogy támogatott pártjuk vezetősége változatlanul külső tényezőkben látja a fő okokat, és nem hajlandó az esetleg elkövetett hibákat, a kevésbé hatásos kampányt, a választás előtt hozott kormányzati döntések kedvezőtlen hatását figyelembe venni.
2. Uniópárt vagy pártszövetség. A Nemzeti Kör, más értelmiségi csoportokkal együtt a ’98-as választás előtt különösen aktív munkát fejtett ki, hogy a polgári pártokat összefogásra késztesse. Ez – bár csak korlátozott mértékben sikerült –, elégséges volt ahhoz, hogy megnyerjék a választást. Az ezt követő kormányzati ciklus alatt a pártok életében további mozgások, belső csatározások folytak. Tekintettel arra, hogy a jobboldalon a politikai nézetek széles spektrumon oszlanak meg, a jelen írás szerzője túlságosan korainak találta egy egységes jobboldali párt megalakítását. Megvalósíthatónak tartotta viszont az azonos értékrendet valló MDF-ből, az abból kivált MDNP-ből, valamint a KDNP-ből egy kereszténydemokrata–konzervatív párt létrehozását, amely a Fidesszel szoros összefogásban vette volna fel a harcot a baloldal ellen a 2002-es választáson (Magyar Nemzet, 1998. november 14; 1999. január 9.). Eme elgondolás lényeges eleme volt az, hogy ily módon ezen az oldalon lehetett volna tartani azokat a választókat is, akik semmi szín alatt nem kívánták az utódpártot támogatni, de különböző okok miatt nem óhajtottak (újra) a Fideszre szavazni. Azt, hogy van ilyen réteg, bizonyítja a sértődött politikusokból szinte az utolsó pillanatban létrehozott Centrum párt áprilisi szereplése, amely a listán a voksok csaknem négy százalékát nyerte el. Nyilvánvaló, hogy ez a szavazóréteg nem az ellenzéki táborból verbuválódott, hiszen aligha található olyan szocialista és liberális eszméket valló polgár, aki a három baloldali párt (MSZP, SZDSZ, Munkáspárt) közül ne talált volna számára elfogadható csoportosulást.
Azt, hogy mennyire szüksége van és lehet egy nagy pártnak egy kisebb szatellitpártra, bizonyítja a németországi választás, ahol annak a politikai erőnek a kezébe került a kormányrúd, amelynek „kistestvére” sikeresebb volt. De az Országgyűlésbe áprilisban éppen bejutott SZDSZ nélkül az MSZP sem tudott volna kormányt alakítani. A választás elvesztése okainak taglalása után némi szomorúsággal olvastam Debreczeni József és Elek István analízisét, amelyben – másokkal együtt – mindketten az úgynevezett szatellitpárt hiányában látták a választás elvesztésének egyik jelentős tényezőjét. Csak sajnálni tudom, hogy annak idején nem szólaltak meg és nem támogatták ezt az elgondolást.
A polgári pártok most is döntés előtt állnak. A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a választási vereség után nemcsak az MDF akarja megőrizni önállóságát, hanem a kereszténydemokraták is szeretnék visszanyerni önállóbb cselekvési szabadságukat: a bírósági döntés értelmében lehetőség van a párt újjáalakulására. Torgyán József leváltása után a kisgazdapártban is megindultak a szervezkedések. Nézetem szerint teljesen reménytelen, hogy ezek a korábbi parlamenti pártok oly mértékben megerősödjenek, hogy legközelebb önállóan mind bekerüljenek az Országgyűlésbe. Arra azonban van remény, hogy az MDF–MDNP–KDNP-összefogás, egy új névvel (!), öt százalékot jelentősen meghaladó eredményt érjen el. Nyitott kérdés, hogy a kisgazdapárt – karizmatikus vezető nélkül – vissza tudja-e szerezni a vidék, a falvak lakosságának szimpátiáját, vagy célravezetőbb számukra az előbbi összefogáshoz vagy a Fideszhez csatlakozniuk.
Kérdés: milyen taktikát kövessen a Fidesz ezekkel az önállósulási törekvésekkel szemben? Nézetem szerint hiba lenne, ha kihasználná erősebb pozícióját, és az egység megteremtése érdekében nyomást gyakorolna a testvérpártokra. Ennél lényegesen jobb megoldásnak látszik, ha szabad mozgásteret enged nekik. Amikor majd közeledik a legközelebbi választás, amikor eljön a döntés órája, akkor majd – figyelembe véve a realitásokat – közösen kell eldönteniük, szükség esetén igénybe véve a közös támogató tábor befolyását, hogy a polgári oldal választási győzelme érdekében milyen jellegű összefogásra, szövetségre van szükség.
Eszmefuttatásomban nem kerülhető el a csaknem ismét a parlamentbe jutott MIÉP szerepe. A listájukra leadott és elveszett (!) több mint négyszázaléknyi szavazat bizony nagyon hiányzott a Fidesz–MDF közös listájáról, és végeredményben a jobbközép választási vereségéhez vezetett. A MIÉP-nek a többi jobboldali párttól sok vonatkozásban eltérő nézetrendszere, szóhasználata, politikája – például belépésünk egyértelmű ellenzése az Európai Unióba –, lehetetlenné teszi a polgári pártok bármiféle közeledését és a MIÉP-pel létesítendő pártszövetséget. Az e témáról írott publicisztikám a MIÉP vezetőjének heves reakcióját váltotta ki. A jövőre vonatkozóan azonban nem kaptam választ. A legközelebbi választáson ugyanis létezésével, néhány százalékos támogatottságával – hívei szándékával ellentétben –, ismét a baloldal kormányalakítását teheti lehetővé. Mindennek alapos önvizsgálatra kell késztetnie a MIÉP-et, a baloldali pártok legengesztelhetetlenebb ellenfelét.
3. Mindez elvezet a Fidesz megújulásának, megerősödésének szükségességéhez. A Fidesz politikusainak tudomásul kell venniük, hogy a helyzet alapvetően más, mint ’98 előtt volt. Ma már nem tekinthetők csupán tehetséges ígéreteknek: a lakosság már hatalomban, kormánypolitikusként is megismerte őket. Ez – a pozitív megítélésen kívül – ellenérzéseket is kiválthatott. A társadalom egy része hajlamos arra, hogy eltekintsen az elért eredményektől, azoktól az intézkedésektől, amelyek az ország fejlődése, az összmagyarság érdekében történtek, és túlzottan nagy figyelmet fordít a külsőségeknek, a politikusok magatartásának. E területen a fiatalok – tapasztalatlanságuk miatt – kétségkívül hátrányban vannak. Szívós, az ország érdekeit szem előtt tartó politizálással, okos, de szerény megnyilatkozásokkal ezeknek a polgároknak a szimpátiája visszanyerhető.
Köztudott, hogy a Fidesz az a párt, amelynek vezérkarában a Fodor-csoport kiválása után minimális változás történt. A Fidesz, ha valóban nagy párt akar maradni, szakítania kell a „baráti társaság” koncepcióval. Az elmúlt időszak alatt kiderült, kik azok, akik megszólalásaikkal pártjuknak képesek új szimpatizánsokat szerezni, és kik azok, akiket a lehetőség szerint a háttérben célszerű tartani, és pártszervező munkával kell megbízni. Mint minden pártnak, nekik is szükségük van vérfrissítésre. Alig hihető, hogy a párthoz csatlakozók közül az elmúlt években senki nem bizonyította volna, hogy helye volna a legfelső vezetésben. Bűnbak keresését és a radikálisok által javasolt tisztogatást azonban el kell kerülniük. Szükségesnek vélem viszont a tehetséges fiatal politikusaiknak legalább egy féléves tanulmányútját az Egyesült Államokba. Nyelvtudásuk erősítése, az ottani társadalmi, politikai viszonyok megismerése a jövő szempontjából minden bizonnyal hasznos befektetés lesz.
Egy másik lényeges feladat a Fidesz helyi szervezeteinek erősítése. A ’98 választási győzelem után bizony sok helyen elözönlötték a pártot a szerencselovagok, akik – nem kevés sikerrel – próbálták hirtelen támadt elkötelezettségüket maguk számára kamatoztatni. Ezektől meg kell szabadulniuk. A párt tagságának növelését nemcsak a helyi vezetők családtagjainak beléptetésével, pályájukat most kezdő fiatalokkal kell elérni, hanem olyan személyekkel, akik a pártnak valóban erősítést jelentenek, akikre a későbbiekben nagyobb feladatokat is rá lehet bízni. Különösen fontos ez a nagy egyetemi városokban. Nagyon sok kiváló, jó korban lévő egyetemi oktató kész arra, hogy segítse a Fideszt munkájával, de annál tartózkodóbbak, hogy felajánlkozzanak. A helyi pártvezetőknek le kell küzdeniük félelmeiket az értékes, képzettebb emberektől.
A Fidesznek korrekt, érveken alapuló, indulatok nélküli kritikával semlegesítenie kell az MSZP propagandáját. Tudatosítania kell a lakossággal, hogy társpártjaival együtt valójában ők alkalmasak az ország vezetésére. Hazánkat már egyszer társadalmilag és gazdaságilag tönkretevő, a tőkés világ kölcsöneiből hamis életszínvonalat fenntartó, egy idegen országot és ideológiát kiszolgáló hatalom utódpártja aligha alkalmas a demokrácia építésére. A diktatúra irányításában szerzett tapasztalatok – amint már a Horn-kormány ténykedése is bizonyította – nem elégségesek egy felzárkózni kívánó demokratikus ország vezetéséhez. Az osztogatás, az értékeink elkótyavetyélése, az ország kiárusítása, a nagyhatalmak mindenkori kiszolgálása nem feltétele az ország sikeres kormányzásának.
4. Új alapokra kell helyezni a Fidesz és mögötte álló értelmiség kapcsolatát. Teljesen hibás az a nézet, hogy a Fidesznek nincs szükséges értelmiségi holdudvarra. Ez a tétel akkor sem volt igaz, amikor hatalomban voltak, és még kevésbé igaz most, amikor ellenzékbe kényszerültek. A polgári politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy bármennyire is sikeresek a pártalapításban, bármennyire is tájékozottak a belpolitika kulisszatitkaiban, ismereteik, tudásuk véges. Szellemi potenciálban pártjaik elmaradnak a szakmai kiválóságokat magukba tömörítő értelmiségi köröktől, és abból nyilvánvalóan csak előnyük származhat, ha döntéseik, politikájuk főbb vonásainak kialakítása előtt tanácskoznak a mögöttük álló értelmiségi holdudvarokkal. Párbeszédre, egymás megbecsülésére van szükség. Az a gyakorlat, hogy a politikus csak kinyilatkoztat, és elmondja saját maga vagy a munkatársai által írott beszédét, de nem kíváncsi a jelenlévők véleményére, nem tartható. A holdudvarnak nyilatkozatokkal, szélsőséges hangvételtől mentes megnyilvánulásokkal segítenie kell a politikusokat a társadalom meggyőzésében, a polgári oldal célkitűzéseinek propagálásában. A mérsékelt, intelligens hangnemen még akkor sem szabad változtatnia, ha a másik oldal részéről megismétlődnek a lejárató, a politikusok személyiségét mélyen sértő akciók.
5. Polgári körök és Orbán Viktor. A polgári körök óriási potenciális erőt képviselnek, nem meglepő, hogy kiváltották a baloldal ellenérzéseit. Jómagam nem vagyok híve, hogy ezekből a társulásokból valamiféle pártot alakítsanak. Ennek megszervezése óriási energiákat emésztene fel, amelyekre máshol van szükség, különösen akkor, ha előrehozzák a legközelebbi választás időpontját. A polgári körök összejövetelei kitűnő lehetőséget teremtenek az eszmecserére, a tájékozódásra, a politika iránti érdeklődés ébren tartására. Bizonyos mértékig a pártok előiskolájának is lehet őket tekinteni. Tudomásul kell azonban venniük, hogy a kormányrúd viszszaszerzése csak a legközelebbi választáson lehetséges! Mindez nem zárja ki, hogy szükség esetén megmutassák erejüket, hogy tiltakozzanak a kormány politikája, hibásnak tartott intézkedései miatt, bármennyire is nehezményezi ezt a baloldal, megfeledkezve az általuk korábban szervezett utcai demonstrációkról. Az előrelépésben döntő szerep vár Orbán Viktorra, nélküle a polgári oldalnak nincs esélye a kormányzás visszaszerzésére: háttérbe vonulása nem engedhető meg. Újra át kell vennie a Fidesz hivatalos vezetését, és aktívan részt kellene vennie az Országgyűlés munkájában. A tőle megszokott, lényegre törő, szellemes és a másik oldal megsértésétől mentes vitastílusa új színt hozna a képviselők vitáiba, és elősegítené az ellenzék pozícióinak erősödését. Mindez nem jelentheti azt, hogy fel kellene adnia a polgári körök szellemi vezetését, hiszen nélküle könnyen elhalványulna az egész mozgalom.
Az elkövetkező években kemény munka vár a polgári pártokra és értelmiségi köreikre. Öszszefogással és kellő önbizalommal jó esély van arra, hogy a legközelebbi választás után újra együtt ünnepeljenek a Kossuth téren.
A szerző tagja a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek, 1998 előtt tagja volt a Fidesz tanácsadó testületének,
a „Vének Tanácsának”