Médiaterror a Terror Háza ellen

Abban az időben, amikor a Terror Háza még nem múzeumként működött, a rendszer által nemkívánatos személyek kiiktatásához rendszerint a párt szócsöveként dolgozó sajtó készítette elő a terepet. Ha a hatalom úgy döntött: leszámol egyik ellenfelével, először valamely vérgőzös hangú publicista közölt az illetőről egy „tényfeltáró, leleplező” írást a Szabad Nép lapjain, és a cikkben cselekvésre szólította fel a hatóságokat. Aztán az ügy a bíróságon folytatódott tovább, és hosszú börtönévekkel végződött, ha éppenséggel nem a vesztőhelyen.
Ez a módszer, ha kissé bújtatott formában is, napjainkban újra divatba jött. Emlékezzünk például arra, amikor Eörsi István fasisztázta le a jobboldal híveit a Népszabadságban, és ezáltal erkölcsileg likvidálta az övétől eltérő nézeteket vallókat, morálisan jó előre megindokolva ellenük az erőszakos fellépést. És néhány héttel később már verték is a rohamrendőrök a kormány ellen tüntetőket.
Azonban a rákosista módszerekkel dolgozó baloldali sajtó médiaterroristái gyakorta olyannyira vonalasak, hogy olykor már kritizálni is hajlandók a kormányt, amennyiben politikusai esetenként visszavonják némely, keménykezűnek szánt intézkedésüket. És az MSZP vezette koalíció politikusainak visszatáncolására bőven akadt példa április óta. Elég, ha csak Görgey Gábor sorozatosan elkövetett baklövéseire, majd azok elmismásolási kísérleteire gondolunk, de ebbe a sorba illik bele a Terror Háza múzeum pénzügyi ellehetetlenítését célzó próbálkozás is. Úgy tűnik, a tervezettnél nagyobb felháborodást keltett, amikor az Andrássy út 60.-hoz családi szálakkal is kötődő Pető Iván javaslatára a kormány úgy döntött: csaknem felére csökkenti a múzeum támogatását. Ám az MSZP ezúttal is sikerrel fordította a maga javára a kínossá vált helyzetet: azzal, hogy személyesen intézkedett az elmaradt támogatás összegének pótlásáról, a D–209-es kódszámú miniszterelnök immáron nem csupán a KGB elleni küzdelem élharcosának, hanem a Terror Háza megmentőjének szerepében is tetszeleghet, ezáltal is bizonyítva, hogy neki aztán végképp semmi köze nincs az általa szigorúan titkos tisztként szolgált rendszerhez és annak bűneihez. (És azt se feledjük, hogy ez a gesztus is felemásra sikeredett, hiszen a kormány a hiányzó százötvenmillió helyett csupán százmillió forintot ítélt meg az intézménynek, ráadásul azt is szerfölött megalázó feltételekkel, ami nem hagy kétséget afelől: a kormányzat a múzeum tevékenységének pénzügyi eszközökkel történő irányítására tör.)
Ám a jelek szerint a Népszava annyira gyűlöli a Terror Házát, hogy a múzeum tönkretétele még a miniszterelnök imázsánál is fontosabb a számára. Tudnillik röviddel azután, hogy a Moszkvából hazatérő Medgyessy bejelentette a múzeum megmentésének hírét, a napilap módszeres és átgondolt támadást indított a Terror Háza ellen.
A hadművelet első lépését a lap január 5-én hajtotta vége, a Viták középpontjában Szálasi búvóhelye című cikk közlésével. Az írás hírül adja, hogy „télen is javában folynak a Kőszeg feletti Szabó-hegyen az egykori Szálasi-bunker feltárási munkálatai”, majd a hitelesség és a tényszerűség álcájában számol be az egykori nyilas vezér bunkerének régészek által végzett felújítási munkálatairól. Ám a „vörös farok” ebből a cikkből sem marad el. A cikkíró a baloldali médiaterroristák módszeréhez hűen ragaszkodva ezúttal sem állít, csak sejtet, azt írván: a munkálatokat vezető régész „visszautasítja azt a feltételezést, hogy nyilaskegyhelyet akarnak létrehozni”, és a cikk kiemelésében is ekképp fogalmaz: „sokan attól tartanak, nyilaskegyhely lesz Szálasi egykori menedéke.” Ám hogy mi az írás aktuálpolitikai üzenete, az később derül ki, amikor a szerző arról ír: elképzelhető, hogy a Terror Háza múzeum intézményeként lesz látogatható a nyilas vezér egykori légoltalmi bunkere. Magyarán: a Terror Háza neonáci fiatalok leendő találkozóhelyének megteremtésére kívánja költeni a számára megítélt állami támogatást. Mindez azért is érdekes, mert jó ideig azzal vádolták a Terror Házát, hogy alulreprezentálja a kommunista éra eseményeihez képest a nyilas korszak bűneit, ám ha híre kél, hogy a múzeum külön intézmény létrehozását tervezi a Szálasi nevével fémjelzett időszak bemutatására, akkor az nem más, mint „nyilaskegyhely” megteremtésére irányuló kísérlet.
A Terror Háza elleni médiaterror-akciót egy nap fegyverszünet után már teljes erőbedobással folytatta a militáns Népszava. A Pazarlás a Terror Házában című cikk a balliberális oldal jól bevált módszerét alkalmazza, amelynek lényege a következő: ha valami a jobboldal értékrendjét tükrözi, akkor azt az „adófizetők pénzének” eltékozlásaként kell tálalni. Ha a Fidesz millenniumi évet rendez vagy tűzijátékkal ünnepli Szent István napját, az túlköltekezés, ám ha potom ötvenmillióért készítenek jégpályát a Parlament épülete előtt, az a legkevésbé sem szálka a Népszava sajtómunkásainak szemében. Azonban a túlköltekezés vádja csak apró hadművelet a Terror Háza-ellenes háborúban, főképp ha összehasonlítjuk a harcilap ugyanezen számában megjelent írással, amelynek címe: Kiszely Gábor, a Terror Háza tudományos igazgatója drámát írt a kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottságban szerzett élményeiből. A cikk szerzője nem a címben foglalt információ kifejtésével kezdi írását, hanem arra emlékeztet, hogy Kiszely „fideszes szakértőként tevékenykedett, ám az állambiztonsági átvilágításon kiderült: személye nemzetbiztonsági kockázatot jelent, így nem vehetett részt a titkos üléseken”. Az újságolvasó a cikkben írottak alapján akár azt hihetné, hogy Kiszely maga is érintett a Kádár-rendszer belügyes szerveinek munkájában, ugyanis a szerző diszkréten elhallgatja: ennek a bizonyos „állambiztonsági kockázatnak” a magyarázata csupán annyi, hogy Kiszely Gábor kettős állampolgár. A cikkíró később a nyílt rágalmazástól sem riad vissza, amikor azt írja Kiszelyről: „egyesek szerint az ő zsebéből került elő az a töltény, amelyet Balogh László – a bizottság elnöke – talált képviselőházi dolgozószobájában.” Persze a szerző nem szól arról, kit takar az „egyesek” kifejezés, így a megrágalmazottnak esélye sincs arra, hogy sikerrel perelje a lapot. Mindemellett a kormánylap a cikk címoldalon közölt kiajánlójában azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy Kiszely drámáját a Kairosz jelentette meg, amely többek között Bayer Zsolt és Lovas István ismert jobboldali publicisták kiadója. Ismervén azt a képet, amelyet a Népszava és a hozzá hasonló sajtótermékek szerzői közvetítenek a jobboldaliság mibenlétéről, nem kétséges, hogy ezek után a szélsőbaloldali napilap olvasóinak lelki szemei előtt miként jelenhet meg Kiszely Gábor személye: valószínűsíthetően nyilas karszalaggal, fegyverrel a kezében, egy szálasista kivégzőosztag tagjaként.
Arról, hogy a Terror Háza múzeumban jelentős kutatómunka folyik, mekkora az intézmény látogatottsága, és mily nagy elismerést vívott ki a külföldi közönség körében is, nem szól a fáma. Ehelyett nyilaskeresztes kegyhely létesítésével vádolja a múzeumot, valamint személyeskedő rágalmakkal próbálja erkölcsileg ellehetetleníteni az intézmény tudományos igazgatóját. Vajon mikor jut el a baloldali sajtó arra a szintre, hogy többé már nem sejtetésekkel, egymással kapcsolatban nem álló dolgok összemosásával, valamint a becsületsértés ismérveit is kimerítő rágalmazásokkal, hanem szakmailag végre komolyan vehető, ellenőrizhető tényeken alapuló, a gyűlöletkeltés helyett a logikus érvelés eszközeit felvonultató publicisztikákkal veti bele magát a közélet csatározásaiba? Ugyanis a harcilap múlt heti akciósorozata nem hagy kétséget afelől: ha a baloldalnak a múzeum ellehetetlenítésére törő kísérlete sikerrel járna, Magyarország akkor sem maradna híján a Terror Házának. Ugyanis a baloldali médiaterror háza ott áll a Könyves Kálmán körúton, a 76-os szám alatt. Úgy nevezik: a Népszava szerkesztősége.