Az európai uniós tagság hosszú távú előnyei

Az elmúlt időszakban több közismert személy nyilvánított véleményt hazánk EU-csatlakozása ellen. Egyre terjednek a tagság káros következményeinek hírei, a disznóvágás tilalmától a mákos bejgli betiltásáig. Eközben a hivatalos kormányzati propaganda siralmas érvekkel próbálja alátámasztani, hogy miért érdemes igennel szavazni a csatlakozási referendumon. A csatlakozást ellenzők véleményét lesöprik („Európa-ellenes avítt nacionalizmus”), ahelyett, hogy vitatkoznának velük, vagy felvázolnák a tagság igazi előnyeit. Ezek a ballépések dacreakciót válthatnak ki széles tömegekből. Már korábban megindult, de még nyilván folytatódni fog a csatlakozási „igen” táborának fogyása. Célszerűnek tűnik néhány pontban öszszefoglalni, hogy milyen hosszú távú nemzetstratégiai előnyei vannak hazánk csatlakozásának.
Ami a tagság közvetlen anyagi hozadékát illeti, azt csakugyan nem lehet vonzónak minősíteni. Az első években az agrártámogatások kevesebb mint 25 százaléka irányul például az új tagországokba. Kétségtelen, hogy a csatlakozás jelentős terheket ró sok társadalmi csoportra, a fuvarozóktól az őstermelőkig. Az EU-szabványoknak való megfelelés kényszere sok kisvállalkozást sodorhat a csőd szélére. Felmerül a kérdés: mi indokolhatja ezek után a belépés támogatását, ha a rövid távú előnyök minimálisak?
Jelenleg az Európai Unióhoz való csatlakozásnál csak egy rosszabb döntés születhet Magyarországon: ha kívül maradunk az unión. Ennek gazdasági következményei is lennének, hiszen eddig, tíz-egynéhány év alatt, szinte teljes külgazdasági kapcsolatrendszerünket az EU irányába állítottuk, és ha kívül maradunk, akkor még a belépés utáni minimális előnyöktől is elesünk, megmaradva az EU félgyarmatának. A politikai következmények azonban sokkal súlyosabbak lennének hosszabb távon. Az EU-n kívül maradó országok két csoportba sorolhatók: a túl gazdagok, amelyeknek főleg áldozatvállalással járna a belépés (és megengedhetik maguknak a kívülállás luxusát), és a túl fejletlenek, amelyek egész egyszerűen alkalmatlanok a tagságra. Mivel Magyarország nem mérhető gazdasági téren Svájchoz, Norvégiához vagy Izlandhoz, ezért nemzetközileg a másik országcsoportba sorolódnánk: Szerbia-Montenegró, Albánia, Bosznia-Hercegovina és Románia mellé. Ezt az illusztris társaságot szokás nemes egyszerűséggel Balkánnak nevezni, annak minden minősítő tartalmával együtt. Ettől a térségtől próbáljuk elhatárolni magunkat évszáza-dok óta. A török hódítás időszakához hasonlóan valószínűleg jobb lesz Európa végvárának lenni, mint kívül maradni. Bár akkor sokat szenvedtünk Európa védelme miatt, de minden pusztítás ellenére is fejlettebbek maradtunk, mint az Oszmán Birodalom balkáni tartományai. Ma természetesen nincs háború, sőt az EU külső határaként még profitálhatunk is a határ menti régiók fejlesztésére fordítható programokból, ha sikerül azokat a magyar kisebbségek támogatására fordítanunk.
A tagság előnyeinek egy másik fontos része a magyar nemzet, benne a határon túli magyarság érdekeinek képviselete. Ha ugyanis előbb Szlovákia, majd Románia is EU-tag lesz, és Magyarország kimarad, akkor hatásosan folytatódhat az évszázados román és szlovák magyarellenes propaganda és történelemhamisítás, immár uniós tagország politikájaként. Akkor ismét ránk mutogathatnak majd: íme, az ázsiai nomádok, akik még mindig nem akarnak letelepedni Európában. Ki kell törnünk a több évszázados meg nem értettség, az „egyedül vagyunk” börtönéből, és meg kell mutatnunk magunkat Európának: be kell bizonyítanunk, hogy igenis mi vagyunk a térség legeurópaibb népe. Ezzel tudunk jelenleg a legtöbbet használni a magyar nemzet ügyének. Nem mellékesen megkezdhetjük az utódállamok által „lenyúlt” magyar értékek visszaszerzését az EU segítségével. A tokajit már nekünk ítélték, pedig Szlovákia kitartóan igyekezett bebizonyítani, hogy az odacsatolt két faluban több tokaji készíthető, mint a teljes magyarországi borvidéken. Az ilyen apró lépések is hozzásegíthetnek a nemzeti értékek rangjának visszaállításához. Másrészt az európai normák, a regionalizáció már nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is a kisebbségben élő magyaroknak kedveznek. Végül hosszabb történelmi távlatban szemlélve, az EU az első olyan szervezet, amely nem lenyelni, beolvasztani akar minket, hanem önazonosságunk megőrzése mellett integrálni. Magyarországnak – a Habsburg Birodalom, a német és a szovjet érdekszféra részeként eltöltött évszázadok után – jó lehetőségei lesznek érdekeinek képviseletére az integráció tagjaként. Természetesen nem egyedül, hanem más országokkal összefogva, minden kérdésben alkalmi koalíciókat kötve, illetve várhatóan számos kérdésben az unió kisebb tagjaival együttműködve. Jelenleg ugyanis az Európai Unió az a terep, ahol érdekeinket a legeredményesebben képviselhetjük, sokkalta eredményesebben, mintha kívül maradnánk.
Nem a rövid távú pénzügyi szempontok és nem is a homályos európai eszme, hanem saját országunk megerősítése és fejlődése kell hogy vezéreljen minket, amikor az uniós csatlakozásról szavazunk. Nem a következő négy-öt, nem is csak az azt követő húsz-harminc évben kell gondolkodnunk, hanem hosszabb távon. Ezeregyszáz éve van önálló államunk Európa közepén, amikor az EU-nak még nyoma sem volt. Amennyiben szeretnénk, hogy ezer év múlva is létezzen önálló magyar állam, amikor az EU már sehol sem lesz, akkor érdemes belépnünk az unióba.
A szerző geográfus, Európa-szakértő