A teknősbéka vajon mikorra fut be?

Mi, naiv cigányok azt gondoltuk, hogy mielőtt elindulunk Európába, egy nagy tüzet kellene rakni, ahová meghívnánk azokat a cigányokat, romácskákat, akik melegedhetnének a „tűztől” egy cseppet. Megkérdeztem azokat a fiúkat, lányokat, akiknek már a sok(k)tól megőszült a hajuk és a szakálluk, hogy melyik nagy fehér testvért keressük meg – mert mást minek –, akit megbíztak a „tüzelővel” való kiutalással.
Ennek érdekében megszerkesztettünk egy szép, keretes felkérőlevelet, és futárral eljuttattuk Baja Ferenc „tűzfelelőshöz”. A hírnök pihegve jelentette, hogy a levél célba ért. Dörzsölgettük a kezünket mi, naiv romák, mert ugye akik már meg tudnak kötni egy nyakkendőt, azok már többé nem cigányok, attól kezdve ők romák. Na mi, cigányok és romák elkezdtünk tervezni, mert mi tagadás, nekünk már csak ez jutott. Vártunk egy hetet, két hetet, mert nagyon gyorsan közeledett a népszavazás ideje, szinte a küszöbön állt, mert mi, cigányok és romák egyáltalán nem tudtuk, hogy eszik vagy isszák ezt az Európát. Mert azt már hallottuk valami csodatorkú énekestől, hogy Európa egy gyönyörű nő. De Baja Ferenc úr még csak arra sem méltatott minket, csóró csatlakozni vágyókat, hogy felhívasson valamelyikünket. Mert lett volna mit megbeszélni. Arra mertünk gondolni, hogy kibéreljük a kongreszszusi központot, nagy kerekasztalokkal, hogy minél többen köré tudjunk ülni, és letakarjuk fehér damaszttal azokat, hogy ezt a történelmi pillanatot felejthetetlenné tegyük. És amire az egész magyarországi cigányság végre büszke is lehet, hogy a határok végre megnyílhatnak, és vízum nélkül meglátogathatják a másik oldalra szakadt rokonaikat. De hát úgy nekimenni valaminek, hogy ne tudjunk semmit róla, csak valamelyik big brotheres, elfuserált, nagyképű szereplő felvilágosításából halljuk, amit tudni lehet… De azt meg igazából nem lehet komolyan venni. Meg hát mi még arra is emlékszünk, hogy volt egy fiatalember, egy gyorsan beszélő, aki azt mondta, hogy merjünk nagyot álmodni. De még mielőtt hitelt adtunk volna a szavának, azért jó lett volna, ha Baja Ferenc úr mondott is volna valamit az európaiságról, hátha el is hittük volna neki. Például azt, hogy lehet majd a „tűz” mellett szalonnát sütni, vagy netán még egy kis kolbász is akad melléje. Mert a tűz mellett még éhen is lehet halni. Hiába vártuk az áldást hozó hírt a nagy fehér főnöktől, sehogy se ért le hozzánk. Kínomban szereztem pár EU-s kitűzőt és csillagos zászlókat meg léggömböket, hogy megajándékozzam velük a szegényebb cigány családokat, gondoltam, a húsvéti krisztusi feltámadás ideje alatt láthassák az égbeliek, hogy mi jó hívők vagyunk, hiszünk a feltámadásban; azért itt a földön csak úgy lehet életben maradni, ha a földi felelősök idejében eljuttatják még a legrászorultabbakhoz is az adományokat. De ezért a kudarcért a cigányok csak úgy cigány módra megátkozták a nagy fehér testvért, Baja Ferencet, az EU-csatlakozásért felelős államtitkárt, hogy amiért a cigányoktól sajnálta ezt a kis „tűzrevalót”, ezért vegye el tőle a Devla azt, amit adott neki kölcsön, mert úgy járt el a cigányokkal, mint az asszony, aki Jézustól és Pétertől sajnálta azt a kis cipót, amit a teknő széléről maradékból összekapart, de mivel Jézus megáldotta azt, abból lett a legnagyobb kenyér. Ezek után az asszony sajnálta odaadni a koldusoknak; fogta a kenyeret és a nagy fateknő alá bújt vele. Amikor visszajött Jézus és Péter a kenyérért, észrevették, hogy az asszony elbújt a kenyérrel. Ekkor Jézus emígyen szólt: „Te aszszony! Amiért ilyen fösvény vagy és megsajnáltad tőlünk, szegény koldusoktól a kenyeret, halld az átkomat: életed hátralévő részében hord a hátadon a teknődet!” Így lett Isten nagy állatkertjében megteremtve a teknősbéka.

Ruva Pál

A szerző újságíró, szociológus, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke