Valóságos valóságshow

Akit így az uniós szerződés aláírásának napján érdekel hazánk közállapota, az látogasson el Budapestre, közelebbről a XIX. kerületbe, és sétáljon végig a Kőbánya-Kispest metróállomás felüljáróján. Száz méter alatt mindent tudni fog.
A műsor a vak zongoristával kezdődik, aki elektromos hangszerén Zámbó Jimmyt és orosz népdalokat szólaltat meg fölváltva, holtidőben – úgy tizenegy és délután kettő között – pedig a közeli kimérés teraszán tanulmányozza a napi sajtót. Mert a vak zongorista igenis jól lát, csak kényszervállalkozás okán visel napi nyolc órában fehér botot és fekete napszemüveget. De mivel szépen játszik, a közönség szemet huny ezen apró „hiányossága” fölött.
Aztán ott van a világ legkoszosabb hajgumiárusa, aki egyrészt Madonna-rajongó, másrészt viszont sem önmagát, sem árukészletét nem gondozta az elmúlt tizenkét esztendőben. Igaz, ezen idő alatt árat sem emelt, de ez is mindegy, mivel még soha, senki nem vett tőle semmit. Így tökéletes rejtély, hogy miből él, tekintve, hogy szinte állandóan részeg. A bankjegykiadó automata tövében pedig hárman élnek nagy békességben, valószínűleg férfiak, amit azért nem jelenthetünk ki teljes bizonyossággal, mert még egyetlen alkalommal sem bújtak elő a kartondobozok alól. De ez nem is baj, mert a pénznek ugyan nincs szaga, nekik viszont annál inkább.
Nem sokkal a láthatatlan hajléktalanok mellett az őrült nő szokott ennivalóért sivalkodni, és mondhatom, jól csinálja, mert melegfrontkor gyakran vele álmodom. Az éhező bolond asszonynak férje is van, szép, sudár ember, ahogy saját ürülékében elfekszik, szinte majdnem keresztülér a folyosón. Az állandó lakosokon kívül a felüljárónak alkalmi vendégei is akadnak; békeidőben tőlük lehet száz forintért négy paprikát, három csokit vagy két uborkát beszerezni, és egyszer már egy komolyabb salátaöntet-szállítmányhoz is hozzájutottak, ám befürödtek vele, mert azt még a legelszántabb törzsvevőik sem merték megkockáztatni.
Háborús időszakban viszont átalakul a kínálat, s a nagybanin megrohadt élelmiszert szerepét átveszi az infravörös távcső. A terméket fél áron kínálják, habár azt nem árulják el, hogy mihez képest ajánlanak ötvenszázalékos árengedményt. Amikor pedig megkérdeztem egyiküket, hogy mi a búbánatot kezdjek egy távcsővel, azt válaszolta, hogy kukkoljak vele.
Akinek pedig a gyanús származású zöldségek, édesség, salátaöntetek és katonai távcsövek megvásárlását követően akad még elkölteni való forintja, azt nyugodt szívvel odaajándékozhatja az éhező gyermekeknek gyűjtő, ám sehol be nem jegyzett segélyszervezet aktivistáinak. Már ha egyáltalán megvan még a bukszája.