Feladtam. Egy darabig hittem, hogy majd rendeződnek a dolgok, s a Magyar Szocialista Párt gyűlöletkampánya után egy évvel az emberek szeméről lehull végre a rágalom hályoga. De hiába, nincs mit tenni, el kell fogadnom, hogy generációnk úgy maradt, ahogy a szocialisták egy esztendeje hagyták: totális közéleti hisztériában.
Mert legyünk őszinték, tavaly májusban tényleg behisztizett a társadalom. Csak idézzük fel a politikai műsorokat: felültetett nyugdíjasok mondták, ők már aludni sem tudnak, mert ezt már nem bírják tovább, amit a Fidesz művel, főleg Orbán, ha ő megszólal, annak könnyű lefolyású infarktus a vége, minimum. Aztán erre az alapra érkezett a Testnevelési Egyetemen elhangzott beszéd, amelyben az akkor már sokaknak első számú közellenségnek számító Orbán Viktor olyasféle eszmefuttatásra ragadtatta magát, mint például hogy ha az MSZP nyer, akkor lesz gázáremelés, és bizonyosan megváltozik a lakáshitelezési rendszer. Amitől a Heti Hetesből tájékozódó választópolgárok újfent görcsöt kaptak, mivel demokratikus lelkük nem viselte az uszítást. Na most arra szót se vesztegessünk, hogy a nyugdíjas hisztérikák és a humor nagyágyúinak rajongói per pillanat édesdeden alusznak minden éjjel, a szívinfarktus pedig messze elkerüli őket, holott lett gázáremelés, és változik a lakáshitelezési rendszer. Spongyát reá, nem ez a lényeg. Van itt ennél szomorúbb dolog is.
Egerszegi Krisztina adott interjút nemrég. Sima ügy – gondolhatnánk –, híres ember, olimpiai bajnok, miegymás, a világ legtermészetesebb dolga, hogy interjút ad. Csakhogy Egerszegi Krisztina a beszélgetésben elkövetett egy óriási hibát: őszintén szólt a világképéről. Ami ugye picinyt jobbrább esik az éppen divatosnál. Támadt is mindjárt óriási harag, és számolatlanul születtek az ilyen-olyan fórumokon a felháborodott megnyilvánulások, egyet ideidézek, had legyen már egyértelmű, hogy milyen is, amikor baloldalon betemetik az árkokat:
„Ő (mármint Egerszegi Krisztina) tökéletes analógiája a kokárdának. Egy nemzeti szimbólum volt, amit a Fidesz lenyúlt. Már nem tudom szeretni, már nem az enyém, nem a miénk. A kokárdát sem tűztem ki az idén, nekem már az is szaglik…”
No de sebaj, itt a jobboldalon azért mi még magunk lehetünk. Mert ha tartanánk magunkat a szocialisták megbékülési programjához, akkor esetleg soha többé nem mosolyodnánk el a klasszikus Gálvögyi-paródiákon, és elfelejtenénk az István, a király betétdalait, hiszen Bródy János egy esztendeje még a népköztársaság eszméjét éltette, vagy kidobálnánk az összes Koncz Zsuzsa-lemezt, mert a művésznő úgy fél éve ilyeneket mondott rólunk: „A történelemben előfordult már sokszor ilyen: tapasztalatlan, lelkes tömegeket ragadott magával egy-egy populista vezér. Nemigen nevettünk a történet végén. A szélsőségektől is távol kell maradnunk, erről szól a Többé nem akarom című dal.”
De mi juszt se vagyunk hajlandók megbolondulni. Hiszen valakinek március 15-én még viselnie kell a kokárdát.
origo.hu
Rekordot döntő forróság jöhet
