Az őssejtekkel való gyógyítás lehetőségei

Ha megállunk Munkácsi Mihály csodálatos festménye, a Tépéscsinálók előtt, csak színek kavalkádját érzékeljük. De ha kissé hátrálunk, kibontakoznak a figurák; felfedezzük az arcokat. A szorgos asszonyokét, akik a szabadságharc sebesültjeinek a tépést csinálják. Félreérthetetlenné válik a nyomorék tekintete, aki nem vehet részt a szabadságharcban.
Így vagyunk az őssejtproblémával is, mint e festménnyel: ha közel megyünk hozzá, ha a közvetlenül érintetteket kérdezzük, akkor csak a nagy zűrzavart észleljük. Nem tudjuk, mit kezdjünk perekről, nyilatkozatokról szóló hírekkel. Kaleidoszkóp tárul a szemünk elé, amely sehogyan sem akar értelmezhető képpé összeállni. Lépjünk hát néhány lépést hátra, s próbáljuk megérteni, hogy mi is a valós helyzet.
A köldökzsinórból levett őssejtek valóban életmentő „tépést” jelenthetnek súlyos betegeknek. Mindannyiunknak fontos, hogy legyen életmentő „tépés”: a rák, a cukorbaj, a szívinfarktus, az Alzheimer-kór nem válogat. Nézzük először az őssejtprobléma lényegét biológiai, orvosi, gyógyászati szempontból. Az ember fejlődése a megtermékenyített petesejt osztódásával kezdődik. A zigóta utódsejtjei fokozatosan specializálódnak, differenciálódnak. Minél jobban specializálódott egy sejt, annál inkább beszűkülnek lehetőségei abban az értelemben, hogy mely szervünknek, szövetünknek lehet alkotója, s melyé nem. A sejtfejlődés (normális esetben) egyirányú utca. De sejtjeink egy része megáll fejlődésének bizonyos szakaszán – erre több alkalom is kínálkozik –, és mintegy tartalékállományt képez. Akkor kerülhetnek ezek a tartalékos sejtek „bevetésre”, ha szükség van kóros folyamatok vagy sérülés miatt elpusztult sejtek pótlására szervezetünk egyes pontjain. E „tartalékos állományú” sejtek az őssejtek. Olyan fiatalokhoz hasonlíthatnók, akik bizonyos alapképzést kaptak, és tovább képezhetők különféle szakirányokba. Az őssejtek szerveink sejtjeivé válhatnak attól függően, hogy milyen „iskolába” íratjuk be – milyen körülmények közé visszük – őket.
A köldökzsinórt a születés után eldobják, a benne lévő őssejtek elpusztulnak. Pedig a köldökzsinórból vett vérben található őssejtek – ellentétben a kifejlődött szervezet más testtájairól izolálható, valamilyen „szakképzésben” már részesült őssejtekkel – általános iskolát végzett diákokhoz hasonlíthatók, vagyis belőlük (elvben) bármilyen szövet sejtjei kifejleszthetők.
A köldökzsinórvérből nyert őssejtek megfelelő fagyasztási technikával akár évtizedeken át is tárolhatók anélkül, hogy elpusztulnának vagy fejlődési lehetőségeik esélyei csökkennének. Az újszülött köldökzsinórjából vehetünk vért, azt tároljuk, hogy évtizedekkel később, ha az újszülöttből lett felnőttnél olyan betegség lép fel (öregkori cukorbaj, infarktus), amely sejtjeinek fokozatos pusztulásával van összefüggésben, saját őssejtjei segítségével kíséreljük meggyógyítani. Adott esetben a köldökzsinór őssejtjeivel nem feltétlenül csak az a személy gyógyítható, akitől az őssejtek származnak, hanem mások is. Így lehetőség van arra is, hogy egy sejtpusztulással kapcsolatos betegség akkor is gyógyítható legyen, ha annak genetikai okai vannak – más egészséges ember köldökzsinórjából származó őssejtekkel. És itt jelenik meg az üzleti lehetőség.
Szögezzük le: a köldökzsinórvér levétele, tárolása gyógyászati felhasználásának lehetőségére Hámori József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke (a polgári kormány miniszterelnökének tudománypolitikai főtanácsadója) hívta fel először a tudományos közvélemény figyelmét. (Jellemző, hogy az őssejtproblémával kapcsolatban Merhala Zoltánétól Kökény Mihályéig számos nevet említ a sajtó, de az ötletgazda Hámoriét még csak véletlenül sem.)
Megkérdezhetjük: ha ilyen nagyszerű dolog ez a köldökzsinórvér-levétel, akkor hol itt a probléma? Mi ez a pereskedés egy kft. és a minisztérium között? Az ember arra gondol, hogy az lenne a természetes, ha a köldökzsinórvért minden újszülöttől a születéskor levennék, tárolnák, hogy azután szükség esetén azt elő lehessen venni. A laikus és a szakember egyaránt azt kérdezi: vajon nem olyannak kellene-e lennie ennek a folyamatnak, mint a csecsemők himlő- vagy Diperte-oltásának vagy a hatósági tüdőszűrésnek? Nem az lenne-e a természetes, hogy a köldökzsinórvért minden újszülöttől levennék, és az Országos Vérellátó Intézetben (OVSZ) szakszerűen, kódolva, az OEP költségére tárolnák?
Ha Magyarország olyan ország lenne, ahol minden a kétszer kettő egyenlő négy matematikájára épül, akkor ez természetesen így lenne. Minden újszülött köldökzsinórvérét levennék, megjelölnék, az OVSZ-ben tárolnák, hogy szükség esetén elővehessék. Ez lenne a normális. Nem lenne szükség ehhez semmiféle kft. részvételére. Az anyagi befektetés, az infrastruktúra megteremtése nem igényelne horribilis összeget. (Ha az utolsó évben vásárolt hivatali luxusautókat értékesítenénk, azok árából bőségesen kitelne néhány cseppfolyós levegővel működő sejttároló beszerzése.) A köldökzsinórvér őssejtjei kinyerésének és tárolásának civilizált, fejlett országban állami feladatnak kell lennie. Semmiképpen nem szabad a dolgot a csecsemőexport-üzletben elhíresült vállalkozóra bízni. De más kft.-re sem. Ha a kormányzat akár rendeleti úton vagy törvény segítségével elrendelné az őssejtek kötelező levételét és hatósági tárolását, akkor a probléma nem lenne probléma. Európa és a világ előtt büszkék lehetnénk erre az intézményre, s nagyobb optimizmussal nézhetnénk öreg napjaink elé. Talán az egyes országok életminőségét bemutató világranglistán sem kellene Közép-Európa utolsó helyén szégyenkeznünk. Sajnos ma olyan Magyarországon élünk, amelynek gazdasága, mindennapi élete, így egészségügye is a kétszer kettő egyenlő öt logikájára épül. A köldökzsinórőssejt-problémával kapcsolatban ez a következőket jelenti. A köldökzsinórőssejtekben, úgy látszik, nem az emberek gyógyításának, nem az életminőség javításának kivételes lehetőségét látja az egészségügyi kormányzat, hanem fényes üzleti lehetőséget. Az üzleti lehetőségre, mint a horgász csalijára, megjelennek az enyhén zavaros vízhez hasonló szürkegazdaság halai. Szó sincs itt gyógyításról, tudományról, életminőségről. Csak a pénzről. És ez – mondjuk ki nyíltan – disznóság. Mert miről is szólnak az újsághírek? A kft. perel, mert a Fővárosi Bíróság nem tekinti törvényesnek az őssejtekkel való üzleti tevékenységüket. Az ÁNTSZ semmitmondó állásfoglalására hivatkozva próbál fellebbezni, lobbizni. Az emberben kétféle gondolatot vált ki a bíróság határozata. Optimista énünk azt mondja: ez jó hír, hiszen egy vitatható üzleti tevékenységre nemet mond a magyar igazságszolgáltatás. Ám ott a dolog másik oldala: a Fővárosi Bíróság döntése elvben a köldökzsinórőssejtek kínálta gyógyítás lehetőségére is nemet mond. Hiszen indoklásában az Egészségügyi Tudományos Testület (ETT) – a minisztérium tanácsadó testülete – azon álláspontjára hivatkozik, hogy a köldökzsinórvér levétele és abból őssejtek izolálása emberen való kísérletezésnek minősül.
Én nem ismerem a nevezett tanács személyi összetételét, de ezzel az állásfoglalásával e testület gyalázatos szakmai bizonyítványt állított ki magáról, akárkik is a tagjai. Miféle emberek ülnek abban a testületben? Vagy talán etikai meggondolások diktálták a nevezett állásfoglalást? Ha igen, akkor itt farizeusok vagy dilettánsok etikája érhető tetten. Miféle etikai szempont mondathatja ezt egy orvosi testülettel, hogy mondjunk le az őssejtekkel való gyógyítás lehetőségéről azért, mert a köldökzsinórból való vérvétel nem etikus? Nem a bíróságot kell elmarasztalnunk ezért a salamoninak szánt, ám inkább Mekk mesterire sikeredett döntés miatt, hanem az Egészségügyi Tudományos Testület nevű szervezetet, amelyik a hivatkozott állásfoglalást megfogalmazta.
Az ETT bugyuta állásfoglalásával szemben egyetlen tiszta hangot hallhattunk eddig: Papp Zoltán szülész-nőgyógyász professzorét, aki a pereskedő kft. üzleti gyakorlatát bírálta, és szakmai hozzáértését kérdőjelezte meg a maga finom, úri módján. Ő az a „tépéscsináló”, aki sajnos nem vehet részt a „szabadságharcban”. Pedig bárcsak Papp professzor és a hozzá hasonló nagyszerű tudós-orvosok lennének döntési pozícióban az őssejtkérdéssel kapcsolatban!
Szeretném, ha senki nem értene félre. Nagyon helyes, hogy van egy egészségügyi tanácsadó testület, hiszen a miniszter asszony orvosi szaktudásáról és szakmai kompetenciájáról Csernobil kapcsán már meggyőződhettünk. Neki valóban igen nagy szüksége van szakmai tanácsadó testületre. Annak összetételéről azonban célszerű lett volna szakmai szempontok figyelembevételével dönteni, például az MTA tanácsát kikérve. Egy Egészségügyi Tudományos (Tanácsadó) Testületbe szakemberek helyett pártkatonákat ültetni akkora szamárság, mint szépségversenyre kiérdemesült, veterán elvtársnőket nevezni bájos fiatalok helyett.
De ne egyszerűsítsük le a vitát a dilettánsok és az ügyeskedők perpatvarára. Súlyosabb dologról van szó. Miniszter asszonyunkéval ellentétben Kökény Mihály államtitkár orvosi diplomája mögött van szakmai fedezet. Talán az elég lenne ahhoz, hogy fel lehessen mérni a köldökzsinórőssejtekben rejlő orvosi lehetőségeket. Ő mégsem áll ki az őssejtek központi tárolásának ügye mellett. Vajon miért? Államtitkár úrban – kívülről legalábbis így látszik – olykor ádáz harcot vív az orvos és a pártkatona. Sajnos legtöbbször, miként a szégyenletes kórháztörvény esetében is történt, az utóbbi győz. A magyar szocialista kapitalizmus pártjának harci jelszava ma az egészségügy teljes privatizációja, mindenáron. Kórházaink, életünket, egészségünket garantáló intézményeink hamarosan kétes hírű befektetők kezében lesznek. S ettől retteg orvos és beteg egyaránt.
Hogy jön mindez a köldökzsinórügyhöz? Úgy, hogy az ETT és a bíróság döntése feltehetőleg nem az őssejtek üzleti célú felhasználása ellen, hanem csupán a Merhala Kft. ilyen irányú tevékenysége ellen irányul. Minden bizonnyal más üzleti vállalkozókra vár a kormányzat. Ha nem így lenne, akkor a szakminisztérium – s azon belül elsősorban Kökény Mihály – lehetne az élharcosa a köldökzsinórőssejtek központi tárolásának és felhasználásának. Jó lenne, ha ezúttal – kivételesen – a szakember, az orvos és nem a pártkatona győzedelmeskedne a hajdan oly sikeres Kőbányai (Richter) Gyógyszerárugyár igazgatónőjének, Varga Editnek a fiában.

A szerző genetikus, egyetemi docens