Az RMDSZ politikai töréspróbája

Töréspróba előtt áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve a politikáját meghatározó csúcsvezetés. Még valamennyi erdélyi magyarban mint nem túl messzi emlék él az az időszak, amikor hittünk még. Ha nem is lelkesedtünk érdekvédő szervezetünk minden lépéséért, büszkék voltunk a bölcsességünkre, hogy egyetlen szervezetre bíztuk a saját képviseletünket, s hogy ezzel egységesek tudtunk maradni, szinte egyetlenként a Kárpát-medence összes országai között.
Ám az idő múlt, és egyre sűrűbben, egyre gyakrabban jöttek a miértek, jöttek a kételyek. Vajon jól van ez? Ez a szervezet vagy vezetés másként cselekszik, mint ahogy azt a saját alapszabályzata is elvárná tőle. Politizál, de miért, kiért? Bejut a kormányba, vagy ellenzékként is kormánypárti, de kinek tett és tesz jót ezzel? Aztán a felismerés: egy helyben topogunk vagy még úgy sem. A magyarság ügye még kis lépésekkel sem halad előbb Romániában, s ez a politizálás nem értünk, hanem ellenünk történik. Az RMDSZ már nem érdekvédő szervezet, hanem politikai párt, melynek a saját és nem a nemzet érdeke a mozgatója.
Ez a felismerési folyamat természetesen nem mindenkiben ment vagy nem így ment végbe. De a probléma, a kérdésfelvetés benne van a tudatokban. S ma már négyféle romániai magyar van:
1. Akik érdekeiket az RMDSZ mellett találják meg, s így annak hívei, sok esetben haszonélvezői. Mert az RMDSZ minden, a romániai magyarság számára létező anyagi alapnak az őre, leosztója, ami elég nagy erőt jelent.
2. Egyre kisebb számban ugyan, de vannak még átlagemberek, nem gondolkodók, akikben még élnek a beidegződések, és szinte megszokásból fogadják el, hogy RMDSZ a mi magyar szervezetünk, s még azon sem gondolkodnak el, hogy miért Bukarestből vezetik.
3. A kiábrándultak. A félreállók. A minden értelmetlen megtestesítői. Politikai szempontból: passzív réteg.
4. A mást akarók. A cselekvés szükségességének a felismerői. Ezek sodródnak a különféle polgári mozgalmakhoz, ezek mozgatják, szervezik, látogatják a Magyar Nemzeti Tanács felállítását előkészítő fórumokat. Ők fogalmazzák meg legélesebben RMDSZ-bírálatukat, de a magyarság reális érdekéből fakadó követeléseket is.
A vezetés szempontjából mindez fordított nézőpontból igaz. Tizenhárom év óta úgy ülnek, illetve egészen az ez év januárban megtartott 7. szatmári kongresszusig – mellyel az RMDSZ maga indította el saját bomlási folyamatát – úgy ültek székükben, hogy volt szavazóbázisuk, s semmit sem kellett adni érte. Mert minden becsületes, öntudatos magyar úgy vélte (de nem is volt más választási lehetősége): az ő kötelessége elmenni, s a tulipánra ütni a pecsétet. Talán ezért bízta el magát a vezetés. Nem kellett a népéért politizálnia, mert az adva volt, nem kellett a választóit megnyernie, mert azok úgyis mellette voltak. S már nem a magyarság sorsa, helyzete volt számukra a tét, hanem hogy a saját vitorláikat miként lehet a jó szelek irányába beállítani. És mi volt számukra a jó? A hatalom megtartása, saját pozícióik erősítgetése, s előnyöket kiharcolni fent, Bukarestben a párt számára. És ugyanezt tenni Budapest irányában is. Tenni a baloldal hitével, a balra politizálás minden eszközével. Mert az is világosan körvonalazódott az utóbbi négy-öt évben, a jelenlegi RMDSZ-vezetés baloldali, szocialista elkötelezettségű, ami sok választójában ellenérzést szül, s már ezért sem lehet szó körülötte szerveződött egységről.
Igen, veszélyben az egység – hangzik egyre több irányból. A Tőkés László vezette önkormányzati mozgalom köré felsorakozott erők – melyeknek a valódi nagyságát még nehéz felmérni – egyre inkább más alternatívában gondolkoznak.
Pillanatnyilag úgy tűnik, az RMDSZ-vezetés képtelen a válsághelyzetet kezelni. Illetve: hatalmi pozícióból kezeli. Bírja a román kormány bizalmát, hiszen paktumot kötöttek: évről évre megegyeznek az árban, amit a másik fél az esetek többségében nem tart be. Mert elvei ugyanazok, mint bármely más politikai erőnek: ennek az egykor erős nemzetnek, most nemzetrésznek, mely ezer éven keresztül uralkodó nemzet volt Erdélyben, az elsorvasztása, a fokozatos felszámolása. Jó példa erre, hogy tíz évvel ezelőtt még „teljes önálló magyar oktatást az óvodától az egyetemig” kértünk, s ma, a legújabb paktum szerinti ide vonatkozó kérelem: „Két magyar kar felállítása a Babes–Bolyai egyetemen”. Ami, úgy tűnik, adminisztratív nehézségekbe ütközik, s amelyről majd az egyetem szenátusa fog dönteni. Mert a kormány ígér, de ott a szenátus. Mint ahogy az elkobzott egyházi javakat is visszaígéri a kormány, de a bíróságok, a helyi hatóságok másként döntenek. Tipikus román, kétszínű politizálás!
És ebben a helyzetben az RMDSZ-vezetés sikerpolitikát emleget. A kiábrándultaknak ezeket a sikereket lobogtatja, a más alternatívában gondolkodókat meg egységbontóknak, árulóknak minősíti.
Tehát: aki magyar önkormányzatot, területi, személyi és önkormányzati autonómiát kíván, az egységbontó, s ezzel ellensége a magyarság érdekeinek. Markó Béla nyilatkozataiban jelentéktelennek minősíti a fórummozgalmat, amelyben „egyre kevesebben vesznek részt”, és mely sorvadásra van ítélve. És jó is ez – véli Markó –, mert álompolitizálásnak nincs reális alapja. Az érdekvédő szervezetünk vezetése nem tudja kezelni a kérdést – bizonyos józannak mondható ellenlépéseket tett, de ezek közül a leglátványosabb a székelyföldi régió létrehozásáért indított akciója rögtön, az indulásnál meg is bukott. A román ellenzőkkel szemben nem merték felvállalni annak „etnikai jellegét”, hanem megnyugtatásként gazdasági jellegről beszéltek. Látványos szólamszinten marad az egész. Soványka lépés az eltávolodók visszahódítására.
És akkor?
Ha a próbát nem tudja kezelni a tizenhárom éven át egyetlen érdekvédő szervezetünk csúcsvezetése, ha nem tud megújulni – amire pillanatnyilag semmi esély nem látszik –, a törésnek meg kell történnie. E politika kényszerpályán van, vakvágányra futott. A mindenkori magyar kormányok elve: a határon túli magyarságot legitim szervezeteiken keresztül támogatják. Pillanatnyilag az egyetlen legitim szervezet az RMDSZ. A kérdés az: meddig? És az is kérdés: mikor ismeri fel a magyar kormány, hogy az anyaországnak nem szervezetet, hanem nemzetrészt kell felkarolnia, támogatnia?

A szerző író