Fogyóban a Medgyessy-kormány bizalmi tőkéje

Nem osztogatják, hanem fosztogatják – a jereváni rádió ide illő helyreigazítása jellemzi talán legtalálóbban a baloldali kormány országlásának legutóbbi időszakát. Távolodva a választásoktól, az ígéretek egyre ködösebbek és elvontabbak lettek, élettartamuk a nyári melegben gyorsan romló élelmiszerekével vetekszik. Lehet, hogy a választópolgárok emlékezete nem minden kampányígéretet őrzött meg, pedig igen tanulságos lehet újfent fellapozni, például a Medgyessy Péter arcképével ékesített Egyetértésben a nemzettel című választási programot. Az egyes programpontok betű szerinti számonkérése a műfajban való járatlanságról tanúskodna, hiszen az ilyen programokra nem a pontos fogalmazás és a konkrét adatsorok a jellemzők. A legtöbb szavazót talán nem is ez érdekli. A választási programok sokkal inkább teljes egészükben, az általuk sugallt és szuggerált jövőkép útján ragadják meg az embereket. Ebből a szempontból Medgyessy Péter személyes vállalásai egy túl jóra sikerült műben sorakoznak.
Medgyessy ígéretei a tavalyi sorsdöntő választásokon két fő célcsoportot értek el. Egyfelől a baloldal hagyományos szavazóit, akiknek sorsa döntően az állami újraelosztástól függ. Nekik a többségükben munkához és tanuláshoz kötött támogatások „alanyi” jogon történő folyósítását vagy emelését ígérték. Másfelől az utilitarista hangokra fogékony, bizonytalan szavazók találtak nekik címzett olvasnivalót, hiszen a döntően a középosztályt és a fiatalokat támogató intézkedések megtartását és a kedvezményezettek körének kiszélesítését ígérték. Mindezt nyugodtabb és átláthatóbb körülmények között, ami a polgári kormány munkájának médiatálalása mellett sokak számára tűnhetett vonzónak.
A száz napokra bontott Kánaán egyfelől az ígéretek teljesítését volt hivatott igazolni, másfelől azt sugallta, hogy a következő hangulatjavító intézkedésből már azok is részesülni fognak, akik addig kimaradtak.
A júniusi közvélemény-kutatási adatokat látva az a kérdés merül fel, hogy a több kedvezőtlen hatás közül melyik érvényesül jobban. Az áremelések, illetve az ígéretek beváltásában kételkedő, szociális téren jelentkező választói elégedetlenségé vagy az uborkaszezon előtti botránysorozaté. Júniusban ugyanis mindegyik intézet a szocialisták támogatottságának folytatódó csökkenését és a kormány munkájával szembeni növekvő elégedetlenséget mérte. A jóléti rendszerváltás csendes elhalásával egy időben a magát tiszta kezűnek és üvegzsebűnek beállító kormány egyre több politikusára vetődik a botrányokban való érintettség gyanúja.
A Gallup felmérése – 2002 júniusa után ismét – fej fej mellett látja a két nagy pártot, míg például a biztos szavazók között a Szonda Ipsos is csak 7 százalékos különbséget mért. Utóbbi intézet szerint különösen a nyugdíjazás előtt állók, a fővárosiak és a szakmunkások fordulnak el a baloldaltól.
A kisebb parlamenti pártok helyzete nem sokat változott, azok továbbra is a bejutási küszöb alatt tanyáznak. Az a tény, hogy a brókerbotrányban (eddig) még nem mutatható ki szabad demokrata politikus közvetlen érintettsége, talán erősítheti az SZDSZ koalíción belüli pozícióit.
Mint ahogyan egy fecske sem csinál nyarat, úgy a baloldali pártok és a kormányfő népszerűségének megrogyása sem tekinthető egy új folyamat kezdetének. Ezt a kérdést sokkal inkább a hosszú távú adatsorok ismeretében lehet majd megnyugtatóan megválaszolni. Az óvatosság azért is indokolt, mert a júniusi felmérésekben „csak” a 76 milliárdos takarékossági csomag, illetve az oktatási tárca utazási és Sulinet-botrányai, valamint a tárcavezető látványos villaépítésének hatásai tükröződnek. A Medián júniusi mérésében a nyárelő legtöbb botrányával kapcsolatba hozható Magyar Bálint oktatási miniszter tetszésindexe 5 százalékponttal esett. A Medgyessy-kormány megítélése a Századvég–Tárki felmérése szerint az összlakosság körében májusról júniusra 8 százalékkal esett. A parlament őszi ülésszakának megkezdésekor már megalapozottabban lehet nyilatkozni arról, hogy a szavazók a rendelkezésükre álló információk alapján vajon egyforma erkölcsi mércével ítélkeznek-e a bal- és a jobboldal teljesítménye, vélt vagy valós ügyei felett.
Medgyessyék eddigi botrányai ugyanis kísértetiesen hasonlítanak azokra, melyeket az előző ciklusban az ellenzékben politizáló baloldal olvasott a polgári kormány fejére. A vádaskodásokból azóta a szocialista politikusokat sorra elmarasztaló bírósági ítéletek lettek. Most ellenkező előjellel köszön vissza mindaz: Magyar Bálint minőségi lakáscseréje kísértetiesen emlékeztet Torgyán József Tállya utcai házépítésére. Az autópálya-építés közpénzének magánzsebekbe csorgatása sem új keletű vád. A különbség leginkább az események médiatálalásában található. Ha korábban a Torgyán-villa építéséről az építtetővel szinte egy időben értesülhettünk a kereskedelmi médiából, akkor most alig hallunk és látunk valamit. Annak a politikai matematikából származó ténynek a firtatása sem tartott túlontúl sokáig, hogy a kisebbik koalíciós párt által delegált minisztert a kormányfő nem válthatja le egyik napról a másikra. Szakszerűbben fogalmazva: a Medgyessy-kormány bizalmi tőkéje a fentiekhez hasonló események miatt értékelődik le folyamatosan. A júniusi adatok magyarázatához hozzátartozik az is, hogy a polgári oldal erősödését nagyobb mértékben a baloldali kormány ügyetlensége és költséges kommunikációjának halványuló hatásfoka okozta, s kevéssé az átalakuló Fidesz vonzereje.
A K&H-botrány, illetve Keller Lászlónak az ügyben tanúsított látványos tétlensége immáron a kormány egészére veti a gyanú árnyékát. A brókerbotrány felgöngyölítésekor kiderülhet, hogy a hatalom emberei mellett olyan médiamunkások is érintettek lehetnek, akik felelős pozícióban, „lengéscsillapítóként” tompítják a kormányt érintő botrányok élét. Ha ez bebizonyosodik, a média önvédelmi reflexét feltételezve, hűvösebb szelek fújnak majd a most még a média támogatásában sütkérező Medgyessy-kormányra.
A felszíni eseményeknél sokkal fontosabbak azonban azok a mélyebb rétegekben zajló folyamatok, melyek természetüknél fogva nehezen számszerűsíthetők, s amelyek összességükben határozzák meg a szavazók pártválasztását.
Az elmozdulás első jele lehet, hogy a Medián elemzése szerint a nagyjából változatlan számú Fidesz-szimpatizáns körében a korábbinál jóval nagyobb (májusról júniusra 65-ről 78 százalékpontra nőtt) a magukat biztos szavazóknak mondók aránya.
Ez a későbbiekben akkor válhat fontossá, ha a társadalom kis köreiben zajló beszélgetések során a bizonytalan szavazóknak kell elmagyarázni a politika történéseit. Hogy miért nincsen pénz erre-arra. És hogy mire jut nyakló nélkül. Az ilyen baráti beszélgetéseken a baloldal hívei és szimpatizánsai egyre gyakrabban keverednek magyarázkodásokba, és egyre kevesebb jóval tudnak kecsegtetni. Aki jobb időkben bízott, annak lelkesedését ugyanis az idei Medgyessy-csomagot jövőre követő, a GDP 1,5 százalékának megfelelő költségvetési megszorítás bejelentése hűtheti le.
Medgyessy nehéz helyzetbe lavírozta magát, és szerencsétlenségére a korábbi kommunikációs technikák hatása már egyáltalán nem garantált. Tavaly a szociálpolitikában ígérte túl magát, idei évértékelő beszédében túl magasra tette a kormánytagokkal szembeni elvárás erkölcsi lécét. Amióta a jóléti rendszerváltás akut pénzhiány miatt szünetel, és a visszafelé mutogatás hatása sem garantált, kevés olyan téma maradt, amellyel el lehetne terelni a közvélemény figyelmét. A kormányfő eddigi legsikerültebb témáját, a gyermekek középpontba álltását elhíresült hídavató beszédében nullázta le. Medgyessy először minden gyermek számára megígérte az ingyenes ebédet, majd kijelentése érvényességét csupán a rászorulókra korlátozta. A már említett füzetecskében valóban nem minden bölcsődés és óvodás gyermek számára lett volna ingyenes az ebéd. Csupán az önkormányzati intézményekben ellátottaknak. A társadalom széles rétegeiben ezentúl joggal élhet az a gyanú, hogy a baloldali kormány minden jótéteményéről előbb-utóbb kiderül, azt csak a „rászorulók”, a valóban szegények vehetik igénybe. A megfigyelőnek úgy tűnik, e honban a más országokban a kormánytól elvárható minimumprogramot adják el sokadszorra korszakalkotó vívmányként. A szegényekről, kiszolgáltatottakról (s köztük a gyermekekről) való gondoskodás a kormány feladata (is). Kérdés, hogy mindehhez miért kell még külön a gyermekekre hivatkozni, amikor a kismamák elmaradt támogatásának kifizetésével kiváló alkalom kínálkozott volna a baloldal gyermekszeretetének bizonyítására. Szomorú, hogy ehhez mégis egy bírósági ítélet kellett.
A „rászorultság” elvének hangoztatása, illetve annak imamalomszerű ismétlése, hogy a vállalásokat négy év alatt teljesítik, az értékeket teremtő középosztály számára nem sok jót tartogat. Az a tény, hogy a baloldal teljesítette választási ígéreteit, tiszteletet érdemel. A regnáló kormánynak azonban az EU-tagságra készülő Magyarországon olyan körülményeket kell teremtenie, melyek a középosztály számára lehetővé teszik a biztos polgári egzisztenciát, a szegények számára az emberi lét minimumát. Jelen pillanatban erre vajmi kevés jel utal.

A szerző politológus