A választási vereség után, 1998-ban a szocialisták és a szabad demokraták deklarálták, hogy konstruktív ellenzékiségre készülnek, amikor a kormány az ország érdekét szolgálja, s csak akkor ostorozzák keményen, amikor az ország kárára van. A konstruktivitás jegyében az MSZP olyan törvényjavaslatok beterjesztését is meghirdette, amelyek előkészítése már a kormányzati időszakban megtörtént, és – Kovács László szavaival – a gazdasági stabilizáció eredményeire épülve az életkörülmények javítását szolgálnák. Az SZDSZ is azt ígérte, hogy a kormányt a tettei alapján ítélik majd meg, de már a kezdet kezdetén érzékelhető különbséget, ellentmondást láttak a választási kampány alatt elhangzott ígéretek és az új kormány javaslatai, bejelentései között. Mindezek után még az ellenzéki sajtó is elismerte, hogy ellenzéki össztűz zúdult az új kabinet programjára. Kovács László számonkérhetetlen stiláris bravúrnak, ellentmondások ideologikus hívószavakra épülő gyűjteményének nevezte a kormányprogramot, és bejelentette, hogy az MSZP nem támogatja azt.
A szocialisták egy idő után kénytelenek voltak elismerni, hogy a választási vereség miatt kisebb a türelem, és nagyobb az érzékenység és az ingerültség az MSZP-ben, nézeteltérések vannak, és viták folynak a pártban. Nagy Sándor bevallotta, az adott helyzetben a párt nem áll távol attól, hogy a kétharmados törvények esetében megakadályozza azok elfogadását. Az MSZP sérelmezte: a kabinet nem törekszik konszenzusra az ellenzékkel.
Augusztusban az SZDSZ felvetette, hogy a Postabank gazdálkodásának áttekintésére parlamenti vizsgálóbizottságot kellene alakítani, majd a Népszabadság kirobbantotta a „Fideszhez közel álló” vállalkozók cégeinek botrányát. Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a szocialisták a kormány kinevezési gyakorlatával kapcsolatban is. Kovács László úgy vélte, a kormány eddigi intézkedései alapján megvan a veszélye annak, hogy az ország kulcspozíciói néhány család, barát és üzlettárs kezébe kerülnek, ennek ellenére azt állította, hogy pártjának nem célja az, hogy megbuktassa a kormányt: az MSZP-nek jobb alternatívát kell tudni felmutatni, és készen kell állnia arra, hogy a jelenlegi koalíció helyébe lépjen, mert a Fidesz vezette kabinet önmagától is megbukik, ha nem teljesíti ígéreteit.
Szeptember elején Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője levélben kezdeményezte Kovács Lászlónál, hogy kétharmados kérdésekben – az ügyészség jogállásának újraszabályozásával kapcsolatos alkotmánymódosítás, az új alkotmánybírák megválasztása, valamint a házszabállyal kapcsolatos alkotmánybírói döntés nyomán felmerülő módosítások – a két párt frakcióvezetői megbeszélést tartsanak. Válaszában Kovács László a konszenzus és az ellenzéki szerep addig teljesen ismeretlen változatával állt elő: az ország helyzetére ható nemzetközi politikai és gazdasági feltételek alakulása (az oroszországi események, a budapesti értéktőzsde indexének sorozatos és nagyarányú csökkenése, a kedvezőtlen devizamozgások) egy átfogó találkozósorozatot tesznek indokolttá, ezért első lépésként tartsanak találkozót a szocialista frakció vezetése és a gazdasági minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára között, és informálódhassanak a kormány addigi intézkedéseiről. Például arról, mit kívánnak tenni az oroszországi válság magyarországi hatásaival kapcsolatban, vagy hogy a Fidesz vezetőinek milyen elképzelései vannak a következő évi nyugdíjemelésről. Kovács ragaszkodott ahhoz, hogy a tárgyalássorozat témája legyen a magyarországi és nemzetközi gazdasági-politikai helyzet általa kedvezőtlennek ítélt fejleményeinek értékelése is. Mivel Szájer elhárította a szocialista indítványt, a szocialisták nem láttak okot arra, hogy külön kezeljék a kétharmados törvény megközelítésének módját. Ennek megfelelően jelentette ki Kovács László: az ügyészség kormány alá rendelése tervének elfogadásához nincs meg a politikai bizalom, a javaslatból hiányoznak a szakmai indokok.
Kovács László párhuzamosan leszögezte: a jobboldali kormány politikai tisztogatásba kezdett, kormányzati szintre emelte az ellenzéki pártok rágalmazását, és baloldali összefogásra van szükség. Nyíltan beszélt arról, hogy az SZDSZ-től a Munkáspártig húzódó széles szövetségi rendszerben gondolkodik. (November végén az MSZP országos választmánya is a balra nyitást szorgalmazta, Horn Gyula meg a Torgyán József nélküli kisgazdapárttal való együttműködésről beszélt. Földes György, aki megállapította, hogy újkonzervatív kurzusnak lehetünk tanúi, amely jobbra nyitott, és fenyegeti a demokráciát, nem titkolta, hogy az MSZP-ben jelen van a kisgazdákra nem lövünk stratégiája.) Az MSZP kongresszusa után Kovács László beismerte, hogy az idő fele azzal telt el, hogy a Fideszt ostorozták, illetve az elmúlt hónapok szocialista szövegeit ismételgették, miszerint az országgyűlési választásokon a párt igazából megverte a kormánypártot. Egy hónappal később azt mondta, a féktelen kritizálás hiteltelenné teheti a pártot. Kovács a kormány első ötven, majd száz napját egyaránt úgy értékelte, hogy a gazdaság kedvező helyzete az előző négy év eredménye; a Fidesz és a kormány ígéretei között lesznek olyanok, amelyeket meg sem próbálnak teljesíteni; a kabinet támadásra készül a nyugdíjasok ellen, velük akarja megfizettetni a kevésbé rászoruló rétegeknek nyújtandó támogatást; a kormányzat megnyilatkozásai komoly fenyegetést jelentenek a sajtószabadságra; a Fidesz korlátlan hatalomra tör a politika, a gazdaság és a nyilvánosság felett, a költségvetés késedelmes benyújtása károkat okozhat, befolyásolhatja a külföldi befektetők hazai jelenlétét; az eddigi intézkedésekből arra lehet következtetni, hogy nem a szegényeket, hanem a középosztályt akarják támogatni; a Fidesz vezetése még agresszívabban kívánja folytatni saját egyeduralmának kiépítését. A baloldali ellenzék lényegében a választási ígéretek teljesítését kérte számon a parlamenti vitában.
Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban Kovács László szükségét érezte, hogy a demokratikus baloldal olyan arányt érjen el, amely képes lesz „megvédeni” az állampolgárokat a kormány mind gátlástalanabb törekvéseivel szemben; a kormány által tervezett októberi kéthetes parlamenti szünettel a kabinet ismét lehetőséget kap a kontroll nélküli kormányzásra. Mindezek után Kovács László még az önkormányzati választások előtt megtartandó televíziós vitára hívta ki Orbán Viktort, hogy értékeljék a kormány első száz napját, és megvitassák a koalíció és az MSZP elképzeléseit a gazdasági és politikai helyzetről, ez segítheti a döntésben a polgárokat az önkormányzati választásokon. A tét az, mondta, hogy a leendő önkormányzatok többsége a Fidesz számára eszközül szolgál-e az „egyeduralom” további kiépítéséhez, vagy ellenáll.
Az Orbán-kabinet száz napjának értékelésekor a baloldali ellenzék a kormány azonnali, sokszor agresszivitást sem nélkülöző cselekvését támadta, másrészt szembesítették a koalíciós pártokat a választási ígéreteikkel: azok betartására nem látszik fedezet, a kormánynak annyi csak az érdeme, hogy nem tett olyat, ami veszélybe sodorta volna az ország gazdasági stabilitását. Kovács László szerint a választási ígéretekből a koalíciós pártok alig teljesítettek valamit, születtek viszont újabb ígéretek. Aggasztónak tartotta, hogy a kormánynak nincs elképzelése a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság magyarországi hatásainak kivédésére, a következő évi bérekkel, nyugdíjakkal és közterhekkel kapcsolatos elképzelések elmaradnak az ország gazdasági lehetőségeitől. A jövedelmeket és a közterheket az alacsony jövedelműek hátrányára kívánják megváltoztatni. Kovács a kinevezési gyakorlatban annak bizonyítékát látta, hogy a kormányzat a legnagyobb aktivitást a hatalomösszpontosítás terén fejti ki, ami végső soron egy „tekintélyuralmi rendszer” kialakulásához vezethet. Az önkormányzati választások után Kovács László kijelentette: a választások győztese az MSZP, nyertese pedig a magyar állampolgárok nagy többsége, akik az eltelt száz nap fideszes kormányzásából levonták a következtetést, és le tudták mérni, hogy mennyiben valósultak meg a Fidesz választási ígéretei, és értékelték a májusi választásokat megelőző kormány négyéves eredményeit is. A szavazatarányok azt mutatják, mondta Kovács, hogy a választópolgárok többsége szerint a kabinet gondjaik iránt teljes érzéketlenséget mutat, tekintélyuralmi rendszert épít ki. Egy másik alkalommal azt állította, hogy a kormány útjának végén – ha egyáltalán eljut odáig – egy szociálisan érzéketlen, az emberek napi gondjaival szemben teljes közömbösséget tanúsító tekintélyuralmi rendszer áll.
Kovács László bejelentette, hogy hogy részletes felmérést is készítenek a leváltásokról, amelyek egy tekintélyuralmi rendszer kiépítését jelentik, és elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy mindezek miatt nemzetközi szervezetekhez fordul az MSZP. A kormány sok olyan intézkedést hozott, amely konfliktusokat gerjesztett a társadalomban, illetve ellentétes volt a demokratikus jogállam írott és íratlan normáival. Az ország nemzetközi megítélését nem az ellenzék rontja, hanem a kormányzat agresszív stílusa, tekintélyuralmi törekvésekről árulkodó magatartása – mondta ismételten Kovács László. Ugyanakkor hangsúlyozta, az MSZP nem a kormánnyal akar foglalkozni, hanem azzal, ami az embereket leginkább érdekli, majd egy interjúban mégis azt mondta: továbbra is reagálni fognak a kormány intézkedéseire. 1998 legvégén az Országgyűlés vitájában Kovács László végül kifejtette, az ellenzék feladata nem a kormányprogram teljesítésének ellenőrzése, mint azt korábban a miniszterelnök állította, hiszen pártjai nem fogadták el azt: az ellenzék az alkotmány és a törvények betartását, a jogállamiságot kéri számon. Lamperth Mónika alelnök bejelentette, kidolgoznak egy iránymutatót, amely támpontokat ad a szocialista önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek, hogyan lehet együttműködni kormánypárti és ellenzéki erőkkel. Lendvai Ildikó úgy vélte, az adott politikai helyzetben „sokkal inkább ki lehet menni az utcára”, Sándor László, az MSZOSZ elnöke pedig azt a kijelentést tette, hogy „a parlamenti demokrácia eszközeivel a mai kormányzatot nem lehet megfékezni”, ebből adódóan a szakszervezeteknek is erőteljesebben kell fellépniük. Kovács László helytállónak tartotta azt a következtést, hogy „a kormány nem állítható meg a demokrácia parlamenti eszközeivel azon az úton, amely a közigazgatásban, a gazdaságban, a kultúrában és a médiában egyeduralmat élvező hatalom kialakulásához vezet.”
A kommunista rendszerre és a posztkommunista helyzetre egyaránt jellemző az a törekvés, hogy magasabb rendű értékelési szempontokat határozzanak meg, és ezek alapján alkossanak értékítéletet az ellenfelekről. A kérdés mindig az, hogy az ellenfél megfelel-e alapvető normáknak (szocializmus építése, európai értékek, külföldi vélemények) vagy sem. Ahogy a rendszerváltás előtti ellenzéknek küszködnie kellett azzal, hogy ellenzéki mivoltát és ellenzékiségének tartalmi jegyeit elfogadtassa, úgy a rendszerváltás utáni posztkommunista kormányok ellenzékének is hasonló problémákkal kell szembenéznie. A posztkommunista legitimációs kultúra erői igazából a hatalom birtokában képesek igen hatékonyan definiálni az oppozíciót és normán kívül helyezni az ellenzéket, míg oda szorulva számukra szokatlan és hagyományuktól idegen helyzetbe kerülnek. Ezzel magyarázható, hogy az előző ciklus baloldali ellenzéke nem tudott megfelelni saját konstruktív ellenzékiségének, és végletekig bizonytalan volt a kormányhoz való viszonyulásában. Egyszerre törekedett a kormány megbuktatására, a koalíció bomlasztására, ellenzékiségüket megkérdőjelező különalkuk kötésére vagy a nemzetközi közvélemény mozgósítására.
A szerző politológus
origo.hu
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó
