Állatkínzás és állatvédelem Magyarországon

Minden jóérzésű embert elszomorító és megbotránkoztató eseményről számolt be a minap a Magyar Nemzet. Egy kínzástól szenvedő kutya arcát ábrázoló kép fölött a következő cím volt olvasható: Halálra kínozták a kutyát. Az alcím már némi kritikát is tartalmazott: Csak szabálysértésért vonják felelősségre a tetteseket · Pénzbírsággal megússzák.

A híradás arról szólt, hogy egy betéti társaság három biztonsági őre a konténerépület alá húzódó kutya nyakára kötelet dobott, azt egy Suzuki vonóhorgához kötötte, majd a kocsival vonszolni kezdte. A kutya néhány lépés után elbotlott, az autó még száz méteren át húzta maga után a betonon. A szegény pára két nap múlva tántorgott valahogy vissza a gazdájához a szomszédos telepre, csontig hatoló égési sérülésekkel a lapockáján, oldalán és combján. A cég vezetője értesítette az állatklinikát, a kutyát megműtötték, de már nem tudtak rajta segíteni. A szerencsétlen, megkínzott kutya elpusztult.

A híradás szól arról is, hogy állatkínzás esetében legfeljebb csak pénzbírsággal sújtható szabálysértés állapítható meg, továbbá hogy az önkormányzati jegyző vizsgálatot folytat. Az esetről a televízió is megemlékezett, így arról is, hogy az állatvédők az állatkínzásnak bűncselekménnyé nyilvánítását követelik. Nagy-Britanniában (ahol az első állatvédelmi törvény 1822-ben született) az állatvédelmi liga tavaly csak Kent és Sussex megyékben 7000 alkalommal emelt panaszt állatkínzás miatt. A bíróságok 63 embert büntettek meg, közülük 57-en kaptak börtönbüntetést. Egy videofelvétel szerzője – amelyen egy egeret és egy macskát kínoztak – a legutóbb két év négy hónap börtönt kapott.
Az előbb említett – minden tisztességes embert elszomorító – eset némi elgondolkodásra késztet.

Állatvédelmi törvényünket nem valamiféle dísznek alkotta meg az Országgyűlés. Alapja annak felismerése volt, hogy az ember és az állat viszonyában – ha a társadalmi szemléletet valóban európai szintre kívánja emelni – feltétlenül változtatásra van szükség. Ezért utal már a bevezető részében arra, hogy „az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége”, továbbá hogy a törvény szándéka: „a Magyar Köztársaság tevékeny módon részt vállaljon az állatok védelmi és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből”.

Ahhoz, hogy az állatvédelmi társadalmi szint magasabb mércére legyen emelhető, nyilvánvalóan szükséges a jogszabályok rendelkezéseinek végrehajtása – akár tetszik ez valakinek, akár nem. Egészen természetes, hogy állatvédelmi törvényünk az állatkínzás kérdését sem hagyhatta figyelmen kívül. Márpedig a törvény egyik alapvető rendelkezése az, hogy az állatot nem szabad kínozni. E rendelkezésnek mindenki által való megtartása nyilvánvalóan az Európai Unió elvárásai közé tartozik.

A törvény – és az ehhez kapcsolódó más jogszabályok – rendelkezései mit sem érnek, ha nem hajtják azokat végre, s a végrehajtásukat az illetékes hatóságok nem ellenőrzik szigorúan. A tényleges megvalósulás folyamatos ellenőrzése, az ezzel kapcsolatos jelenségekre való éber odafigyelés minden tisztességes ember erkölcsi kötelessége, de különösen az az állatvédelmi szervezeteké.

A valóságos helyzet – valljuk be – eléggé szomorú. Mintha a társadalom nagy részének gondolkodásából az állatvédelmi kívánalmak és kötelezettségek teljesen kiestek volna. S ez – sajnos – nem csak nálunk van így. A televízióban is gyakorta láthatók az állatkínzások különféle változatai, amelyektől ökölbe szorul a tisztességes emberek keze. Nemrég mutatta be a televízió például a medvetáncoltatást, s egy megvakított, fogatlanná tett szerencsétlen medvének erre idomított kutyák általi marcangolását. S minden jóérzésű ember számára rendkívül fájdalmas, hogy vannak olyan államok, amelyekben az ilyen embertelen galádságokat eltűrik, s vannak olyan emberek, akiket az ilyen szörnyűségek nem elborzasztanak, hanem gyönyörködtetnek. De ide sorolhatók azok az úgynevezett kultúrállamok is, amelyek valamiféle nemzeti hagyományra hivatkozással igyekeznek a nyilvánvaló állatkínzást elfogadhatóvá tenni (például az arénába engedett bikának a díszes ruhába öltözött torreádor által ezrek örömteli őrjöngése közepette való lassú agyonszurkálását). Nem lehet kétséges, hogy az állatvédelem területén igen sok még a tennivaló. Különösen a társadalmi szemlélet magasabb szintre emelése érdekében kell még komoly erőfeszítéseket tenni. Ehhez pedig minden tisztességes ember közreműködésére igen nagy szükség van. Talán nem túlságosan nagy merészség egy olyan elgondolás, amely örvendetesnek tartaná, ha az Európai Unióban a Magyar Köztársaság az állatkínzás minden fajtáját tiltó és szigorúan szankcionáló szabályzásra tenne minden tagállamra kiterjedően javaslatot.

A HEROSZ (Herman Ottó Állat- és Természetvédelmi Egyesület) joggal büszkélkedhet azzal, hogy kitartó erőfeszítések eredményeként megszületett az első magyar állatvédelmi törvény, sőt 1987-ben – tehát immár több mint másfél évtizede – a törvény első tervezetének készítője volt. Az illetékes szervek viszont nem büszkélkedhetnek azzal, hogy ennek az első tervezetnek az a rendelkezése, amely az állatkínzás egyes eseteit bűncselekménnyé kívánta nyilvánítani és szabadságvesztéssel büntetni, a mai napig süket fülekre talált. Nem hallgatható el, hogy a Btk. ilyen értelmű módosításának fő ellenzője akkoriban az Igazságügyi Minisztérium volt. Csak örülni lehet annak, hogy az egyik országgyűlési képviselő 2003. június 23-án kezdeményezte az állatkínzásnak bűncselekménnyé minősítését.

Zoltán Ödön

A szerző a jogtudományok kandidátusa