Egy ésszerű és célszerű kompromisszumról

Mintha tisztulni kezdene a kép az utóbbi időben az adórendszer jövő évi változásait illetően, és ez annak ellenére igaz, hogy időnként még mindig napvilágot látnak egymással ellentétes információk. A hírek között azonban csak ritkán hallani a gyógyszerekre kivetendő általános forgalmi adóról, és ez azt a közvetett üzenetet hordozza, hogy a döntés már megszületett: a gyógyszerkészítmények áfakulcsa az eddigi nulla százalék helyett jövőre öt százalékra emelkedik. A jótékony (vagy tán vihar előtti?) csend ellenére sem érdektelen azonban a kérdéskör áttekintése olyan gyógyszerészi nézőpontból, amely a betegellátás zavartalanságát tekinti elsődlegesnek.

A gyógyszerek áfakötelezettségét illetően általános az a nézet, hogy ez európai uniós követelmény, és ebben a kérdésben a Brüsszelben tárgyaló feleknek nem volt mozgásterük. Ezzel a közvélekedéssel nem akarok vitába szállni, de egy kérdést érdemes feltenni: hogyan írható elő olyan követelmény egy csatlakozó országnak (illetve hogyan fogadható el olyan előírás), amely a jelenlegi tagországoknak nem kötelező? Ugyanis Svédországban és Nagy-Britanniában a támogatott, Írországban pedig a szájon át szedhető gyógyszereken nincs áfa, a többi tagállamban pedig az áfakulcsok 2,1 és 25 százalék között mozognak…

De egyelőre lépjünk túl ezen, és nézzük meg, milyen következményekkel jár a gyógyszerek áfakötelezettségének bevezetése a lakossági (járóbeteg-) gyógyszerellátásban.
Az általános forgalmi adó (egyesek szerint a szegények adója) a végső felhasználót terheli: a szolgáltatás vagy termék (jelen esetben a gyógyszer) vásárlója az áfakötelezettség bevezetését követően úgy fizet többet, hogy sem jobb szolgáltatást, sem több terméket nem kap a pénzéért. Mindeközben a beteg által fizetett térítési díj áfahányada a központi költségvetésbe vándorol. Ennek a mértéke jövőre – januári áfabevezetést feltételezve és a betegek prognosztizálható jövő évi kiadásaival számolva – nyolc-kilenc milliárd forintot tesz ki. Ez más megközelítésben azt jelenti, hogy sok nyugdíjas és krónikus betegségben szenvedő már ma is elviselhetetlen gyógyszerköltségeit a központi költségvetésnek juttatott milliárdok tovább fogják növelni.

Várhatóan hasonló mechanizmus érvényesül a gyógyszerek társadalombiztosítási (tb) támogatásának vonatkozásában is, aminek a fedezetét az egészségügyi ellátásokra befizetett járulékok biztosítják. A lakossági gyógyszerár-támogatásra jövőre tervbe vett 242 milliárd forint öt százaléka – tizenkétmilliárd – a betegek milliárdjaihoz hasonlóan szintén a központi költségvetésben fog landolni, holott az egészségügyi alap évek óta egyre növekvő hiánnyal küszködik. Túl azon, hogy járulék alakul át adóvá, a betegekhez hasonlóan a társadalombiztosítás is központi költségvetésből finanszírozott projektek megvalósításához járul majd hozzá. Nézőpont kérdése, hogy ezek a milliárdok – címkézés nélkül – például az autópálya-építési programokat, a Gripen vadászgépek vásárlását vagy egyes bankok konszolidálását segítik-e majd elő.

Korábban ígéret hangzott el felelős egészségpolitikusoktól, hogy a gyógyszerek áfakötelezettségét a társadalombiztosítás költségvetése nem sínyli meg, mert az áfa számított összegével előzetesen megnövelik a tb-büdzsét, és biztosítják a támogatás (a járulékok) értékállóságát. A jövő évi tervszámok ismeretében azonban elmondható, hogy ez az ígéret nemhogy a teljesítés, hanem már a tervezés próbáját sem állta ki. A 242 milliárd forint névlegesen azonos ugyan az idei évre előirányzott támogatással, azonban azt jövőre nemcsak az áfa, hanem a féléves szinten nyolcmilliárdosra taksált kihatású júliusi kormánydöntések áthúzódó hatása, továbbá a drágább külföldi gyógyszerek térnyerése és a termelői árak várható változása is terheli majd. Sőt az egészségügyi kormányzatnak előbb-utóbb szembe kell néznie a szívgyógyszerek ingyenességére vonatkozó, kormányprogramba is beemelt választási ígérettel, aminek a fedezetét az áfa bevezetését követően az eddigieknél is reménytelenebbül fogja keresni a hivatalban lévő egészségügyi miniszter. A valóságban szó sincs tehát arról, hogy az áfaköltségektől mentesítik a tb-büdzsét, ami – a betegek terheinek imént már említett növelésén túl – az egészségügy finanszírozási válságának súlyosbodását és az ellátás minőségének romlását vonhatja maga után.

Az egészségpolitika mozgástere a fiskális szorításban az utóbbi évtizedben meglehetősen szűknek bizonyult, és ebben jövőre sem várható lényeges változás. Sőt a Pénzügyminisztérium egyre hatékonyabban alkalmazza a gyógyszerbüdzsé alultervezésének trükkjét. Ezért kicsi a realitása annak, hogy a gyógyszerek áfájának bevezetésével kapcsolatos döntéseket érdemben felülvizsgálják, bár a cikk elején említett néhány uniós példa több mint elgondolkodtató lehetne, akár az általános áfamentességet, akár a támogatott gyógyszerek vagy a támogatási hányad áfamentességét illetően.

Az eredeti terveknek megfelelő (vagy néhány hónappal halasztott) áfabevezetés esetén is csökkenthetők lennének a károk, ha az összesen húszmilliárdos lakossági költségből és járulékeredetű tb-támogatásból származó áfabevételt a központi költségvetésben címkézve, külön soron elkülönítve kezelnék, és nem az egészségügytől távol álló projektek finanszírozására, illetve általános költségvetési feladatok ellátására, hanem a megbicsaklott egészségügyi kormányprogram megvalósítására fordítanák. Például a szív- és érrendszeri gyógyszerek tavalyi választási kampányban meghirdetett ingyenességének biztosítására vagy a közgyógyellátás minőségének helyreállítására.

Látva az egészségügy finanszírozási válságát, és ismerve a magyar lakosság egészségi állapotát, ez ésszerű és célszerű kompromisszum lehetne, amelynek megvalósításához a szakma az egészségpolitikának bizonyára hathatós támogatást nyújtana.

A szerző gyógyszerész, egészségügyi szakértő