Nem fogtam fel több, újságokban újabban sokszor olvasott gazdasági kifejezésnek az értelmét a magam begyepesedett, szakbarbárinak is nevezhető orvosi agyával. Például azt, hogy magyar iparvállalatok magánkézbe adásakor a nemzetközi tőke piacot vásárol. Pedig annak idején szép piros kötésű bizonyítványt is kaptam a szakmai tudományos minősítéshez kötelezően előírt hároméves marxista–leninista esti egyetem (foximaxi) után arról, hogy jól vizsgáztam a kapitalizmus politikai gazdaságtanából.
Mellé még az egészségügyben, ami rosszabb, a rendszerváltozás előtti magyar egészségügyben ledolgozott évtizedek után balga téveszmék uralkodtak el az én – egyébként gyakorlatias és nehezen befolyásolható – agyamban is. Ilyen téveszme volt többek között az, hogy a gyógyszergyárak célja gyógyszerek gyártása a betegellátás szükségleteinek fedezése érdekében.
Ha optimista lennék és jóhiszemű, akkor el tudnám képzelni, hogy ugyanez a tévhit vezette az Állami Privatizációs és Vagyonügynökség vezető szocialistáit, valamint egészségügyi miniszterünket is, amikor eladták a hazai gyógyszergyárakat anélkül, hogy a szerződésben kikötötték volna a minimális ellátási kötelezettség kereteit.
Mert hogyan is lehet, hogy a közel félmillió honpolgár, akinek állandóan, megszakítás nélkül szednie kell a maga két-három kis fehér tablettányi véralvadásgátló, acenocoumarol-tartalmú tablettáját, ezt a Syncumar nevű szert egyszerre nem találja meg a patikában? Nem mehet el mindenki az Amazonas őserdejébe, hogy az indiánok kumarin nevű nyílmérgéből hozzon, sőt nem szedheti össze a pesti patkányok elől sem a híres bábolnai állami gazdaság által kirakott mérget. Amiben ugyanez a hatóanyag. Helyette már hetek óta csak a fele olyan erős, szép, rózsaszín Syncumar Mite tablettát kapja a gyógyszerészétől. A kórházak ellátása is akadozik. Kinek van ebből haszna, érdeke? Miért nincs Syncumar, ha van az anyagából bármennyi, de csak mite, azaz enyhe kiadásban?
Végezzük el mi is a Syncumar árkalkulációját! A nemzetközileg nyilvántartott DDD, azaz átlagosan szükséges napi adag 5, azaz öt milligramm. Persze van, aki már 35-40 éve szedi, és csak napi 2-3 mg kell a jó szint biztosításához.
Vannak, akiknek szívműtét után kell életük végéig szedni, kezdetben akár napi 6-8 mg adagban. Praktikus és érthető, hogy világszerte a 2 mg lett az átlagos tabletta mérete. Mivel alapvető és életmentő szerről van szó, az állami támogatás mértéke 90 százalék. Mi az ára, és mit fizet ebből a beteg?
Fehér, 2 milligrammos tabletta: ötven tabletta csomagonként, hatóanyag száz mg egy dobozban, aminek a gyári ára 493 forint. Ha ebből az átlagos nemzetközi adagot szedik, ami két és fél tabletta, akkor a napi költség 25 forint. Ennek úgy tizedét fizeti a beteg. Mivel a páciens egy csomagért, az ötven tablettáért csak térítési díjat, 61 forintot hagy a patikában, alig lepődik meg, amikor a kifogyott fehér helyett a mite jelzésűt kapja, és a harminctablettás dobozért csak 33 forintot kérnek tőle. Attól fogva minden fehér helyett két rózsaszínűt vesz be. Csak hát mivel a mite feleadagú, ugyanannyi hatóanyagot, mint a fehér tabletta egy dobozában levő ötven kerek pirula, a rózsaszínből csak száz tabletta tartalmaz! A száz milligramm tehát 3 és 1/3 dobozból jön össze. Ezért a háromdoboznyi meg még tíz tablettáért járó térítési díj tehát 3-szor 33, meg még 11, összesen 110 forint. A beteg alig veszi észre, hogy ő és az állam együtt mit fizet a gyógyszergyárnak a változatlanul szükséges hatóanyag-tartalomért havonta.
A gyár 740 forintot kap havonta egy beteg után, ha a régi, fehér tablettát, viszont 1700 forintot, ha a napi öt rózsaszínű tablettát veteti meg velünk. (Ez a régi, 2003. évi zsebkönyv szerinti ár volt. A legújabban a két összeg 966 és 2415 forint. Ezekben már 5 százalék áfa is van.) Havonta az állam és betegünk együtt 960 forinttal költött volna többet. (Mostantól a költségek különbsége már 1449 forint, de ebből az állam visszakap közel 60 forintot!)
Országosan majdnem ötszázezer embernek van szüksége véralvadásgátlóra. Havi többletköltségünk 480 millió forint (lett volna, de az új árakkal közel 700 millió lesz). Valami kiadása a gyárnak van ebből, mert kétszer annyit kell csomagolni, szállítani stb. Egymillió-egyszázezer tablettával több a sajtolás, burkolat stb. Persze még akkor is marad neki tisztán hatszázmillió forintja havonta. Az évi többletbevétele legalább hétmilliárd forint. Ne felejtsük: nincsen alapanyaghiány, a kiadott szer ugyanazt tartalmazza. Nem is termeléskiesés miatt kell fehérről rózsaszínűre tablettákra áttérni. A tiszavasvári gyár a többletbevétel érdekében egyetlen új gépre vagy új munkásra nem volt kénytelen egy fillért sem elkölteni. Ügyes.
A kérdésem csak az: melyik palira vett magyar vagy hatóság fog ezért perelni és panaszkodni?
A szerző radiológus, egyetemi docens
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
