Kormányválságból anarchiába?

Több mint egy hete egy szánalmas politikai tragikomédiának vagyunk a tanúi, de még inkább áldozatai minden magyar választópolgárral együtt.
Az előadás június 13-án kezdődött, amikor a választási vereséget követően az MSZP-ben a legfontosabb politikai vezetők körében kialakult egy politikai pszichózis a süllyedő hajó elhagyása, illetve a menekülés előre jegyében. Itt emlékeztetnék Salgó László szt-tisztből lett rendőrfőkapitány külföldi diplomáciai szerepvállalására, de ennek a jelenségnek a csúcspontja Kovács László pártelnök-külügyminiszter uniós energetikai biztossá válása volt. A kapkodás, ami az MSZP kongresszusának és tisztújításának kérdését körüllengte, végül is Medgyessy Péter miniszterelnök politikai játszmájában csúcsosodott ki, aki úgy vélte, hogy eljött az ideje politikai megerősödésének, ezért hozzáfogott kormánya átalakításához. Néhányan önként „pattantak le”: Gál J. Zoltán rossz emlékű szóvivő és Gyurcsány Ferenc akkor még csak ködös jövőképű nagyvállalkozó. Azonban – ahogy mondani szokták – az élet közbeszólt: színre lépett a kisebbik koalíciós párt, és megmakacsolta magát. Az egyébként tarthatatlan és a tevékenységét egyedül a nullával minősíthető szabad demokrata gazdasági miniszter menesztése először miniatűr, majd egyre terebélyesedő válságot idézett elő. Erre az MSZP vezetése is megelégelte a miniszterelnök szólózását, és „megvonta bizalmát” Medgyessy Pétertől, kilátásba helyezve a konstruktív bizalmatlansági indítvány alkalmazását, vagyis az intézményt visszájára fordítva, megalázó módon menesztenék a két évvel ezelőtt általuk megválasztott miniszterelnököt.
Véleményem szerint – a taxisblokádot leszámítva – jelenleg a Magyar Köztársaság az 1989. októberi kikiáltását követő legnagyobb közjogi és politikai válságát éli át, és mindezt valamilyen vakációs ügynek tüntetik fel azok, akik ezért a súlyos helyzetért felelősek. Vajon hogy fog elkészülni a jövő évi költségvetés, ha benyújtása előtt néhány héttel még azt sem tudjuk, ki lesz a miniszterelnök és a pénzügyminiszter? Hogy fog megvalósulni az egészségügy elodázhatatlan átalakítása, a közigazgatás reformja, az államháztartás szükséges modernizációja, ha az eddigi politika sem vezetett sehová?
Kin kérhetjük számon a beígért 400 ezer új munkahelyet, a 800 kilométer autópályát, a beígért jóléti rendszerváltást?
Ezek után hogy fog helytállni 24 társa között hazánk az uniós tagság adta előnyök kihasználásáért folytatott versenyben? Ki veszi majd komolyan azt a kormányt és annak elnökét, amelyik ilyen körülmények között lép hivatalba egy most még ismeretlen időpontban? Nem lenne becsületesebb megoldás a kormánypártok által alkotott parlamenti többségnek arra a nyilvánvaló álláspontra helyezkednie, amit a választók már az európai uniós választáson kinyilvánítottak? Mivel a bizalom már elfogyott, a választók akarata egy előre hozott választást indokol.
A parlamenti erők legfontosabb feladata, hogy a többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokrácia és az ennek megfelelő kormányzás, az állam működése megkérdőjelezhetetlen legyen. Egy kormány nem működhet legitimáció nélkül, egy kormányt nem a rendkívüli pártkongresszusok szavazatai, hanem a választópolgárok választják. Mindezeket figyelembe véve az egyetlen helyes és elfogadható megoldás az lenne, hogyha a választópolgárok kapnának mielőbb szót ennek a kérdésnek az eldöntésében.

A szerző országgyűlési képviselő (MDF)