A rágalmazás szocialista útja

Nagyon jellemző, hogy évekkel korábbi ügyet kavargatnak a szocialisták, amelybe már Lendvai Ildikó nagyasszony is beszállt szokásos fontoskodásával. Ezúttal „Orbán-szőlők” ügyet kotyvasztottak, s ezen a ponton a józan ész csupán annyit kérdez: ha már egyáltalán, miért kellett volna Orbán Viktornak részt venni egy összejövetelen? Nincsenek a feleségével otthoni beszélő viszonyban?
Sok minden más józan kérdést is fel lehetne tenni, de ezzel csak azt bizonyítanánk, hogy egyáltalán komolyan vesszük az efféle ügyeket. Miközben ezeket az embereket sem a logika, sem az igazság nem érdekli, így nincs értelme belső elemzésnek sem. A médiacsicskások és a werberi éltanulók mostani akciója ugyanis egyetlen célt szolgál: az erősen elbizonytalanodó szocialista szavazói kemény magnak újabb adag Orbán-gyűlöletet kell leszállítani. Hiába lesz az ügy kapcsán bírósági ítélet, hiába lesz napnál világosabb a helyzet, az újabb „Orbán-bányák” vélhetően aduászként uralják majd a posztkommunista gyűlölet érvelést.
A kormány helyzetének kétségbeejtő voltát jellemzi, hogy a hivatalos rágalomterjesztő Keller László bukása után – amikor is még azt hitték, hogy a nagy szünetekkel ürességeket beszélő Gyurcsány képes legyőzni a tényeket – most visszatértek Ron Werber eredeti irányvonalára: az esztelen gyűlölködésre. A szocialista hívek kemény magja ugyanis egyre inkább igényli ezt a hangvételt, hiszen maguk sem érzik „hatalmuk” eredményeinek meggyőző mivoltát – főleg materiális vonatkozásban nem. Elő kell venni tehát az Orbán-gyűlöletet, amelynek hevessége éppen az alaptalanságával arányos. A „szőlőügy” új felvonása viszont jelzi azt is, hogy nincs igazán muníció a raktáron. Ellentétben azzal, hogy például Gyurcsányt hányszor lehetne megszorongatni vagyona kapcsán.
Ha visszatekintünk a kommunizmus dicstelen történetére, azt is láthatjuk, hogy még most sem képesek az elvtársak valami újat, színvonalasat kitalálni. Módszerük mindig a gátlástalan erőszak – a megfélemlítés érdekében. Ellenfeleiktől kezdetektől fogva megtagadták a tisztességet, tulajdonképpen az emberi méltóságot is. Igazság? Logika? Hiába teltek az évtizedek, változás nincs. Legfeljebb csak arról lehet szó, hogy mostanság a munkásosztályt vagy a proletárdiktatúrát nem emlegetik. Tehát már fiktív eszményekről sincs szó. Miért kell mindenáron megsemmisíteni Orbán Viktort erkölcsileg és politikailag? Azért, hogy a magyar társadalom többsége védtelen kiszolgáltatottságában uralható legyen. Csak most ez nem a totális nincstelenséggel, hanem a totális privatizációval érendő el. Valódi nemzeti közösségi és tényleges szociális politikai érdekképviseletre ezért nincs szükség. Az pedig, ha egy politika ma nálunk értékelvileg (etikusan) és hittel gondolkodik, nos, az s annak emberi képviselője demagóg, populista, klerikális, antiszemita, kirekesztő stb. Miért? Egyszerűen csak azért, mert nem hagy nyugodt uralkodást azoknak, akik régen ideológiai alapon, ma pedig korszerű „neoliberális” vagyoni alapon, piacilag akarnak korlátlanul és örökre hatalomban maradni.
Orbán Viktor tehát levadászandó, ha pártját s ő magát eddig a szokásos módszerekkel nem sikerült a többi antikommunista erő önszalámizó sorsára juttatni. Egy egyre szegényedő országban növekvő irigységfaktorral erre pedig nincs jobb módszer, mint az a hazugság, hogy Orbán ugyanolyan, mint Gyurcsány és társasága. Tehát azok, akiktől senki nem vár mást, mint saját zsebük megtömését. A magyar társadalom jelentős részének teljes erkölcsi diszkvalifikációját jelenti e mostani rágalmazási sajtóhadjárat. Eladható sokaknak az, hogy Orbánnak azért kellene „pusztulnia”, amiért vádlói büszkék magukra. A milliárdosok vezette szocialista bagázsnak természetesek Gyurcsány és a többiek milliárdjai, míg Orbánék csekély szőlője megengedhetetlen gazdagodás.
A magukat komoly sajtótermékeknek gondoló balos orgánumokban árad ugyanaz a hazugság – eltérő stílusban. De hiszen ez történt Kondor Katalinnal is, hiába szólt minden a vád ellen. Aztán jött a felmentő jogerős bírósági ítélet, ám ettől Kondornak csak a kabátlopási ügybe keveredés maradt a haladó szavazók körében. Nos, akik így gondolkodnak, azokat soha nem érdekelte az igazság s a dolgok logikája, azok sohasem voltak s ma sem demokraták, hiszen ahhoz el kellene fogadni a versenyt. Minél nagyobb a rikácsoló szocialista–liberális zaj, annál szomorúbb a magyar társadalmi valóság. Egy valamivel jobb állapotú nemzeti közösségben egy ilyen brancsnak kevés meghallgatója lenne. De a fák nem nőnek az égig.

A szerző történész, egyetemi docens