Energiatakarékosság és a panelben élő családok életminősége

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a gyermekes családok kiemelten közhasznú és legnagyobb érdekvédelmi szervezete. Városlakó családjainknak több mint a fele panellakásban él, ezért érthető, hogy évek óta központi kérdésként foglalkozunk az úgynevezett panelproblémával – miközben aggódva észleljük az itt élő családok életminőségének egyre gyorsuló romlását. Sajátos látásmódunknak megfelelően komplex szemlélettel vizsgáljuk a kérdést, annak műszaki-gazdasági és – kiemelten – szociális vetületével együtt.
Mi is ez a régóta húzódó súlyos probléma, és milyen összefüggésben áll a családok életminőségével? A közhiedelemmel ellentétben már korántsem sak „panelproblémáról”, hanem annál lényegesen többről van szó, mivel ez csak egyik – de nagyon fontos! – részeleme az egész, korszerűsítésre váró távhő-szolgáltatási rendszernek. Ebből következik, hogy minden korszerűsítésnek a komplex rendszer egészét kell érintenie, nem csak a lakossági oldalt.

A családok szemszögéből
A fő problémákat a következőkben látjuk:
– A folyamatosan emelkedő távfűtési költség a legtöbb helyen lényegesen meghaladja – akár 100 száazlékkal is! – a más fűtési módokat használók fűtési költségét. Az árak alakulását befolyásolja a rendszer energiapazarló működéséből származó többletköltség is. Ezt a halmozott lakossági terhet családjaink egyre kevésbé képesek elviselni.
– Nehezíti a helyzetet, hogy az egyes települések távfűtési díja túlnyomó részben a helyi körülmények – a rendszer korszerűsége vagy elavultsága – függvénye, amelyek akár 100 százalékban is eltérhetnek egymástól, súlyos esélyegyenlőtlenséget teremtve a különböző településen élő családok között. Aszerint terheli őket a fűtési költség, hogy éppen melyik településen élnek.
– Az országosan fontos, hatékony energiamegtakarítási törekvéseknek, azok szervezeti és szervezési hátterének nyomát sem találjuk a távfűtési rendszerben, amely kevés kivétellel, szemmel láthatóan is (pl. nyitott ablakok) energiapazarlóan működik, generálva a fentiekben leírt problémákat.
Az ország egyik legnagyobb rendszeréről van szó. A 94 településen található panelvárosrészek mintegy 650 000 távfűtött lakásában hozzávetőlegesen kétmillió ember él. Otthonaik fűtésére a hőenergiát 200-nál is több távhőszolgáltató egység biztosítja.
Mit is értünk lakossági távhő-szolgáltatási rendszer alatt? A távhőszolgáltatás során a lakossági fogyasztó a távhőtermelő létesítményből, távhővezeték-hálózaton keresztül kapott, a hőközpontban megmért hőenergiával fűti a lakását. A rendszert két nagy egység alkotja: a folyamat indulásánál a távhőtermelő, az úgynevezett primer oldal és a végén a fogyasztó, az ún. szekunder oldal. Jelentős energiamegtakarítás és ezáltal a lakossági fűtési költségek drasztikus csökkenése csak e két oldal komplex rehabilitációjától várható el.
Vagyis nem elég csak a lakossági panelkorszerűsítésre összpontosítani, hanem az egész rendszert, annak minden egyes elemét vizsgálni kell ahhoz, hogy kiderüljön, hol vannak az energiavesztés főbb csomópontjai, az energiamegtakarítás érdekében hogyan lehet térben és időben összehangoltan végrehajtani a korszerűsítési munkákat.
Az idő sürgető! A családok visszajelzéseiből ma úgy látjuk, hogy azonnali, drasztikus központi beavatkozásra van szükség, amely a megoldást a tervezett 15 évről, több hatékony lépcsőben, max. 6–8 évre redukálja. A lakások rezsiköltsége – amelyből többnyire kiemelkedik a távfűtés díja – a család jövedelmének akár 35–40 százalékát is felemészti.
Már régen életbe kellett volna léptetni a távfűtési rendszert érintő legszigorúbb energiatakarékossági rendszabályokat a hozzájuk tartozó paraméterekkel együtt, és megfelelő műszaki és erős szervezeti hátteret biztosítani egy logikus lépésekből álló fejlesztési stratégiának, ami a feladatokat térben és időben ütemezi, és belátható időhorizonton belül képes megoldani a távhőszolgáltatás komplex rendszerének – szolgáltatónak és fogyasztónak – a korszerűsítését.

A panelban élés problémája
Milyen életkörülmények között él ma a több százezres létszámú lakosság, amelynek összetételében egyre nagyobb arányban találjuk a legszegényebbeket (kis jövedelműeket, nyugdíjasokat stb.). A távfűtési díj emelkedésével párhuzamosan folyamatosan nő a hátralékosok száma, akiket lakásuk elárverezése fenyeget. Miközben a panel lakótelepek egy része mára az energiavesztés fellegvárává vált, több városban, példamutató helyi együttműködés és átgondolt műszaki fejlesztés következtében, a lakosság alig fizet többet a távfűtésért, mint a más fűtési módokat használók; ezt a 15–20 százalékos többletdíjat pedig bőven kompenzálja a kényelmes fűtési mód! Ezekben a városokban a lakosság megelégedett, és nem leválni akar a távfűtésről, hanem éppen ellenkezőleg: folyamatosan bővül a rendszerbe kapcsolódni kívánók száma.
Családjaink számára meglepetést okozott az a helyzet, hogy az utóbbi időben a távfűtéses épületeknél tízmilliárdokért kiépített hőközpontok ugyan mérhetővé tették egy-egy épület összesített hőfogyasztását, de a fűtés szabályozhatatlansága miatt (főleg az egycsöves-átfolyós rendszernél) most már a szükségletet meghaladó, megmért hőmennyiség távozik el a felső szinten levő lakások nyitott ablakain keresztül – az alsóbb szinteken pedig a kisgyermekes családoknak pótfűtést kell beállítaniuk.
Miről is van szó? Vajon a tragikus helyzet kialakulásában volt-e szerepük a panelben élő családoknak, és a legkisebb mértékben is okolhatóak-e? Ez kell hogy legyen a döntő szempont a családok költségviselésének megállapításánál! Egyértelműen megválaszolható a kérdés: a jelenlegi – szinte elviselhetetlen műszaki és financiális – körülmények kialakulásáért halmozottan vétlen a panelban élő lakosság:
– vétlen az energiaár-robbanás következményeiben, amelynek során néhány év alatt több tízszeresére ugrottak az energiaárak, többszörösen megelőzve a jövedelmek emelkedését;
– vétlen és kiszolgáltatott abban, hogy az egyes települések fűtési díjai akár 100 százalékban is eltérnek egymástól;
– vétlen abban, hogy a lakások fűtési rendszere – elsősorban az egycsöves, átfolyós rendszerűek – már építéskor eleve korszerűtlen volt, a fűtésnél minimálisan elvárható követelményt, a szabályozhatóságot sem biztosította –, emellett az épületek homlokzatai nagyrészt alulhőszigeteltek.
A jelenlegi panelfelújítási pályázat – minden tervbe vett segítő szándék ellenére – nehéz helyzet elé állítja a forráshiányos önkormányzatokat és a szegényebb lakosságot. A pályázat kétlépcsős, hosszú átfutási idővel, és a költségek harmadolása – központi költségvetés, önkormányzat és lakástulajdonos között – további financiális problémákat okoz. Általában azok az önkormányzatok képesek csak pályázni, amelyek nem forráshiányosak és ahol a lakosság sem küzd napi megélhetési gondokkal. Óhatatlanul felmerül az esélyegyenlőség kérdése, mert a többi település önhibáján kívül kimaradhat a pályázati lehetőségből, bár feltehetően éppen nekik lenne a legnagyobb szükségük – műszakilag és szociálisan – a fejlesztésre, a fűtési díj jelentős csökkentésére.
Sajnos a pályázat jelenlegi prioritási sorrendje sem elégíti ki a valós igényeket: nem ad elsőbbséget a viszonylag kisebb költséggel járó, gyors megtérülési idejű és kivitelezésű, jelentős energiamegtakarítást biztosító fűtésszabályozás megvalósításának, hanem ellenkezőleg: a szegényebb családok teherbíró képességét meghaladó, drága homlokzati hőszigetelést teszi az első helyre.

Megoldási javaslatok
A kialakult helyzetben úgy látjuk, elkerülhetetlen egy azonnali állami finanszírozási beavatkozás. Álláspontunk szerint a panelban élő, halmozottan vétlen lakosságot csak a vétlensége arányában lehet terhelni a korszerűsítési munkák költségeivel. Nem lehet szem elől téveszteni az előzményeket sem, azt, hogy az országban megépült panelépületek teljesen új építési rendszert jelentettek, és megépítésükkor nem állt rendelkezésre megbízható tapasztalat sem az előre gyártott épületszerkezetekre, sem az épület későbbi működésére vonatkozóan. A hagyományos épületekkel szemben a panellakásukat megvásárló családok még nem tudhatták, milyen gondok elé fognak nézni a közeljövőben.
Az alábbiakban csak a lakossági oldal korszerűsítésével foglalkozunk, de nem szabad elfelejtkezni a másik oldal korszerűsítési költségeiről sem! Egyesületünk a jelenlegi helyzetben a lakossági panelkorszerűsítés folyamatára három, reális időrendben megvalósítható ütemezési szintet javasol.

I. Reális fűtési árszint meghatározása – 2005.
Kényszerlépésként ideiglenes, azonnali reális fűtési költségárszint meghatározását javasoljuk, még 2005. évi bevezetéssel. Ez állami beavatkozást igénylő áthidaló intézkedés mindaddig, amíg a következő lépés, vagyis a fűtés szabályozása meg nem valósul. A szakemberek által – a lakásnagyságrendek függvényében – jól meghatározott egységes árszintet kell megállapítani, amely csupán 15–20 százalékkal magasabb a más fűtési módokat használók fűtési költségeinél. Az árszint alatti költség a lakosságot terhelje, az efeletti pedig a központi költségvetést!
Ez a kérdés nemcsak az esélyegyenlőséget valósítja meg – a jelenlegi eltérő árszintek felszámolásával –, hanem egyfajta társadalmi igazságosságot is szolgál. Vannak olyan települések, ahol ez az árszint már megvalósult, és nincs teendő, de lesznek olyanok is, amelyeknél lakásonként akár évi 40-50 000 forint megfizetésével is számolni kell.
Javaslatunk alapja, hogy a lakosság vétlen az energiaár-robbanásban, annak minden következményében, a munkanélküliség okozta fizetőképtelenségben is. Úgy gondoljuk viszont, hogy ez az intézkedés igazi ösztönzője lehet a szabályozható fűtési rendszer sürgős megvalósításának.

II. Fűtés szabályozhatóvá tétele – 2005–2006.
A korszerűsítés legfontosabb és legsürgősebb lépése a lakások fűtésének szabályozhatóvá tétele. Szakértői vélemények szerint a fűtés szabályozhatóvá tétele – főleg az egycsöves-átfolyós rendszereknél – átlagos méretű lakás esetén néhány tízezer forintos költséget jelent, megvalósítása lakásonként néhány nap, és megtérülése ideje rövid, a várható megtakarítás pedig min. 20–25 százalékos.
Az általános lakossági szegénység miatt az esélyegyenlőség előmozdítására ebből a kisebb költségű korszerűsítésből ki kell hagyni az önkormányzati és lakossági költségviselést – már csak az átfutási idő lerövidítése és az óhatatlanul felmerülő lakossági viták miatt is! –, és a panelkorszerűsítésre jelenleg rendelkezésre álló központi költségkeretet használni fel fedezetül. Ezt a költséget fel lehet fogni önfinanszírozó kiadásnak is, hiszen a várható energiamegtakarításból ez meg kell hogy térüljön. Külön vizsgálat tárgyát képezheti, hogy a tényleges megtakarításból mennyi jut a fűtésszámlák csökkentésére.

III. EU-pályázati támogatás beépítése a Nemzeti fejlesztési tervbe – 2006–2013.
A homlokzati pótlólagos hőszigetelési és egyéb feladatok költségének nagyságrendje szakértői vélemények szerint lakásonként átlagosan az egymillió forintot is meghaladja – a hőszolgáltatói oldal korszerűsítési költsége nélkül. Összességében tehát csupán a lakossági oldali, különböző mélységű rehabilitációs munka – több százezer lakással számolva – becsült költsége több száz milliárd forint, amelynek előteremtése nem képzelhető el EU-pályázati finanszírozás nélkül.
Komoly akadályt jelent az EU-támogatás azon ismert feltétele, amely kimondja, hogy a magántulajdonú lakások problémája minden ország saját belügye. Ez az elv azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a távhőszolgáltatás – távfűtő egységek és a lakossági oldal – egyetlen szerves és egységes rendszer, amelynek komplex rehabilitálása is csak egységben oldható meg.
Javasoljuk, hogy a Nemzeti fejlesztési terv 2006–2013-as ütemébe kerüljön be, nagyságrendjének megfelelően – energiamegtakarítási cél megjelölésével – a távhőszolgáltatás komplex rehabilitációja, a lakosság oldali munkákat is beleértve.
Javaslataink megvalósításának „hozama”:
– jelentős és gyors országos energiamegtakarítás, jelentős fűtésidíj-csökkenés;
– a panelban élő nagyszámú lakosság életminőségének ugrásszerű és belátható időn belüli javulása;
– az esélyegyenlőség javítása;
– a panel lakótelepek jelenlegi kedvezőtlen megítélésének csökkenése;
– a panellakások árának felértékelődése, piacképessé tétele.

A szerzők építészmérnökök: Cser Károlyné, a NOE
elnökhelyettese, Dombai Lászlóné dr. építési tanácsadó