Parttalan parlamenti vizsgálódások

Szegény – jóhiszemű – Pallag László kisgazda politikus, a parlament egykori olajbizottságának elnöke és a méltatlan feladatot teljesítő Mécs Imre (SZDSZ) juthat eszünkbe a szocialisták Molnár László vezette bizottságának buzgalma láttán. Utóbbi testület ugyanis egyes nyilatkozatok szerint „még inkább” kutatja majd az Orbán család gazdagodását azt követően, hogy a bíróság jogerősen lezárta a pert az Élet és Irodalom ügyében – a lap veszített, és ez rossz előjel. Az ítélet láthatóan felbőszítette a kormánypárti politikusokat, akik most utolsó rohamra készülnek. Az ellenzék tevékenységének kriminalizálását célzó lépéseik ugyanis az elmúlt három évben csak kudarcot hoztak. Nyilvánvalóvá tették, hogy a koalíció semmibe veszi az alkotmány alapvető rendelkezéseit is, ha a politikai ellenfél ellehetetlenítése a cél. Szükség van hát egy „bezzegbizottságra”, hogy mentsék, ami még menthető.
Talán emlékszik a tisztelt olvasó: Pallag László volt az, aki az általa vezetett vizsgálóbizottság zárt ülése után közhírré tette a tanácskozáson elhangzottakat – de hát annyira kapacitálta őt a média. A sajtó alaposan a hóna alá nyúlt a gyanútlan bizottsági elnöknek, s mindaddig nyilatkoztatta, amíg ki nem sajtolta belőle az utolsó információt is. Utána persze – ahogy ez már lenni szokott – ejtette pártfogoltját.

Elcsúsztak az olajügyön

Hogy mit tudott Pallag az olajról vagy arról, hogy „mi folyt Bács-Kiskun megyében az olaj kapcsán”? El lehet képzeli. Fogalma sem lehetett róla, részt vett-e bárki az olajmaffia állítólagos tivornyáin, s elvitt-e „hol 20, hol 50 millió forintot az aktatáskájában”. Pallag csak beszélt ezekről – közkinccsé tette, amit a bizottsági ülés koronatanúja, Nógrádi Zsolt mondott. Mert koronatanú már akkor is volt – mindinkább úgy látszik, a bizottsági ügyek szükségszerű tartozéka egy ilyen személy. Az, hogy a tanú fantáziadús előadásából semmit sem lehetett bizonyítani, kit érdekelt? Amíg a hajcihő tartott, senkit. Utána is csak azokat, akiket érintett a dolog. Mondjuk a koronatanú Nógrádit, akit hamis vádért elítélt a bíróság. Testvére, Ádám pedig még most is büntetőeljárás alatt áll apagyilkosság vádjával, egy megismétlendő bírósági eljárásban. Pedig Zsolt anno azt vallotta: „Ezek itt nekem megölték aput.” A maffiára gondolt, de állítása eddig nem bizonyosodott be.
A hecckampány szervezőinek tehát közömbös volt, van-e akár egy csöpp igazságtartalma annak, amit az elnök a tanúvallomás továbbadásával a nyilvánosság elé tárt, vagy lehet-e az eseteket bizonyítani. A lényeg ugyanis az volt, hogy lejárassanak politikusokat. A hírverés, a mószerolás csak akkor ért véget, amikor – az időközben megindult személyiségi perek nyomán – Pallagnak fizetnie kellett, s a többmilliós kártérítés behajtásáért egy szép napon megjelent a lakásában a végrehajtó. Pallagra nem volt többé szükség, ha a neve szóba került, odatették elé a balek jelzőt. A koronatanún kívül ő volt az, akit eszközként használtak fel, hogy kikaparja másoknak a gesztenyét.
Az olajról így nem tudtunk meg semmit az 1999. november 30-i országgyűlési határozattal felállított bizottság ténykedése nyomán. A vizsgálóbizottság intézményéről azonban már derengett valami. Sejthettük: a működés szabályozásával nincs minden rendjén. Nem lehet normális dolog a parttalan, gátlástalan vizsgálódás. Semmibevétele emberek és szervezetek olyan jogainak, érdekeinek, amelyeket a Parlament falain kívül – és persze azon belül is – rigorózus törvények védenek. A legfrappánsabban a legfőbb ügyészre gyakorolt MSZP-s nyomás mutatta ezt meg, hiszen szocialista képviselők a vádhatósággal akartak adatokat kigyűjtetni különféle cégvezetők „kereszttulajdonlásairól”, holott ezt az adatvédelmi szabályok nem engedték meg. Mintegy 900 társaságot vizsgáltak volna, csak úgy, vaktában. A legfőbb ügyész, az adatvédelmi biztossal egyetértve, nem adott ehhez segítséget.
Mindezek ellenére csak később lett nyilvánvaló, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság nem állam az államban. Nem területen kívüli, törvények fölötti szervezet, mint sokan még ma is gondolják. Nem tehet meg olyasmit, amit a hatóságok sem – nem sérthet jogokat. Sőt az előtte megjelenő, neki adatot, információt szolgáltató személyek sem jogosultak erre abban a hitben, hogy a bizottság előtt mindent szabad. Az olajperek tanúsága szerint különben könyörtelenül elmarasztalja őket az igazságszolgáltatás.

Ügynökügy a hálózat fogságában

Az olajbizottság ténykedése óta azonban egy kevés víz már lefolyt a Dunán, s szégyenszemre volt egy alkotmánysértéssel létrehozott, alkotmánysértően működő Mécs-bizottságunk is. Bár Mécs Imrét is beperelhette volna nem egy meghurcolt személy, az ügyben végül az Alkotmánybíróság határozott. A bírák döntéséből kiolvasható, hogy ezt a képződményt is a politikai bosszú hívta életre. A reváns reménye: ha kiderült, hogy a D–209-es személy ügynök volt, mutassuk ki, mások sem különbek nála. Vizsgáljuk meg a rendszerváltozást követő kormányok tisztségviselőinek kapcsolatait a titkosszolgálatokkal. A jogsértő szándék abban is megmutatkozott, hogy noha a Bárándy Péter vezette igazságügyi tárca nem vállalta az ehhez szükséges törvény kidolgozását, az SZDSZ-es Bőhm András önálló indítványára a parlament 2002. július 9-én határozatot fogadott el a vizsgálóbizottság felállításáról. Vezetésével a szabad demokrata Mécs Imrét bízta meg.
Az ámokfutás kudarcba torkollott. Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a bizottság létrehozását elrendelő határozatot, méghozzá – a kirívóan súlyos alkotmánysértés miatt – elfogadásának pillanatától, visszaható hatállyal. A jog szerint – de jure – a bizottság így nem is létezett. Az alapvető alkotmányos rendelkezéseket gyakorta semmibe vevő koalíció főbenjáró hibái között lehet ezt az esetet számon tartani. Hozzá fogható alkotmánysértést csak maga a bizottság valósított meg a működésével, miként ezt az AB döntése megerősítette. A bizottság ugyanis olyan ügyrend alapján tevékenykedett, amellyel felrúgta a legfontosabb adatvédelmi, személyiségvédelmi szabályokat is. Ekkor rendelték el a bírák, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt a vizsgálóbizottságokról – ezzel töltse ki az alaptörvénynek a bizottságokról szóló keretszabályait. A kétharmados többséggel elfogadható jogszabályban rendezni kellett volna többek között, hogy a testület előtt meghallgatni kívánt emberek jogi képviselete is megengedett. Gondoskodni kellett volna emellett a személyiségi jogok, valamint a magán- és az üzleti titok védelméről. A bizottság határozata ellen pedig meg kellene adni a bírósági felülvizsgálat lehetőségét, a jogorvoslatot. Amíg a minősített többséget igénylő törvény nem készül el, s emiatt semmi sem tölti ki az alkotmány által megszabott kereteket, a bizottságok csak a velük együttműködő személyekkel kommunikálhatnak. Aki el akar menni a bizottsági ülésére, az elmegy, aki nem, az nem. Éppen azért, mert nincsenek meg a szükséges alkotmányos feltételek.
Sem Duda Attila ügyvéd, sem a szőlőügyben érintett kft. vezetője, sem senki más nem köteles tehát megjelenni sem a Molnár László vezette bizottság előtt, sem másutt. A testület illetékesei egyébként eleinte csak arról nyilatkoztak, hogy az ÉS pervesztése után „még inkább” vizsgálják majd, mi történt, hiszen két ellentétes ítélet született az ügyben. Ez arra utalt, hogy a törvényhozó hatalom bizottsága helyrebillenti majd a szerinte kizökkent igazságszolgáltatást. Most pedig már az a terv, hogy mindent vizsgálnak, amiről a bizottság tagjai hallomás útján állítólag tudomást szereztek. Mielőtt érdemben belefognának a munkába, jó lenne tisztázni, hogy a képlékeny parlamenti határozat szerint mi a bizottság feladata. Nem vonja-e el véletlenül a vagyonbevallások kontrollját? Érdekes lehet az ülések nyilvánosságának jogszerűsége is.
Bárhogy van is azonban, a koalíció törvényen kívüli állapotot idézett elő azzal, hogy tavaly március 31-ig nem készítette el az AB által előírt kétharmados jogszabályt. Avarkeszi Dezső MSZP-s képviselő, az ezzel megbízott albizottság vezetője kérdésünkre azt mondta: azért nem dolgozták ki a szakmai részleteket – magyarán: nem csináltak lényegében semmit –, mert az ellenzék az alapokat is vitatta. A kormánypárti képviselők szerettek volna garanciát kapni arra, hogy ha a Fidesz hatalomra kerül, nem fogja megakadályozni vizsgálóbizottságok létrehozását – indokolta a mulasztást az MSZP-s politikus.
A szocialista–szabad demokrata koalíció egyébként három éve folyamatos vizsgálódást végez, állandó jogsértésekkel a bizottságokon kívül is. Erre a célra közpénzből külön állást is létrehozott a jelenlegi hatalom, szintén alkotmánysértően, mivel a jogsértések feltárása a bűnüldöző hatóságok (rendőrség, ügyészség) feladata.
A közpénzügyi államtitkár, Keller László irányításával – egy kimutatás szerint – 34 büntetőeljárás indult a Fidesz-kormány idején megkötött magánjogi szerződések miatt. A polgári jog által szabályozott kapcsolatokat óhajtották bűnügyekké átlényegíteni. Ez nem sikerült, nem is sikerülhetett – a politikai ellenfél elítéltetése, lejáratása mondvacsinált ürügyekkel nem ismeretlen módszer ugyan, de egy kissé idejétmúlt. Így azután Keller az államtitkárság dilettáns ügyintézése ellenére sem tehet arról, hogy csupán látványos kudarcokban volt része. S ezen most már egy új legfőbb ügyész sem segíthet. Az aktákat – az új büntetőeljárási törvény jóvoltából – nem az ügyészség, hanem a bíróság zárta le, amikor elutasította a pótmagánvádas kezdeményezéseket.
A kriminalizációs törekvéseknek volt egy másik fontos tanulságuk is: az AB közölte a Tisztelt Házzal meg mindenkivel, hogy a legfőbb ügyész nem tartozik politikai felelősséggel az őt megválasztó Országgyűlésnek. A legfőbb ügyész nem utasítható és nem váltható le. Hiába revolverezték tehát interpellációik sorozatával a kormánypártok képviselői. Hiábavaló volt a másfél évig tartó, szégyenteljes ingyencirkusz a parlamentben.
A feljelentésügyi elképzelések kudarca után, a választásig hátralévő időben már csak a vizsgálóbizottságok hozhatnak valamit a konyhára. Ezek vegzálhatják a politikai ellenfelet, a működésüket szabályozó törvény híján, alkotmánysértő keretek között. A jogsértő mulasztást ráadásul az alaptörvény újabb megsértésével óhajtották áthidalni a kormánypártok: Szabó Zoltán (MSZP) és Eörsi Mátyás (SZDSZ) indítványa szerint a bizottságok előtt kötelező lenne megjelenni, különben elővezethetnék a meghívottat. Az igazmondást is megkövetelné az amatőr javaslat.
Az hagyján, hogy a felkészületlen, de annál határozottabb Szabó Zoltán – saját bevallása szerint hirtelen felindulásból – előállt egy ilyen gyatra ötlettel, az azonban furcsa, hogy ehhez a jól képzett jogász Eörsi Mátyás a nevét adta. Nyilván azért tette, hátha így komolyan veszik a csapnivaló elképzelést. Okulhatott volna pedig az SZDSZ-es honatya abból, hogy párttársa, Bőhm András jogász mekkorát bukott a Mécs-bizottságos indítványával. Az Eörsi–Szabó-javaslat ráadásul egy tavalyi ötlet felmelegítése.
Az SZDSZ-es politikus bölcsen tette volna, ha hirtelen felindulás helyett higgadtan átgondolja a dolgot, s konzultál az ügyben. Például már korábban szaktanácsot kér ügyvédi irodájának egykori munkatársától, a rosszakarói által körömtépőnek nevezett Bauer Miklóstól. Az ÁVH egykori tisztje – későbbi ügyvéd –, a halálra kínzott Ries István igazságügy-miniszter vallatója ugyanis egy lapinterjúban arról beszélt, hogy bár elvégezte a munkáját, igyekezett segíteni a szerencsétlen, beteg emberen. A dialektika érvényesült tehát a szemléletében: egyrészt-másrészt intézte az ügyeket.

Jogállamhoz illő jogalkotás?

S ez ma is fontos, bár a marxista terminológia jelentősége egy kissé elhalványult. Ha a vizsgálóbizottság elé beidézett emberek elővezetéséről rendelkezünk, és kötelezzük őket az igazmondásra, vajon nem kellene-e beiktatnunk, részletesen kimunkálva, jogi képviseletüket is? S nem kellene-e gondoskodnunk személyes adataik, információik védelméről a legteljesebb alapossággal? Mert hová lesznek most mindezek, ebek harmincadjára? Mi történik, ha a vallomás, bár jóhiszemű, nem bizonyítható? Bíróság elé kerülhet a nyilatkozó. Figyelmeztetik vajon a bizottsági tanút, hogy nem köteles magát bűncselekménnyel vádolni, ahogy ezt Nógrádi Zsolt tette, s emiatt a vádlottak padján kötött ki? Végül: nem kellene-e megadni a bírósági felülvizsgálatot a bizottság határozata ellen, ha már törvényt alkotunk? Ez mederben tarthatná a kalandozó kedvű vizsgálókat, de egyben védené is őket. A képviselők így – miként az AB mondta – „nem avatkoznának be a magánszférába, az emberi méltóságot érintő legszemélyesebb ügyekbe”.
A régi vizsgálók, vallatók – az állítólag elbocsátott légió – módszerei mára elavultak ugyan, de nem annyira, hogy valamiképp ne köszönnének vissza, s ne hasznosíthatnánk, ha átpofozzuk őket egy kicsit. Persze csak akkor, ha a jogállamhoz illő jogalkotói kötelességünket, nyilván átmenetileg, képtelenek vagyunk teljesíteni.