A jogállami tanügy és az oktatási miniszter eljárása

Canossát járnak a jogi karok dékánjai. Méltatlan helyzet: kérelmeznek Magyar Bálintnál – annál a miniszternél, aki sorra semmibe veszi a jogállam alapvető elveit –, szíveskedjék már a felvehetők számát az előre közölt normához igazítani Szegeden, Győrött és Debrecenben is. A minisztériumban megállapított ponthatárok miatt ugyanis nem tölthető ki a felvételi tájékoztatóban is megszabott keret: csak kevesebb hallgatót vehetnek fel. Így jó néhány felvételiző nem jut be az egyetemre. Három jogi kar esetében a miniszter saját jogkörében már lejjebb tette a lécet. Az ebből kimaradt jogi karok is ezt szeretnék elérni.
Felsejlik: az egyetemi emberek valami olyasmit akarnak Magyar Bálint tudomására hozni, hogy mégiscsak jogállamban élnénk. Annak a normái szerint tessék eljárni, miniszter úr, kérem! Vagy ha ez nem lenne lehetséges, mert mondjuk a normák nem egészen jogállamiak – például tálcán kínálják az önkény lehetőségét –, akkor legalább tessék következetesnek lenni. Tessék egy kalap alá venni azokat, akik oda tartoznak. A liberalizmust valamire tartó polgári demokráciákban ezt nevezik a diszkrimináció tilalmának: törvény előtti egyenlőségnek.
Körülbelül ezt mondják a jogi kari dékánok, de persze nem kifejezetten. Nincsenek abban a helyzetben, hogy számon kérhetnék az alkotmányjogi ábécé ismeretét, teljesítését. Az egyetemeknek is meg kell élniük, ehhez pedig jó lenne annyi hallgatót felvenni, amennyiről eredetileg szó volt.
Meg aztán miért feszítenék a húrt a dékánok? Azok után, hogy az Alkotmánybíróság (AB) sorra alkotmányellenesnek mondta a szakterület alapvető jogszabályait, a jogászok – vagy közülük egyesek – örülhetnek, ha a miniszter szóba áll velük. Akkor is, ha az AB határozatai s az új jogásznemzedékeket nevelő intézmények csak távoli – szakmai – kapcsolatban állnak egymással. Vannak ugyanis lélektani tényezők is: a kudarcélmény például. S mi tagadás, kudarcokban nem volt hiány az eltelt három évben. Az oktatási tárca látványos pofonokat kapott az alkotmány őreitől. A minisztérium hatókörébe tartozó jogszabályokban talált hibák az önkény és a dilettantizmus iskolapéldái.
Kezdjük mindjárt a pontszámítás módját meghatározó rendelkezéssel. A jogegyenlőséget nem, csak az esélyegyenlőséget sérti – mondta róla az AB. Határozata szerint az alkotmánysértő mulasztás kiküszöbölésére az év végéig ki kell dolgozni a megfelelő szabályokat.
Aki legalább elemi szinten szakmai elemzésnek veti alá a döntést, két dolgot mindenképpen megállapíthat: a mostani szabály egyrészt nem felel meg az alkotmányos követelménynek, másrészt jövő januártól nem alkalmazható. Ha ehhez hozzávesszük Sólyom László május 23-i megállapítását, amelyet a Mindentudás Egyetemén mondott el, teljesen világossá válik a kép. Az AB első elnöke a következőket jegyezte meg: a bírói testület kialakította a jogsértő jogszabály kiiktatásának a megsemmisítésnél kíméletesebb módját: az alkotmánysértő mulasztás kimondását. A törvényhozó ilyenkor boldog, mert nem semmisítik meg a kifogásolható rendelkezést, és a megadott határidőig örömmel kijavítja a hibát – vélte az elnök. Ez történt s történik itt is.
Nem éppen jogállami lelkületre vallott a közoktatási törvény titoktartást szabályozó rendelkezése sem. Ezt a kormányzat visszavonta, amikor a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult, ám ez mit sem változtat a lényegen. Vagyis azon, amit már általánosban is tudni illenék, hogy a titok nem annak a titka, akinek azt meg kell őriznie. Az orvosi, az ügyvédi, a gyónási titok például a beteg, az ügyfél s a hívő titokban tartandó adata, információja, amit a másik fél nem fecseghet ki. A gyermek adatai, információi – a titok minden kategóriájában – a szülő titkai is, hiszen a kiskorú, életkora miatt védelemre, felügyeletre szorul. Felelősségének egy részét is a szülő viseli. Jól tudja ezt a tanügy, hiszen az iskolák nemegyszer kártérítést kérnek a szülőktől, olykor peres úton, a nem megfelelő nevelés, felügyelet miatt, ha például a diák megrongálja az iskolai berendezést. Az, hogy a szülő csak a gyerek írásbeli engedélyével szerezhessen információt a tanártól a gyermek magántitkairól – jogi abszurdum. A legfájdalmasabb a dologban mégis az, hogy a tényleges titokvédelem, a magánszféra kímélete – az előbbi mondvacsinált konstrukció szorgalmazásához képest – nem igazán érdekelte az önmagát liberális beállítottságúnak valló tárcát. Máig élő gyakorlat sajnos, hogy szülői értekezleteken az „ofő” felolvassa a diákok elfogott leveleit. A megszégyenítés – de facto – bőven belefér a szabadelvű nevelés kereteibe.
A 18–21 éves fiatalok már nem kiskorúak. Őket mégis az életkoruk miatt védendő kategóriába sorolta a büntető törvénykönyv drogszabálya. A közös iskolai kábítószerezés – a drog kínálata – bocsánatos bűn még ekkor. De nem az Alkotmánybíróság szerint. A 14–18 évesek nem hozhatók közös nevezőre a 18 fölöttiekkel – mondták a bírák. A hazai jogrendszer nem ismer ilyen, 18–21 év közötti életkori kategóriát. Ha tehát a május 31-i, már elmulasztott határidő helyett valaha pótolják a megsemmisített drogszabályokat, a jogalkotóknak figyelembe kell venniük ezt s a gyermekek védelméről szóló nemzetközi emberi jogi egyezményeket is. Amelyeket a liberálisnak mondott szabály súlyosan sértett.
Szóval a jogi karok vezetői valószínűleg el akarták kerülni, hogy a felvételi ügyében közvetlenül az alaptörvényre hivatkozzanak. Kíméljük mások érzékenységét – akasztott ember házában válogassuk meg a témáinkat. Annál inkább is, mert az alkotmányos csőd a felsőoktatást is érintette: ennek rendszerét első nekifutásra törvény helyett kormányrendelettel kívánták szabályozni. Nem sikerült: az AB előtt leverte a lécet ez a próbálkozás is.
Egyelőre tehát jobb a meggyőzési kísérlet, a kérelmezés. Már csak azért is, mert a jogászképzés felelősségteljes áttekintése, valódi intézményi reformja várat magára. A jelek szerint ezt most a nem éppen jogállami miniszteri kézi vezérlés helyettesíti. A szelekciót ráadásul a jogi fenomén Magyar Bálint végzi el, az alternatív alkotmány feltalálója. Szakmai-jogi érvekkel itt hiába próbálkoznának a jogi kari vezetők.