Kovács Imre hűsége

Az idő mindent megmér. Negyed évszázad nagy idő; majdnem egy emberöltő. Ez a majdnem emberöltő lemérte őt, lemérte a kortársait, s megmért valamennyiünket. Sokat tévedtünk. Nemegyszer botladoztunk. Ő nem tévedett, nem beszélt mellé, egy vessző erejéig sem; nem alkudott, s hű volt halála percéig. Kovács Imre huszonöt év alatt megméretett és pályája, mondanivalója sugárzónak és töretlennek találtatott.
A kevesek nemessége az övé.
Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1980. október 27-én, meszsze a hazájától, száműzetésben, egy New York-i kórházban, egy erőszakosan fölgyújtott világ lázas lüktetésében halt meg a XX. század egyik kiemelkedő demokratája, Kovács Imre.
Ünnepeljünk? Emlékezünk, hogy emlékeztessünk.
Pályájában főképpen az ragad meg mindenkit, hogy életrajza korával egy. Ez nemcsak életrajz, hanem a gátszakító történelem egyik darabja. Igazságigénye már fiatalon a szegényebbek, legelnyomottabbak sorsára terelte figyelmét, a kisemmizett cselédek, nincstelenek millióira. Itt ismerte fel a különböző szektákba menekültek néma forradalmát, és ebből született meg az irodalmi szociográfia főműve: Néma forradalom. De nem elégedett meg a felméréssel, hanem a változtatás lehetőségeit kereste, ezért lett az alapítója 1937-ben a Márciusi Frontnak. Zilahy Lajossal együtt fogalmazták meg a Márciusi Front tizenkét pontját, amelyet március 15-én ő olvasott fel ugyanarról a helyről, ahonnét Petőfi elszavalta a Talpra magyart. A Néma forradalomért el is ítélték, de ezzel országosan ismertté vált.
1939-ben ott volt Makón a Nemzeti Parasztpárt megalakulásán, de politikai tevékenysége mellett nem hagyott fel az írással, és évenként jelentek meg könyvei. Publicisztikai tevékenysége is gazdag, a Szekfű Gyula által szerkesztett Magyar Szemlében, Móricz Zsigmond Kelet Népe című folyóiratában, a Pethő Sándor alapította Magyar Nemzetben, Sárközi György Válaszában láttak napvilágot írásai. Tisztán gondolkodott és tisztán írt. S igaz gondolatait nem volt rest kimondani, amíg kimondhatta. És amit kimondott itthon és a száműzetésben, azt tanítani lehetne mint a hivatás hűségének, az igazság szolgálatának mesterművét.
Idézzük cikkeit, tanulmányait itthon és a száműzetésben, komor és tündöklő írásait, a magyar zsurnalisztika, tanulmányírás gyöngyszemeit, az értelem, s a stílus tisztaságában fogant mesterműveket? Vagy reménytelenül konok hűségét, honszerelmét, a veszedelem megvetését, a helytállás apostoli magatartását? Azon kevesek közé tartozott, akik felvették a harcot a sors ellen. Teljes odaadással vette ki a részét a függetlenségért folyó küzdelemből hazája német megszállása után, nemzete erkölcsi megmentése érdekében az ellenállási mozgalomban. Csodával határos módon sikerült a Gestapo és a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék kopói elől elmenekülnie. Sikerült átszöknie, de az oroszok nem akarták felismerni őt, és csak a csoda mentette meg, hogy a gödöllői fogolytáborból nem vitték ki a Szovjetunióba. 1945-ben belevetette magát az ország újjáépítésébe, és mint a Nemzeti Parasztpárt főtitkára, hamar felismerte, hogy az újjáépítés álarca mögött a kommunisták Moszkva segítségével hatalomátvételre készülnek. 1946 márciusában, a Baloldali Blokk megalakulásának időpontjában lemondott a főtitkárságról, majd 1947-ben Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt főtitkárának oroszok általi elhurcolása után kilépett a parasztpártból.
A hazafiak nagysága, s helytállás, és mindennek ellenére való maradás jellemezte Kovács Imrét, Kovács Imre magatartását, ezért pártot váltva még egy utolsó kísérletre vállalkozott, amikor részt vállalt az 1947. augusztusi választási küzdelemben. Itt már teljesen világossá vált előtte, hogy nincsen mentség, csak egyetlen út kínálkozik számára, a száműzetés.
Az emigráns útja Svájcon, Franciaországon keresztül vezetett és 1949-ben érkezett meg az Egyesült Államokba. Ezekben az években feladatának tekintette, hogy beszámoljon nyugati nyelveken a magyar demokrácia tragédiájáról. Először 1948-ban Zürichben németül, majd francia nyelven láttak napvilágot könyvei. 1951-től a Szabad Európa munkatársa volt, majd 1955-ben egy francia kiadó adta ki The Ninety and Nine (A kilencvenkilenc) című regényét, amely egy évvel később olasz nyelven is a könyvesboltokba került.
Harminckét esztendőt töltött el a száműzetésben, de a megpróbáltatások, csalódások ellenére sem adta fel a harcot álmai megvalósítása érdekében, hiába kínálták fel a megalkuvást számára. „– Kovács Imre mint író és politikus – írta Kiss Sándor halála alkalmával – beírta nevét a magyar irodalomba és történelembe. De mindenekfelett példát adott hűségből. Hűség a néphez, a hazához, az igazsághoz. Vannak, akik kénytelenek megalkudni, de vannak, akiknek nem szabad. A kultúra, az alkotás számos területén az emberség, a tehetség szorongatott, elnyomott helyzetben is kifejezést találhat és missziót tölthet be. De aki politikai eszmékért szállt harcba, bizonyos határon túl már nem köthet kompromisszumot. Nem vállalhatja, hogy önmaga elvei ellen politizáljon. Börtönbe vagy emigrációba kényszerülhet, avagy életével fizet, de áruló nem lehet erkölcsi megsemmisülés nélkül.” A hazafiak nagysága és helytállása jellemezte Kovács Imre magatartását a parancsuralmi kor feszítései közt. Az ő emléke, pályája, cikkei, könyvei nemzeti örökségünk része lett; soha el nem idegeníthető a magyar szellemi élettől. A fény, amelyet gyújtott, a világosság, amelynek törvényei szerint írt, az igazság, amelynek szellemében alkotott és cselekedett, arra köteleznek, hogy maradandóságát mi is megörökítsük, és nem csak ő, aki pályájával e maradandóságot megteremtette.