A családnak nincs alternatívája

A kormány egy elvi és egy politikai érvvel támasztotta alá a családtámogatási rendszer átalakítását. A rászorultság elve gyakran hangsúlyozott gondolat – elsősorban szabad demokrata részről. Ennek szinonimája, az igazságosság szempontja – Gyurcsány Ferenc nemzetközi példaképei nyomán – a politikai kommunikáció uralkodó szlogenje. A képlet világos, egyetlen kérdés marad: a tettek megfelelnek-e a szavaknak?
Az eszmei háttérrel is van egy probléma. A család mint a társadalom legkisebb közössége más közösségekhez hasonlóan nincs a szociálliberális gondolkodás centrumában. Az emberről mint individuumról szólnak, szemben a másik markáns eszmeiséggel, a kereszténydemokráciával, amely azonos hangsúllyal beszél az ember személyi méltóságáról és közösségi mivoltáról. Vallja, hogy az egyén a másikkal való kapcsolatában találja meg önmagát. Ennek ismeretében érthető, hogy a Gyurcsány-kormánynak a szó szűkebb értelmében vett szociálpolitikája van, de családpolitikája nincs. A családokat érintő intézkedéseinek indokolásánál újból és újból szegénypolitikai szempontok kerülnek elő – a kizárólagosság igényével.
A családtámogatási rendszer átalakítása átgondolatlan és elhibázott lépés volt. Megszüntettek egy differenciált, több szempontú és jól működő rendszert, és kreáltak egy leegyszerűsített, igazságtalan és új problémákat generáló rendszert. „Minden gyermek egyenlő” – szokták mondani. Ez igaz, de nem egyenlőek az élethelyzetek. Eddig három lábon állt a rendszer. A kis jövedelmű családok gyermekeinek támogatását szolgálta az úgynevezett kiegészítő családi pótlék, vagy ha úgy tetszik: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. Most ezt megszüntették, és beolvasztották a családi pótlékba. Mindenki kapja, a tehetősebbek is. Ez az igazságosság? Vagy attól lett igazságos a rendszer, hogy ezentúl ugyan jobban járnak az egy- és kétgyermekes átlagjövedelműek, de a kisjövedelműek és többgyermekesek, akik nagyobb segítségre szorulnak, kevesebb támogatást fognak kapni, mint a régi rendszer szerint kapnának?
A másik elem a munkát jutalmazta. A kettős terhet vállalók, a dolgozók és gyermeket nevelők részesültek benne. Ez volt az adókedvezmény. Különbséget tett gyermeket nevelő és gyermeket nem nevelő dolgozó között. Durva csúsztatás volt azt mondani, hogy ez a gazdagok támogatása volt. Egy pedagógus, gépkocsivezető vagy ápolónő nem gazdag. A családok 85 százaléka teljes mértékben igénybe vette, a fennmaradók többsége részben. Ezt is beolvasztották a családi pótlékba, már az is kapja, aki nem munkára, hanem segélyre alapozza az életét. A segélyezés kiterjesztése a munkához kötött támogatás rovására leértékeli a dolgozó embert, a segélyezettet pedig benne hagyja a reménytelenség, az egészségtelen életforma, a mentális leépülés állapotában. A segélyezés elsősorban a krízishelyzet kezelésére alkalmas.
A családtámogatási rendszerhez hozzányúlni csak hiteles ember- és társadalomkép, átfogó családpolitikai elképzelés birtokában szabad. Akkor, ha tudom, mit jelent az egészséges család az egyén és a társadalom számára, ha érzékelem a demográfiai helyzet követelményeit és a család értékeinek hiányát a közgondolkodásban. Mindebből következik az is, hogy a családpolitika nem egyenlő a családtámogatási rendszerrel. Vegyük sorba!
A gyermek akkor lesz kiegyensúlyozott személyiség, ha biztonságot nyújtó családi körben nevelkedik. Ennek alapja a szülők tartós, stabil kapcsolata. A gyermeknek jó, ha vannak testvérei is. Nem csak az együttélés szabályait tanulja meg közöttük, de – ami a legfontosabb – megtapasztalja, hogy családban élni jó. Ezt az élményt és ennek az életformának a fontosságát kell bevinni a társadalmi tudatba (elfogadva persze a szingli életforma létjogosultságát, és azokat, akik ezt választják).
Ez a cél – vagyis a család értékeinek megjelenítése a közgondolkodásban – oktatási, média- és civil programot igényel. Vagyis az óvodától a középiskoláig beszélni kell a családi életről, szépségeiről, követelményeiről, egyéni és társadalmi hatásairól. A médiában pedig, ha mást nem tehetünk, olyan műsorokat kell támogatnunk, amelyek ugyanezt teszik, egyúttal kemény kézzel vissza kell szorítanunk a családokat és a gyermekek egészséges fejlődését károsító műsorokat.
A civil program már túlmutat a társadalmitudat-formáláson. Pályázati rendszer működtetését igényli. Olyan egyházi és civil szervezetek helyzetbe hozását, amelyek a családok segítéséért, erősítéséért dolgoznak. A polgári kormány idején az úgynevezett családpolitikai pályázati rendszer sikeresen működött. Ezek a közösségek az egészséges családok megerősítéséért is tevékenykednek, ami akkor is fontos, ha több energiát emészt fel a működési zavarokkal küzdő családok, illetve a veszélyeztetett gyerekek segítése.
Szükséges a gyermekvédelmi és gyermekjóléti rendszer megerősítése. A hivatalnoki szemlélet helyett a gyermekek valódi érdekét és az irántuk érzett felelősség találékonyságát kell érvényesíteni. Adekvát választ kell adni intézményi és civil szinten a csellengő, alkoholizáló vagy drogozó fiatalok problémájára.
Van még két eleme a családpolitikának, amelyek a napi gondok enyhítésén túlmenő üzenetet tartalmaznak. Az otthonteremtés a családi élet alapvető feltétele. Amikor valljuk, hogy az otthon több mint lakás, tudjuk azt is, hogy az otthonteremtésnek anyagi feltételei is vannak. A polgári kormány otthonteremtési támogatása hitellel, kamattámogatással és adókedvezménnyel valóságos segítséget jelentett a családalapító fiataloknak. Kár volt lerombolni a működőképes konstrukciót, a következő kormánynak vissza kell állítania a hatékony rendszert.
A jelenlegi adózási szisztéma az adófizető polgárt egyénnek kezeli, nem veszi figyelembe az általa eltartott családtagokat. Úgy is fogalmazhatnék, nem tekinti családtagoknak a magyar polgárokat. Pedig az adótörvények megalkotásakor figyelembe kell venni társadalompolitikai szempontokat, ez esetben a család intézményének megerősítését, a gyermekvállalási kedv növelését. Ha ez a cél fontos, akkor minden polgárnak a családi adózás szabályai szerint kell adózni. Ha a családok megerősítésének szempontjai mellé felzárkózik a társadalom sokszínűségének tisztelete, akkor a családi adózás választható lehetőségként jelenik meg. A cél így is megvalósul, az eltartottak iránti felelősség gyakorlásában az állam a polgárok mellé áll.
A családnak nincs alternatívája. Az állam kötelessége, hogy védje és támogassa ezt a sérülékeny intézményt, mert e nélkül nincs egészséges személyiség és működőképes társadalom.

A szerző az Orbán-kormány
családügyi és szociális minisztere volt