Exportsikerek a munkanélküliség árnyékában

Általánosan elfogadott vélekedés szerint a magyar gazdaság exportteljesítménye az erős forint, a magas olajárak és fontos piacaink (például Németország) gazdasági gyengélkedése ellenére is igen jó. A gazdaságkutató intézetek erre az évre is a tavalyihoz hasonló, tíz százalék feletti exportnövekedést várnak. Ráadásul az év első felében – bár tudjuk, hogy az évközi adatok mindig kellő óvatossággal kezelendők – a „hagyományos” külkereskedelmi hiány is csak mintegy fele volt az előző év azonos időszakában mértnél. Azt mondhatjuk tehát: hurrá, végre egy terület, ahol mindez rendben van! Legyünk azonban gyanakvóak, és nézzünk a számok mögé.
Előbb azonban arról, ahol nem lehet kétség a megítélést illetően. A gazdaság és egyben az egész társadalom számára legfájdalmasabb tendencia a munkanélküliség alakulása. 2005-ben a munkaképes lakosság hét százalékának nincs munkahelye, de miután alig van olyan nap, hogy ne olvasnánk újabb üzemek, telephelyek bezárásáról, ez a szám még kedvezőtlenebb is lehet. S mint más területeken is, a különböző mutatókkal lehet ugyan bűvészkedni, de a lényeg nem tagadható: sem a foglalkoztatottak száma, sem a foglalkozási ráta nem emelkedik.
Kiváló exportteljesítmény egy oldalról, romló foglalkoztatási kilátások másrészről: törvényszerű ellentmondás, vagy ki nem használt lehetőségek? A válasz érdekében emlékeztetni kell a magyar export néhány jellemzőjére: a magyar exporton belül meghatározó mértékű az itt tevékenykedő multik kivitele, a magyar export növekedési dinamikája ugyan kedvező, de volumene még mindig messze elmarad a versenytársakétól, a bővülő export ellenére a kivitel hozzájárulása a munkahelyteremtéshez nem kielégítő.
A magyarországi export meghatározó részét a nálunk megtelepedett multinacionális cégek adják. Például a Németországba irányuló kivitel 75-80 százalékát magyarországi német vállalatok teljesítik. Ez önmagában még nem baj, sőt természetes velejárója a külföldi tőkebevonásban sikeres országok szerkezeti átalakulásának. Tudjuk, hogy a kínai export 65 százaléka is a Kínában működő multik kivitele. Az azonban már figyelmeztető jel, hogy a magyar exportban a multik részaránya – ha kismértékben is – folyamatosan bővül, a kisvállalati szektoré viszont csökken.
Tehát a 15 százalékos exportbővülés nem az exportbázis szélesedésével valósult meg, hanem alapvetően néhány multinacionális cég kiemelkedő kivitele révén. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy ezen vállalatok kiváló teljesítménye pozitív hatást gyakorol a magyar gazdaság egészére, és jó lenne, ha ez a tendencia (tehát hogy egyre többen Magyarországról lépnének a külpiacokra) folytatódna, de látni és tudni kell ennek kockázatait is. Egyetlen ilyen cég döntése, hogy az adott termék gyártását másik országba helyezi át, lényeges viszszaesést eredményezhet exportunkban, nem is beszélve az egyéb következményekről (munkahelyek megszűnése, beszállítók piacvesztése, stb.). Erre a veszélyre hívja fel a figyelmet a Magyar Európai Üzleti Tanács 2005. évi jelentése is, megállapítva, hogy ha a legnagyobb magyarországi exportőrök termelésük akár csak felét átirányítják Kínába, az a GDP és az export jelentős csökkenését eredményezheti.
A másik kérdés, amivel szembe kell nézni, hogy milyen bázison valósul meg a bővülés, hiszen egy egységnyi export megduplázása nem ugyanazt jelenti, mint 100 egység növelése 101-re. A tények arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar exportteljesítmény a folyamatos növekedés ellenére még mindig nem éri el Ausztria kivitelének a felét sem, elmarad Csehországétól is, nem is beszélve Finnországról. De megemlíthetem azt is, hogy Ausztria Amerikába irányuló exportja csaknem ötszöröse (!) a magyarnak, Oroszországba az örvendetesen növekvő kivitel ellenére pedig az osztrák volumen kb. 45 százalékát szállítjuk.
Világosan látni kell tehát, hogy nem ítélhetjük meg reálisan a magyar gazdaság jelenlegi exportteljesítményét, ha azt csak az általunk korábban elért eredményekhez viszonyítjuk. Nagyon örvendetes, ha egy futó egy másodperccel megjavítja saját korábbi csúcsát, de ha ugyanezen idő alatt a versenytársak két másodpercet javulnak, akkor egyre jobban lemarad.
S végül az alacsony „hozadékról”. Mit várunk el exportunktól? Nyilvánvalóan azt, hogy a nyitott magyar gazdaság jelentős importját ellentételezni tudjuk. Az áru-, a szolgáltatásexport és az idegenforgalom a legfontosabb, de nem kizárólagos szereplői ezen folyamatnak. A hozzájárulás mértékét a kivitel struktúrája, a hozzáadottérték-tartalom, s nem utolsósorban az export importigényessége változó szinten befolyásolják. Ezért árgus szemekkel figyeljük a külkereskedelmi mérleg alakulását.
Érdemes azonban elgondolkozni azon, hogy valóban csak azért, és elsősorban azért fontos a magyar gazdaság számára a kivitel folyamatos bővítése, hogy ellentételezni tudjuk importunkat? Meggyőződésem szerint nem. Azok az országok, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a világkereskedelemben (Németország, Egyesült Államok), függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív a külkereskedelmi egyenlegük, az export munkahelyteremtő szerepét tekintik prioritásnak. Nem véletlen, hogy a világ egyik legtekintélyesebb specializált pénzintézetének, az amerikai Export-Import Banknak jelmondata így hangzik: Export for Jobs, azaz export a munkahelyekért. Németországban pedig a néhány éve elfogadott külgazdasági stratégia fogalmazta meg, hogy a támogatások középpontjába a kis- és közepes vállalkozásokat kell állítani, mert azok tudják a külpiacok meghódítása esetén a legtöbb új munkahelyet létrehozni. Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanúgy, mint nálunk, máshol is ez a szektor az egyetlen nettó munkahelyteremtő.
Persze, jól ismert ellentmondás feszül a foglalkoztatás bővítésének, valamint a hatékonyság, termelékenység javításának törekvései között. A piac megőrzésének, bővítésének feltétele a versenyképesség fenntartása, ennek pedig ellentmond, ha ugyanazt a terméket, szolgáltatást több élőmunkával, több költséggel állítjuk elő. Ezért nem a meglévő kivitel munkaerőigényét kell növelni, hanem az exportvolumenek meghatározó mértékű növelése kell hogy a végső cél legyen. Van-e erre esélyünk? Van, de ehhez ugyanolyan jól funkcionáló ösztönző- és támogatóhálózatra van szükség, mint amilyen például Ausztriában működik. Ebben az állam mellett a kamaráknak, szakmai szövetségeknek, sőt az önkormányzatoknak is változtatniuk kellene hozzáállásukon.
Természetesen a legjobb intézményrendszer sem képes önmagában ellensúlyozni az általános gazdálkodási keretfeltételek visszahúzó hatását. Ezért a foglalkoztatást, a munkahelyteremtést valóban támogató adóintézkedéseket kell hozni és olyan szabályozási környezetet teremteni, amely ösztönzi a vállalkozásokat a külpiaci expanzióra. A munkahelymegtartó támogatást nem megszüntetni kellene, hanem jobban definiált célok szolgálatába állítani, például a kivitel bővítéséhez kapcsolni. A kivitel bővítése, versenyképes árualapok előállítása persze igen sokszor fejlesztéseket, beruházásokat igényel. Ehhez a magyar vállalkozók számára legalább ugyanolyan mértékű támogatást kellene biztosítani, mint amit egy külföldi tulajdonú cég megkaphat fejlesztéseihez. És ennek nemcsak az áruexportra kellene kiterjednie, hanem a szolgáltatáskereskedelemre is, hiszen Közép-Európában ezen a téren kedvező pozícióink vannak. Már sokszor felmerült, hogy a hazai közbeszerzési eljárásoknál a hazai cégek nemhogy előnyöket nem élveznek, de sokszor hátránnyal indulnak. A külpiaci expanzióhoz referenciák kellene, s ha egy magyar cég itthon nem tud labdába rúgni, kicsi az esélye a külpiaci sikerre.
A kisvállalkozások számára a társasági adó kulcsának 1-2 százalékos csökkentése nem jelent igazán érezhető segítséget. Ha ettől a körtől azt várjuk, hogy növelje versenyképességét, és teremtsen minél több munkahelyet, akkor valódi és nem látszatintézkedéseket kell hozni. Számottevő módon csökkentve az élőmunkát sújtó terheket, megszüntetve a mindenki által kárhoztatott iparűzési adót, gyors és különösebb adminisztratív eljárások nélkül elérhető pályázati lehetőségeket biztosítva számukra. Ezen és hasonló intézkedések nélkül egyszerűen nincs esélyünk a felzárkózásra, és csak áltatni fogjuk magunkat azzal, hogy minden rendben, hiszen sok százezer kisvállalkozás van bejegyezve.
Arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az export dinamikus növekedésének örülnünk kell, de a folyamatot, az eredményeket reálisan kell értékelni, mert ezen eredmények mögött hiányzik a stabil, széles körű magyar exportbázis. Ez elsősorban a kis- és középvállalkozások exportorientáltságának növelésével érhető el, amely egyben záloga lehet annak is, hogy a kivitel bővülése a devizabevételek mellett a munkahelyek számának növelését is segítse.

A szerző közgazdász, a Magyar Külgazdasági Szövetség főtitkára