Napló a jövőből

2006. január 23.
Parlamenti beszédének csúcspontján Gyurcsány kihúzott a zsebéből egy hosszú, szakadozott tekercset. Feszült várakozás. Mit hozott már megint? Talán a tihanyi apátság alapítólevelét? Hát nem. Gyurcsány szerint a tekercs (itt-ott erősen foszladozott már) kétséget kizáróan bizonyította, hogy ő és Kóka már 1239-ben tárgyalásokat folytatott a tatár multikkal a munkahelygarancia-törvényről. „Orbán Viktor csak 2005 decemberében tartja ezt fontosnak?” – kérdezte Gyurcsány. Az ellenzék vezére derűs tekintettel figyelte a nem mindennapi attrakciót, a frakció fegyelmezetlenebb tagjai térdüket csapkodták a nevetéstől. Másnap a sajtó közölte, hogy Gyurcsány a tekercset csak jelképnek szánta, az évszámot pedig, ha számjegyenként összeadjuk, megkapjuk, hanyadikára esik a választás első fordulója. „Mennyi rejtett szellemesség van miniszterelnökünkben” – írta a baloldali hetilap független, pártatlan, mértékadó vezércikkírója. Eleven függőón.

2006. február 18.
Most már nagyon érezni a választások közeledtét. Rejtett kamerás felvételek megmutatták, ahogy Lendvai Ildikó a Parlament folyosóján Szíjjártó Péter farzsebébe dugta az Állam és forradalom Szikra-kiadását. Akciója után, mintegy véletlenül, éppen arra járt a közszolgálati tévé hírműsorának egész stábja, a türelmes szavú Orosz Józseffel az élén. Orosz gúnyos mosollyal kihúzta Szíjjártó zsebéből a Lenin-brosúrát. Döbbent arcát négy oldalról fényképezték egyszerre, tanúsítandó, hogy mennyire zavarban van a kádári diktatúra után sóhajtozó jobboldal ifjú szószólója. A riporter a tőle megszokott finom szellemességgel kérdezte: „Képviselő úr, csak nem ezt az avítt bolsit olvassa?” Szíjjártó ekkor a homlokára csapott. Lendvai Ildikó után futott, hogy megkérdezze, nem ő ejtette-e ki a retiküljéből az Állam és forradalmat? „Törjön le a csuklóm, ha valaha is Lenint vettem a kezembe!” – mondta Lendvai. És fölsikoltott. Balkeze, amelyben éppen II. János Pál pápa hátrahagyott írásait tartotta, élettelenül hanyatlott alá.

2006. február 19.
Este megnéztem a híradót. A Gallup szerint kicsit megint nőtt a Fidesz előnye. Gyurcsány bejelentette „A pannon puma ezer ugrása” programját. „A soron lévő 903. pont értelmében, mivel 902 pontot az elmúlt hónapban már teljesítettünk…” – kezdte Gyurcsány, de Bánó András megakasztotta. „Bocsánat, de szerintem már a 905. következik. Tegnap este ugyanis még két pontot tetszettek teljesíteni…” „Köszönöm a kiigazítást, szerkesztő úr! Lám, a sajtó bírál! Így kell ezt! – rezegtette hangját Gyurcsány, majd így folytatta: – Most pedig fontos bejelentést teszek. Májustól minden határon túli magyar ember hármas, sőt négyes állampolgárságot kap.” Bánó András kicsit meghúzkodta a fülcimpáját, hogy vajon jól hall-e. „Igen” – mondta Gyurcsány hét másodperc szünet után (a tizedik után nyomták volna be a technikusok a Műszaki hiba-feliratot). Eltelt újabb négy másodperc, mielőtt a miniszterelnök folytatta. „Mert azt csak az ellenzék vezére hiszi, hogy csupán kettős állampolgárság létezik. De a mi fantáziánk itt nem állhat meg.” Bánó könnyes szemmel megkérdezte: „Kegyelmes úr, hát van ilyen?” A közszolgálati tévé gazdasági vezetője beszerzett néhány, garbó pulóver alá helyezhető nyakmerevítőt, mert egy-két sztárriporterük már annyit bólogatott, hogy nem tudja tartani a fejét.

2006. február 21.
Gyurcsány fölkeresett egy óvodát, és a gyerekeknek szegfű- és kokárdaalakú nyalókával kedveskedett. Egy, a rendezvényre hivatalos MSZP-s apuka titokban följegyezte, melyik gyerek milyen nyalókát vett el az óvónő asztaláról. „Sose adnék nyalókát a gyerekeknek, mert kihullik a foguk” – jegyezte meg a látogatás után egy frissen végzett, fiatal óvónő. Másnap, azzal az indokkal, hogy politizál, elbocsátották.

2006. február 22.
„Vajon kinek fontos ma a bolsevik vezér államelmélete?” kérdezte Aczél Endre, bátran beletekintve a tévénéző szemébe. Aztán mutatták Szíjjártót a parlamenti folyosón, hogy mennyire megdöbbent. Bevágtak néhány képet Lendvairól is, amint azt mondja: „Törjön le a kezem.” A következő képen már Dobrev Klárát láthattuk, két kötőtűvel. Bébikötvényt kötött. Hosszú volt már a bébikötvény ujja, leért a föld alatti uszodáig. „Nem lesz hosszú ennek a bébikötvénynek az ujja?” – kérdezte Gyurcsányékat a konyhából kihajolva egy éppen arra járó, garbó pulóveres tévériporter. „Az én Klárám ezt nem nekünk köti, hanem az egész magyar nemzetnek” – mondta a családfő. Mindenki sírt.

2006. február 24.
Nagy tömbökbe gyűlik a tetőn a kásás hó, és ijesztő robajjal a járdákra zuhan. Itt a tavasz! Az esti híradóból megtudtuk, hogy Gyurcsány házvezetőnője egy síléceit maga után vonszoló, éhező kiskamaszt vitt haza gazdáihoz. A fiú Orbán Viktorékkal ment volna síelni, akik azonban rútul otthagyták őt az Alpok hegyláncai között. Szerencsére Kóka János éppen arra ment a piros helikopterével, és észrevette a magányosan bandukoló gyereket, aki felé éppen egy lavina közeledett. Kóka ekkor leeresztett neki egy kötélhágcsót, és fölhúzta őt a helikopterébe. A gyerek elmondta, hogy Orbánék otthagyták, mert nem akart velük Bécsből Irkutszkba menni. Ott ugyanis még áll egy Sztálin-szobor, amelyet a villanyáram fogyasztóiár-letörő, luxusprofit-ellenes jobboldal sutyiban és mutyiban meg akar koszorúzni. A tévé mutatta, ahogy Kóka bólogatott. „A sok kis Sztálin” – dünnyögte, mintegy idézve önmagától a legjobb mondatot. Helikopterét azonnal a Törökvész út felé irányította, és egyszer csak észrevette Gyurcsányék házvezetőnőjét kiskosárral, pendelyben, épp csak, ahogy a nagykendőt magára kanyarította. Kóka landolt, és átadta neki a gyereket. Egy ilyen nagyvárosban annyi minden megesik. A miniszterelnök azonnal „meghitt percek” elnevezésű Pickwick teát készített a gyereknek. Klára asszony pedig ölébe eresztette a kötőtűket. A bébikötvény ujja már olyan hosszú volt, hogy elért a 301-es parcelláig. „Legalább az Imre se fázik” – mondta a jó ízléséről elhíresült miniszterelnök. Klára asszony félretette a kötőtűket, és elrakta a vacsoraasztalról a szarvasgomba-pástétomot. Meleg paprikás krumplit rittyentett a becsapott fiúnak. Orbánról meséltették. Jól síel-é? Van-é halovány remény reá, hogy szilánkosra hasadjék az ex-miniszterelnöki térdkalács, és gipszbe tétessék legalább az országjárás idejére?

2006. március 14.
A kormánypártok készülnek a választás utáni népünnepélyre. Geszti Péter megírta az Európai csűrdöngölő című rockszámot. European Tamping of the Barn címmel már januárban benevezte a művet egy uniós fesztiválra, s mivel csak ő indulhatott a magyarok közül, nyert is. Minden részvevő gratulált neki, sokan kérdezték, hogy Dél-Ázsia melyik részén van Magyarország. Egyedül az írek okvetetlenkedtek, miért nem valami igazit vittünk? Ők ismerik a magyar táncokat és a zenénket is, ez azzal köszönő viszonyban sem volt. Azt mondta a tévériporter, örülhetünk, hogy Nyugaton minket, ezt a nyamvadt, vacak kis országot, amely iránt már csak a holland gazdák tanúsítanak könyörületből némi heves érdeklődést, egyáltalán országszámba vesznek. Belénk is rúghatnának. Meg is szállhatnának. Le is pöckölhetnének minket, magyarokat Európa térképéről, mint a poloskákat. De nem teszik, mert ők annyira európaiak. És örüljünk, hogy minket az Európai csűrdöngölő, azaz a European Tamping of the Barn fog képviselni a világban. Az írekkel meg ne törődjünk, nem értenek a tánchoz. A március 15-i Gyurcsány-beszédet a rendőrség vízágyúkkal biztosítja. Aki meg akar lógni róla, azt simán visszaslagozzák. Akár az Astoriától is. Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő kreatív ötletére holnap, a Nemzeti Múzeum előtti hivatalos ünnepségen a tüzes csizmaverdeső táncot nem magyarok adják elő, hanem a józsefvárosi kínai piac fiatal kereskedői. Állítólag a szervezők előre eldöntötték, hogy ha a kimerült táncosokat a közönség pofátlanul visszatapsolná, akkor jutalomként vagy büntetésként, ki minek érzi, a ráadást nem ők produkálják, hanem Bozóki András kulturális miniszter. Természetesen ő nem táncol, hanem majd szépen, tagoltan elmondja az ősszel írt, a magyar értelmiség idegeire tartósan rátelepedett Kiáltványát. Ezzel a fölolvasással egyébként a március 15-én hagyományosan kiszámíthatatlan tömeg rendőri segédlet nélküli föloszlatása is megoldottnak tekinthető.

2006. március 16.
Tegnap az ünneplő tömegben egynémely politikusok feltűntek hatalmas, vadonatúj, pöfeteggomba-nagyságú kokárdáikkal. Az utca népéből azok, akik egyáltalán föltűzték, a régi, évek vagy évtizedek óta hordott, éveken vagy évtizedeken át megőrzött, megfakult, szerény kis kokárdájukat tették föl.

2006. április 1.
Tele van a város Gyurcsány-óriásplakátokkal. Arcán mosoly gyanánt a megszokott laza vicsorgás. A villamosok oldalán lévő politikai hirdetéseket valakik újrafestették: a kormánypropaganda jelmondatai mellé ragasztottak egy-egy Kulcsár Attila-fényképet, és elé írtak néhány szót: Mit mondott Kulcsár Attila, amikor a rendőrség hazarendelte Bécsből? Jó itt. Mit súgott Kulcsár a Gyuszi taxis fülébe, mikor kezébe nyomta a milliókkal teli nejlon zacskót? Bátorság! És mit mond két kormány közeli vállalkozó, ha koccint? Osztozni jó.

2006. április 4.
Azt beszélik a városban, hogy lejárt szavatosságú csigatésztát, félig rothadt almát és alaposan kicsírázott, a fagyástól megfeketült krumplit ígért az egyik kerületi MSZP-szervezet azoknak a létminimum alatt élőknek, akik önkéntesen tüntetésre vállalkoztak. Kivörösödött arcú hajléktalanok és fáradt, idős emberek, egyformán megírt táblával kezükben masíroztak a Kossuth térre. A tévések már várták őket. „Le a bolsevik jobboldallal!” „Végre eladtuk a Ferihegyi repteret!” „Éljen a kórházak magántulajdonba vétele!” „Nincs magyar bor, igyál te is nemzetközi bort!” „Le a nacionalizmussal! Nincs magyar szürke marha, csak internacionalista marha van! De te sose a marhák bőrszínét nézzed!” „Nem akarunk olcsó villanyáramot! Bízunk Kókában és a piacban!” Ilyen feliratok szerepeltek a táblákon. Egy idős néni lyukas harisnyában selypegte: „Magánklinikát, de azonnal!” Egy arra járó kismama megsajnálta, és adott neki egy fél üveg ásványvizet. „Tessék meginni, sokára jön még az a mentő. Mindjárt jobban lesz a néni.” A híradósok szorgalmasan pásztázták kameráikkal a nép szavát híven tükröző táblákat.

2006. április 15.
„Kommunista-kádárista visszarendeződésre feni a fogát a Fidesz” – nyilatkozta Lendvai Ildikó. Dávid Ibolya arcát bejátszották, ő ezúttal már csak sokat sejtetően mosolygott. Mit lehet tudni, hátha mégse az MSZP győz. A két legokosabb asszony a parlamentben. Ha egymás mellett vannak, akkora a fény, hogy ki kell kapcsolni a reflektorokat. Dávid Ibolyának a reggeli magazinműsorban Verebes megdicsérte a kalapdíszét. „Az nem kalapdísz – mondta Ibolya asszony –, hanem az utolsó
MDF-es.” Verebes nyerítve próbált komoly maradni, de a szokásosnál is erősebb mosolykésztetését nem bírta letörölni az arcáról. Bocsánat, Ibolya, tudja, hogy rövidlátó vagyok, kocsit se vezetek, szuszogta, mikor már képes volt megszólalni.

2006. április 16.
Derűs, ünneplőbe öltözött emberek járulnak az urnákhoz. Ma este vége a gyűlölködésnek! Mindenki jókedvű. Idegenek megszólítják egymást. Részleteket olvasnak föl a „Száz lépés tatárjárás” című vicckönyvből, amelynek alcíme: „Ezerkétszáznegyvenegy ötlet ahhoz, hogyan kell a gyulai kolbászból brüsszeli kerítést készíteni.” A Gyurcsány-óriásplakátok alatti jelszavakat (bátorság, igazság, jövő) valakik átszerkesztették. A három szó közé a tréfás pesti nép a következőket szúrta be: Bátorság volt a Megyó után téged jelölni. Az az igazság, hogy piszkosul elegünk van belőletek. Húzzatok el, nem ti vagytok a jövő.