Túllépni december 5-én

Ma egy éve zajlott le Magyarországon a határon túli magyarság kettős állampolgárságával kapcsolatos népszavazás. Felelős politikai erő – köztük a Fidesz – nem mehet el emellett szótlanul, számot kell vetnünk azzal, hogy mi lett az akkori viták következménye.
Ha jól meggondoljuk, 2004. december 5-e a legtöbb szavazó számára valójában már nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt. És bár a szavazáson részt vevők többsége igent mondott, ennek ellenére a népszavazás eredménytelen lett. De mindezek ellenére szögezzük le: köszönet illeti azokat, akik az akaratuktól függetlenül létrejött kezdeményezés következtében kiálltak a szolidaritás és az összetartozás mellett. Köszönet illeti minden aktivistát, aki minél több állampolgárt próbált meggyőzni. Köszönet illeti számos civil szervezetet és értelmiségit – köztük több olyat is, aki közismerten nem a polgári oldal mellett áll –, akik nevüket adták az igenhez. Köszönet illeti a történelmi keresztény egyházakat és számos zsidó hitközséget, akik bátran kiálltak saját erkölcsük diktálta kötelességük mellett. És talán egy év távlatából még egyértelműbben ki kell mondani: köszönet illeti azt a szocialista politikus asszonyt, aki pártjának kategorikus „nemével” szemben lelkiismereti szavazásra szólított fel, vagyis Szili Katalint. Ha végiggondoljuk, hogy ki mindenkinek kell köszönetet mondani, akkor kimondhatjuk: tévúton jártak azok, akik szerint az igen vagy a nem pártpolitikai kérdés lett volna.
A népszavazási kampányban sajnos – élükön Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel – olyan hangok is megjelentek, amelyek szociális demagógiával megpróbálták saját szűk vélt pártpolitikai érdekeik miatt szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországgal. Ismerve a mai Magyarország gazdasági állapotát, a magas munkanélküliséget, az elszabaduló energiaárakat, a növekvő adókat, megállapíthatjuk: demagógiájuk nem volt teljesen eredménytelen. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét tanúbizonyságát adta annak, érzéketlen a határon túli magyarság sorsa iránt.
Mindenki tudja: a népszavazás szomorúságot okozott közel hárommillió magyarnak a szomszédságban. Ez nagy baj, mert a kisebbségpolitika lélektani kérdés is. A határainkon túli magyarok minél jobban érzik az anyaország szolidaritását, annál jobban ellen tudnak állni a minden kétséget kizáróan létező asszimilációs nyomásnak. Immár 85 éve őrzik nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat. Ezért abszurd az, hogy március 15-én Gyurcsány Ferenc üzenetét Székelyföldön kifütyülték, a román miniszterelnökét pedig megtapsolták. Akinek egy piciny érzéke is van a kérdés iránt, az át tudja érezni ennek az abszurditását. Ezen a lelkiállapoton kell továbblépni.
A kiábrándultságot nem lehet úgy orvosolni, hogy egymás után hozzuk létre a bizottságokat, nevezünk el minden intézményt a médiában „Szülőföldnek”, beszélünk folyamatosan még nem létező vízumról és útlevélről, vagy találunk ki szavakat az alkotmányba, mert ezek pótcselekvések. Arról nem is beszélve, hogy a költségvetési turpisság is kiderült: a kormányzat felülről nyitott, nevezett alapokkal próbálja palástolni, hogy a határon túli magyarságnak szánt támogatások jövőre 25 százalékkal csökkennek.
Mégis mit kell tennünk a holnapot szem előtt tartva? Mi lenne az érdemi továbblépés? Szögezzük rögtön le: komoly változásra van szükség, elsősorban a szemléletben! Ezért javasoljuk a következő négy pontot:
1. Támogassuk, hogy a határon túli magyarság minél előbb az Európai Unió tagjává válhasson! Az EU-tagság egyrészt a határok átjárhatóságával hozzájárul a nemzeti újjáegyesítéshez. De talán ennél is fontosabb, hogy egyértelműen megfogalmazhatjuk: ami jár a skótoknak, a wallesieknek, a katalánoknak, a baszkoknak, a frízeknek, a korzikaiaknak, a dél-tiroliaknak, a dánoknak Németországban és a németeknek Dániában, a svédeknek Finnországban, az alland-szigetieknek és az olaszoknak Szlovéniában, az járjon a magyaroknak Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és a Vajdaságban! Közös akarattal el kell érnünk: ne létezhessen kettős mérce az EU-ban. De mindezt kifejezhetjük máshogyan is: ha nem minden EU-tagállam biztosítja kisebbségeinek a jogokat, akkor nem minden tagállamban zajlott le a rendszerváltás.
2. Ha megvizsgáljuk az előbb említett példákat, akkor mondjuk ki: a nemzetiségi kérdést az európai államok autonómiával oldják meg! Nevezhetjük azt kulturális vagy területi autonómiának, netán önkormányzatiságnak vagy szubszidiaritásnak. Aktuálisan mindez azt jelenti, hogy szorgalmazzuk: az erdélyi magyarság számára szülessen meg a kisebbségi törvény, amely intézményeinek legitimitásához szükséges a demokratikus alapelveken alapuló megmérettetés is. Segítsük a vajdaságiakat abban, hogy a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács valódi jogköröket kapjon! Segítsük a Kárpátaljai Magyar Kulturális Közösséget, hogy létrejöjjön a Tisza-melléki járás!
3. Vegyük észre, hogy a határon túli magyarsággal szemben folyamatosan fellépnek asszimiláló erők! Éppen ezért nem mondhatunk le a védelmet célzó egyoldalú lépésekről. Ezért kellene az Európa Tanács velencei bizottságának útmutatásai alapján ismét tartalommal megtölteni a státustörvényt, és a Kárpát-medence legértékesebb okmányává tenni a magyarigazolványt.
4. Vizsgáljuk felül a magyar állampolgárság intézményét úgy, hogy válasszuk szét a magyarországi lakhelyhez és az oszthatatlan magyar állampolgársághoz fűződő jogosítványokat! Az Európai Unióban munkát vállaló, akárcsak a világ más tájain élő magyar állampolgárok számára lehetővé kell tenni, hogy korlátozások nélkül gyakorolhassák állampolgári jogaikat. Az állampolgársági jogintézmény átalakításának a Magyarországgal szomszédos államokban élő, illetve az ezekből az államokból nem Magyarországra kivándorolt magyarokat is érintenie kell, amennyiben lakhelyüktől függetlenül az egységes és oszthatatlan magyar állampolgárság őket is megilleti. Ily módon a schengeni rendszer 2007-es teljes körű alkalmazása után lehetővé válik a szabad, korlátozásmentes kapcsolattartás Magyarországgal azon magyarok számára is, akiknek jelenlegi állampolgárság szerinti államaik eddig az időpontig nem csatlakoztak az Európai Unióhoz.
Fontos lenne, hogy a fenti szempontokban sikerüljön konszenzust kialakítani. Rossz üzenet, hogy Gyurcsány Ferenc nem meri összehívni a Magyar Állandó Értekezletet (Máértot). Az már csak hab a tortán, hogy Somogyi Ferenc külügyminiszter úr az Országgyűlés külügyi bizottságában valójában azt mondta, hogy Máértot csak akkor érdemes összehívni, ha az azon részt vevők egyetértenek Gyurcsány Ferenccel. Ezért tisztelettel megkérjük miniszterelnök urat: több mint egy év várakozás után hívja össze a Máértot, és kezdjünk neki a konszenzus kialakításának! Mi készek vagyunk a megegyezésre, mert ez az érdeke a határon túli magyarságnak.

A szerző az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke