A vállalt populizmus

Mindannyian tudjuk, hogy kik is a cigányok. No de vajon kihez vagy mihez köthető a vállalt populizmus fogalma? Méghozzá akkor, amikor a politikai szereplők mindent elkövetnek azért, hogy még csak véletlenül se tűnjenek populistának? Vállaltan populistának meg végképp.
Furcsa egy helyzet, de nekem mégis úgy tűnik, hogy a mostani kormányt nem igazán érdekli ma már, hogy éppen milyen jelzőket aggatnak rá az ellenzéki politikusok, a szakértő elemzők vagy maguk a választók. A lényeg a cselekvés, illetve pontosabban annak bejelentése. Hogy a tettek – amelyeket az említett és sokszor, sok helyen bejelentett cselekvési szándékok hozhatnak majd el – mikor és hol valósulnak meg, arról persze ma még nem kell beszélni.
Főleg nem ott és nem azoknak, ahol és akik számára a napi megélhetés gondja mellett egy teljesen másik dimenziót jelent az államháztartás hiánya, a tervezett költségvetés vagy az euróbevezetés fogalmai. Félreértés ne essék, tudjuk, hogy nemcsak a cigányok élnek mélyszegénységben ebben az országban. Viszont azt is tudjuk, hogy az elmúlt évben a lehető legtöbb alkalommal használta ki a mindenkori politika az ő nyomorukat, és apellált pár tízezer szavazatra azzal, hogy megígérte a gázt, a vizet, a lebetonozott utat és a munkát, ami talán mindennél jobban kellene, és segítene a cigányoknak.
Az éhes ember oda ül, ahol terített az asztal. A cigányok – mint ahogyan a kisnyugdíjasok, a nagyvárosi lakótelepeken élők vagy a pályakezdők – okkal várják el, hogy lassan jobbra forduljon a sorsuk, és biztosan örömmel vesznek minden egyes bejelentést, amely szerint ez már nem várat sokat magára. Ezt jómagam még nem nevezném populizmusnak. Viszont akkor, amikor a tisztességes szándékot is megkérdőjelezteti velem, egyszerű cigány emberrel a tények makacs igazsága, akkor bizony semmi másra nem gondolhatok, csak arra, hogy szánalmas szemfényvesztés zajlik ebben az országban. Kicsit kevésbé nyersen megfogalmazva: ez a vállalt populizmus. Akiknek szól, azok a fent említett kisnyugdíjasok, a nagyvárosi lakótelepiek, a pályakezdők és persze maguk a cigányok, cirka 300 ezer olyan szavazattal, amelynek megszerzése bármely politikai pártnak megnyugvást hozhatna a választásokon. Nem vitatom, voltak jó kezdeményezések ebben a ciklusban, amelyek utat mutathatnak, hogy hogyan és mit is kellene majd tenni a cigányokért. Sajnálom, hogy ennél többre nem futotta (sem pénzben, sem szakértelemben), de a kevés is büszkén vállalható lenne, ha mindent megtettek volna, amire lehetőségük nyílt a cél érdekében. Nem így történt. Helyette most, alig pár hónappal a választások előtt megint jönnek azok az ígéretek, amelyekről senki nem mondja ki, hogy éppen kiknek szánja őket a kormány, de bizony érezhető, és ettől nagyon fájdalmas, hogy kik is az igazi megszólítottak.
Nem, nem igaz, hogy ellenezném a babakötvény ötletét. Nagyon tetszik, de csak addig, amíg el tudom hinni, a célja az, hogy segítse az embereket, és nem pedig a szavazatszerzés. Nem hiszem, hogy nagy konspirációt leplezek le azzal, ha kimondom, biztosan sok cigány család örül ennek az ötletnek, persze a nem cigányokkal közösen. A kérdés csak az, hogy vajon egy ilyen bejelentés után mennyivel nő a szimpatizánsok száma a cigányok és a nem cigányok csoportján belül. És, kérem szépen, itt van az a pont, ahol egy pillanatra meg kell állni. A liberális vagy konzervatív szavazó családanya ugyanúgy örül a babakötvény ötletének, mint a pártreferenciák nélküli, politikailag sokáig célcsoportnak nem tekintett roma asszony. Viszont ettől még nem változik meg az előbbiek politikai beállítódása, szemlélete vagy elvárásai, ellenben az utóbbi könnyedén esik abba a hibába, hogy el is higgye mindazt, amit tervbe vett a kormány, mivel még a rádió is bemondta. És ezért senki sem hibáztathatja őt. Ha lenne betonozott út, ami hazavisz a falu szélére, vagy ha egyáltalán nem is a falu szélén lakna, ha valóban lenne hol laknia, és lenne miből felnevelnie a gyermekeit, talán ő is csak azt mondaná: hiszem, ha látom. És örülne az ötletnek, ugyanúgy, mint a liberális és a konzervatív szomszédasszony, de velük együtt ő is arra a pártra szavazna, amelyhez a meggyőződése köti.
A decemberre tervezett 5000 forintos rendkívüli segélyről meg ne is beszéljünk, amit a legszegényebbeknek szánt a kormány. Kormánypárti képviselők szerint ezt még kibírta az év végén a költségvetés. Nem is tudom, hogy erre mit lehet mondani… Talán leplezetlen cinizmussal csak azt, hogy ez egy szociálisan valóban érzékeny kormányzat, saját önmeghatározása szerint úton a szociáldemokrata elvek felé, még ha szavazóik nagy része nem is ismeri azokat. Már csak azt várom, hogy kimondja a párt és az általa vezetett kormány, hogy a következő hónapokban a cigányok fontosak, sőt a legfontosabbak, hiszen kiken, ha ne rajtuk, a legszegényebbeken és ne most segítsen (legalább a bejelentések terén) a kormány. Kár, hogy három és fél évig ugyanez a nyomor nem tűnt fel a számukra!
A cigányoknál nagyobb gondokkal talán már csak az MSZP és a jelenlegi kormánykoalíció küzd, amely mindent elkövet azért, hogy cigányemberek voksai révén 40-60 ezerrel több szavazat kerüljön a szocialista párt neve mellé májusban. Nem biztos, hogy sikerül. Szurkolok minden politikai erőnek, amely nem engedi, hogy a cigányok elhiggyenek nem létező dolgokat, hogy megvezessék őket, mint ahogyan azt az elmúlt tizenöt évben számtalanszor tették velük.

A szerző romaügyi szakértő