A nyugati sajtószabadság mint új valláspótlék

Jogunk van Mohamedet karikírozni – hirdette hatalmas betűkkel a címlapján a párizsi napilap, a France-Soir, miután számos – elsősorban balliberális – nyugat-európai sajtótermékhez hasonlóan újból, immár a provokáció tudatos szándékával leközölte a Mohamed prófétát gyalázó – nevezzük így – karikatúrákat. A liberális és – tendenciózusan egy irányba – toleráns nyugati értelmiség és médiaelit megdöbbent humorosnak vélt tette következményeit látva. Az Európát uraló liberalizmus ugyanis – a kereszténység harcképtelenné tétele után – elszokott a komolyabb ellenállástól, s így ijedt agresszivitással reagált az iszlám világ tömegdemonstrációira. A nyugati kormányfők – legyenek akár jobb-, akár baloldaliak – egyöntetűen ítélték el a „fundamentalista muzulmánokat”, s hitet tettek Európa új vallása, a – egyoldalúan értelmezett – szólásszabadság mellett. A liberális dán kormányfő a szent és sérthetetlen sajtószabadság dogmájára hivatkozva utasította el a bocsánatkérést.
Megszületett hát Európa új vallása, amely irracionális hiteken, fundamentalista dühön nyugszik, amelynek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen, de bizonyítatlan dogmái és kikezdhetetlen főpapjai, amely világmegváltóként irtja és sértegeti a másként gondolkodókat, az új vallást elutasítókat. A liberalizmus – mint új valláspótlék – ugyanolyan könyörtelen és totalitárius, mint a korábbi – szintén a pervertált nyugati kultúrkörből kinövő – hitek: a kommunizmus és a nácizmus. A kommunizmus az egész világra kiterjedő, s az egész emberiséget uniformizáló osztály nélküli világállamot hirdette meg, s erőszakolta a világ szerencsétlenebb sorsú népeire; a nácizmus – a „tiszta faj” kizárólagosságát propagálva – rontott rá az eltérő kultúrákra és nemzetekre. Mindkét rendszernek megvoltak a maguk genocídiumai; Stéphane Courtois szavaival élve az osztálygenocídium és a faji genocídium egyazon népirtás szubkategóriái. Hélene Carre d’Encausse szerint a polgárság ugyanazt a kiirtandó réteget jelentette Lenin számára, mint a zsidóság Hitler számára.
A két, gondolati struktúráját tekintve rokon valláspótlékeszme kimúlása nem jelenti azonban a felvilágosodás óta kísértő, totalitárius és univerzális megoldási javaslatok végleges eltűnését. „Berlinben, de nem a fejekben omlott le a fal” (Jean-Franois Revel: 85 millions de morts! In Le Point, 1997. nov. 17.). A bolsevik kommunizmus és a hitleri nácizmus mögött megbúvó gondolkodási mód ma sem idegen a nyugati értelmiség egy jelentős részétől.
1989-ben még alig ocsúdott fel a baloldal dédelgetett ideálja, a szocializmus összeomlásából, máris megszületett egy amerikai gondolkodó fejében az új valláspótlék: a történelem végét ígérő liberalizmus. Az új eszme, amely – előzményeihez, a kommunizmushoz és a nácizmushoz hasonlóan – szintén jakobinus gyökerű, a nyugati ember pöffeszkedő szűklátókörűségével nyilvánít minden tőle eltérni merészelőt alábbvalónak és ezért átnevelendőnek. Mintha a világ csak és kizárólag egyféleképpen lenne magyarázható, mintha nem lennének, lehetnének alternatív világmagyarázatok. A nyugati baloldal – lukácsi vadsággal és intoleranciával (vö. Lukács György: Az ész trónfosztása) – bélyegez mindent irracionálisnak, amely saját, egyébként misztikus hiedelmeken és bizonyítatlan vélelmeken alapuló paradigmájába nem belegyömöszölhető.
A nácizmus, a kommunizmus és a mai liberalizmus dühödt ellensége a kultúráknak, a sokszínűségnek, a partikularitásoknak, a közösségeknek. A lenini doktrína a polgárságban, a hitleri – többek között – a zsidóságban, a globális liberalizmus pedig – a legyőzöttnek ítélt kereszténység után – az iszlámban látja világboldogító tervének legfőbb akadályát.
Ami Irakban vagy Palesztinában zajlik, az az új totalitarizmus genocídiuma. Az osztály- és faji genocídium után megszületett hát a kulturális genocídium, amely hol véresen, hol vértelenül, de hasonló kegyetlenséggel pusztítja a másként gondolkodókat. Új középkor ez, ahol a szabad gondolat tűzzel-vassal, de legalábbis büntetőjogi szankcionálással üldözendő. A kultúrák elleni globális támadás részei a Mohamedet gúnyoló rajzok is. Nem először teszik ezt a liberális babonák és hiedelmek főpapjai, de először akadtak olyan ellenfélre, amely nem fél ellentmondani. Az iszlám harca a tobzódó liberalizmus ellen tehát nem pusztán az arabok és hittestvéreik magánügye. Értünk, keresztény európaiakért is tüntetnek. A liberalizmus végső legyőzése, a 200 éve jelenlévő ember- és kultúraellenes gondolkodási hagyomány végérvényes felszámolása az emberiség közös érdeke, ha nem egy olyan orwelli világban akarunk élni, ahol előre meghatározzák a gondolhatót és gondolandót.
A honi és külföldi véleményformálók egyetértenek abban, hogy veszélyes a fundamentalizmus. Valóban! De nem elfelejtendő: a fundamentalisták Nyugat-Európa redakcióiban, kormányaiban, hangadó értelmisége soraiban ülnek. A vallásszabadság elve és a tolerancia nem tűrheti, hogy a dogmatikus liberálisok saját – a kereszténységhez és az iszlámhoz képest – primitív, Isten nélküli vallásukat erőltessék az egész világra. A huntingtoni kultúrák harca tévedés; a kultúráknak nem egymás ellen, hanem önmagukért, a kulturális sokszínűségért, a jó értelemben vett multikulturalizmusért, az „etnopluralizmusért” (Alain de Benoist) kell megvívniuk a – remélhetőleg az utolsó – csatát.

A szerző politológushallgató