Gyurcsány Ferenc országlása

Ennek az írásnak egyik célja: ha érdekel majdan valakit a rendszerváltozás utáni kormányok természete, akkor a mikrofilm-leolvasón egy piciny kockával gyarapíthassa információit.
Nem betörtem, hanem felmentem az MSZP honlapjára – önkínzásból. Ám hamarost le is jöttem, mivel a beszélgetős fórumok egyik témája a „Lendvai Ildikó a példakép” címet viselte. Azt hittem, paródiára lelek, de nem. Lendvai okos, higgadt, visszafogott, humoros, jólöltözött, szelíd stb.
Ennél már egy Hiller Pisti-s légycsapó is komolyabb.
Általános vélemény szerint, ha feltörnek egy szervert, az önmagában is minősítés: azt fel is lehet törni. Hogy az MSZP-nek nincs betörésbiztos védelme, illetve hogy olyan a rendszergazdája, aki hosszú órákig nem észleli, valaki matat a rendszerükben, több mint hihetetlen. Ami pedig a „piros virágot”, mint titkos jelszót illeti, egy általános iskolás tíz perc alatt kitalálja, felnőtt pedig még hamarabb, tekintve, hogy ez az MSZP internetes bázisa. Hiller István síri hangú expozéja, a vérvörös drapériák előtti mutogatás fekete táblákra inkább volt röhejes, mint részvétet keltő. A Watergate-botránnyal való párhuzam pedig a latin fabulákból az ökörré fuvalkodott békát juttatja eszünkbe. Esetünkben az MSZP igyekszik a „békát ökörré fújni”. Netán Rogán lenne Nixon? Így kell a semmit ragozni, a közvéleményt vakítani, elterelni a figyelmet más, kellemetlen kérdésről. A Sulinetet milliárdokból hozták létre, most sürgősen és áron alul akarnak túladni rajta. Várpalotán visszhang nélkül bezárták az alumíniumkohót. Ki beszél a Nomentanaról, a Fittelináról, a kétmillióért megvett és húszért továbbadott villáról, arról, hogy jogtalanul igényelhette vissza az áfákat? Ki beszél Szabó Pál karrierjéről, aki néhány éve annak a Hungalunak volt a vezérigazgatója, amely a Motimot előkészítette a privatizációra Gyurcsány Ferencnek? A cég tényleges saját vagyonának mértékét elhallgatva a döntéshozó ÁPV Rt. igazgatósága elől. A tranzakció az Apró anyós által elnökölt bank hiteléből ment. Majd nem sokkal később Szabó úr beült a privatizált cég felügyelőbizottságába, jelenleg pedig a Magyar Posta vezérigazgatója. Óriási az MSZP káderbázisa: ma alumínium, holnap a postát kellemetlenül érintő film cenzúrázása. Mit is ír Gyurcsány Ferenc internetes naplójába: „Nem szeretem a szervilis embereket, szerencsére ilyenek nincsenek is körülöttem.” Ezért láthatjuk oly ritkán Orosz József vendégeként? Vidáman megtűri viszont Batiz András kormányszóvivőt, aki feltette a világhálóra nászajándékát, a táncoló Gyurcsányt megörökítő filmbetétet. Milyen emberi, humoros, milyen mély! És látjuk Batizt, amint ifjú nejével együtt a térdét csapkodja a kacagástól a főnök rémületes csápolását figyelve.
Parlamenti feketekomédia
A kedves ajándék nem véletlenül került a nagyközönség elé. Teszt ez, PR-teszt. Próbára teszik a nagyérdemű választópolgár ízléshatárát. Tévécsatornák, újságok tárgyalják izgatottan Gyurcsány táncművészetét, „szakértők” lefetyelnek róla napszám. Közben tesztelik a nagyközönséget: emberinek vagy hülyének tartják-e a miniszterelnököt. Bejön-e vagy nem jön be? Istenem, akinek három tévécsatornája és egy Blikkje van, az naprakész a Gyurcsány, Dobrev, Katus trió emberi oldalából. Viszont mit sem tud a gyurcsányi vagyon hátteréről. Nekik egy ilyen táncika tömény szórakozás: „Tisztára olyan, mint mi vagyunk…” – állapítja meg Kovács bácsi és neje.
Kovács bácsi és neje nem nézik a parlamenti közvetítést, mert pfuj, utálják a politikusokat: megmondta Havas úr is, mind hazudnak, lopnak és tömik a zsebüket. Pedig az a gyér számú tévénéző, aki odakényszerítette magát a képernyő elé a parlament utolsó ülésére, tanulságos feketekomédiát láthatott, főszerepben Gyurcsány Ferenccel.
„Magyarország útelágazáshoz érkezett” – kezdte a miniszterelnök. Jó mondat. Gyurcsány jelezte, hogy a szapora „megcsinálom” mellett hibátlanul ki tudja mondani a Medgyessy által kimondhatatlannak tűnő „útelágazás” szavunkat. Aki azt várta, hogy legalább az utolsó parlamenti ülésen Gyurcsány erőt vesz magán, és őszintén felvázolja, mi lesz a vége a mértéketlen eladósodásnak és hiánynak, csalódott. A miniszterelnök tökéletesen leutánozta volt pártelnöke technikáját, a huszadik mondat után bekattant, nem volt képes tovább fékezni magát, és hisztérikusan az ellenzék letámadásába kezdett.
A híradások diszkréten úgy fogalmaztak, hogy minden eddiginél keményebben bírálta a nagyobbik ellenzéki pártot. Fogalmazzunk kevesebb eufémiával: Gyurcsány hisztérikus rohamot kapott az utolsó ülésnapon, csapkodott, rángatózott, a szeme vérben forgott, s a gyűlöletnek olyan manifesztumát produkálta, hogy Áder Jánosnak kellett figyelmeztetnie, a parlamentben van, nem MSZP-kampánygyűlésen. A „Fidesz beteges hatalomvágya” kapcsán pedig arra emlékeztette a kormányfőt az ellenzéki frakcióvezető, hogy családi barátja, Medgyessy Péter szerint puccsal foglalta el a miniszterelnöki széket. Gyurcsány Ferenc többek közt kijelentette: el kell dönteni, hogy azoknak az útját járja-e az ország, akik szerint a politika ócska szerepjátszás, vagy azokét, akiket az egymás iránti tisztelet, a felelős politika és az egymásért felelősséget mutató magatartás jellemez.” Mondja ezt egy olyan ember, aki másfél év alatt az ország lezüllesztésének teljes tárházát felvonultatta. A maga rafináltságában a tömegeket felültetve beszél a saját szerénységéről, párbeszédre való készségéről, a higgadt politizálásról, a mocskos kampány mellőzéséről, szóval mindarról, aminek híjával van. Mindarról, amit naponta elkövet, csinovnyik hadaival együtt.
A Mussolini-féle álomhatár
A madárinfluenza megjelenését például internetes magánnaplójában, szerda délben közölte először. Az internet-hozzáféréssel nem rendelkező lakosság csak estefelé értesült róla. Magyarországnak az elmúlt tizenöt évben nem volt még egy ilyen kártékony kormányfője. Gyurcsány Ferenc úgy tesz, mintha miniszterelnök lenne, mintha kormányozna és mintha demokrata volna. Sajnos egyik sem igaz. Az egész ténykedése felvett póz és alakoskodás. A milliárdos miniszterelnök, amint kirojtosodik a szája a sok igazságosságtól, meg méltányosságtól, meg a szegények iránti részvétnyilvánítástól. Tökéletesen veszik az adását, elszédített szavazói semmit nem akarnak jobban, mint pénzt, segélyt meg családi pótlékot. Az utóbbi négy évben meghonosodott a közbeszédben az, hogy a jóságos miniszterelnökök kinek, mennyit adnak. Amúgy mi az, hogy adnak? Kiét adják? Az én adómat adják, meg a mi adónkat adják, anélkül, hogy bárki felhatalmazta volna őket erre az adásvételre. „1200 milliárdot költött el a száz lépés program úgy, hogy a rászorulóknak adott többet – mondta Gyurcsány az utolsó parlamenti ülésen –, a kormány felelős politizálással igazságosabbá tette a családtámogatást, a nyugdíjakat és az adórendszert”. Tegyük mellé, hogy a dupla családi pótlék közönséges szemfényvesztés. A rendszeres gyermekvédelmi támogatást összevonták a rendes és a 13. havi családi pótlékkal, majd ezt osztották vissza úgy, hogy száz családból nyolcvan rosszabbul járt, mint eddig. Cserébe elvették a gyermekek után járó adókedvezményt. Akik néhány ezer forinttal többet kapnak – de korántsem duplát –, azok a munkanélküliek, az adóelkerülők és a segélyre szorulók. Amúgy az 1200 milliárdról egyszer bevallotta a miniszterelnök, hogy az bizony már mind kölcsön, illetve felvett hitel. Így a legkönnyebb osztogatni: csak akkor fogunk mindannyian csodálkozni, amikor nekünk nyújtják be a számlát. Ugyanilyen csalárdság az autópálya körüli győzelmi mantrázás. Ha egy autópályáért az állam a költségvetésből huszonöt éven keresztül huszonnégymilliárd forintot fizet ki az építőnek, azt az autópályát nem szabad megépíteni. Különösen aggasztóak az olyan kijelentései Gyurcsánynak, hogy „felvettük a kölcsönt”. Sem nekem, sem a barátaimnak nincs közös kölcsönügyletem vele. A felelőtlenség teteje, hogy valaki egy laza mondattal tízmillió emberre hárítja át saját döntésének következményeit.
„A polgári kormány idején semmi nem történt a 14. havi nyugdíj irányába, csak az utolsó pillanatban igyekeztek a nyugdíjasok helyzetén javítani. Fityiszt mutattak a nyugdíjasoknak” – folytatta Gyurcsány parlamenti beszédét. Erről jutott eszembe, hogy többen felhívtak, húsz százalékkal magasabb nyugdíjemelést kaptak az Orbán-kormány idejében, hol hozhatják ezt nyilvánosságra? Sehol, mert a megszédített embereket és a miniszterelnököt nem érdeklik a tények. Bármilyen papírt lobogtathatnak, a média meg Horn Gyula elhíresztelte, hogy a Fidesz ötvenkétmilliárdot lopott el a nyugdíjasoktól, amit a jóságos Medgyessy tizenkilencezer forint képében visszaadott. Már megint ugyanaz a képlet: a kormányfő belemarkol a puttonyába, és pénzt szór az alattvalói közé. A Fidesz elég botorul megpróbálkozott a differenciált nyugdíjemeléssel, azóta átkozzák őket. Átlagosan 14,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, a korábbi 19,5 százalék helyett. Ugyanakkor a Fidesz-kormány folyamatosan pótolta a különbséget, sőt többet adott vissza, mint a hiányzó 5,3 százalék. Ez azonban „nem jött át”. Mint ahogyan az sem, hogy az egyszeri tizenkilencezer forint közönséges becsapás, mert ennyivel minden nyugdíjat meg kellett volna emelni, ha Medgyessy és Lendvai komolyan gondolták, amit ígértek. (Visszaadjuk.) Nem jutott el a címzettekig. Mert nálunk olyan alacsonyak a nyugdíjak, hogy néhány ezer forint különbség pontosan elég a kormány anyázásához. Ezért is különös, hogy az MSZP kampánya elérte a Mussolini-féle álomhatárt, amikor a tömegeket saját érdekük és józan eszük ellen lehet mozgósítani. Mussolini arról kérdezte az olaszokat, akarnak-e kenyeret. Neeem – üvöltötte a tömeg. Majd arról, akarnak-e háborút. Igeen – zúgott a válasz. A 14. havi nyugdíjat nem kéri az öntudatos nyugdíjasok nevében a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (amelynek székhelye a Köztársaság téri MSZP-székházban található). Miután a parlament még csak nyilvántartásba sem vette a Fidesz törvényjavaslatát, teljes káoszt sejttet a kormányfő 15. és 16. havi nyugdíjról való víziója. Hogy fizetik ki a tizenharmadik után a tizenötödiket, ha kimarad a tizennegyedik? Azóta már ez a képlet is változott. Egy belvárosi kampányfórumon a miniszterelnök elengedte magát, és azt mondta, hogy a Fidesz úgy akarta kifizetni a tizennegyedik havi nyugdíjat, hogy nem fizeti ki a tizenharmadikat. Csodálom, hogy nem akadt egyetlen nyugdíjas sem, aki hangosan felnevetett volna e képtelenség hallatán. Miért annyira fontos hárommillió nyugdíjas, hogy alig esik szó a másik ötmillió szavazóról? Talán csak nem ez a morcos és sértődött tömeg dönti el a választást, s ezért lesznek négyévenként igen fontosak?
Az antiszemitázó adu ász
Már hónapokkal ezelőtt megjósolta Fricz Tamás, hogy az MSZP a kampányban előveszi majd az antiszemita adu ászt. Mivel Orbán Viktor országjárása és a járulékcsökkentés lehetőségének megcsillantása igen sikeresnek bizonyult, a miniszterelnök elérkezettnek látta az időt, hogy a kabátujjából előrántsa a zsidózás barna mumusát. Belehazudott a Parlament légterébe, amikor azt mondta, hogy a Fidesz, ha hatalmi érdeke úgy kívánta, hezitálás és zokszó nélkül összeállt Csurka Istvánnal és pártjával, „azzal a párttal, amelyikről köztudott, hogy kokettál az antiszemitizmussal”. A baloldal imádja a „kokettál” kifejezést. Ez olyan pejoratív és kicsinyes, minden benne van. Hazudni azonban nem muszáj. A hazugság karöltve jár a lopással stb. (A Fidesz sohasem állt össze Csurkával, a MIÉP elnökének haragja azóta is töretlen. Megkockáztatom, ha a 2002-es választásokon a Fidesz összebútorozik a MIÉP-pel, akkor simán nyernek, és akkor a miniszterelnököt most nem Gyurcsány Ferencnek hívják.) A Fidesz nem antiszemita párt, nem is volt soha, de az MSZP honlapján a fórumozók teli szájjal cigányozzák Orbán Viktort, s nemkülönben a kedves betelefonálók az ATV-n. Gyurcsány azzal folytatta: Kövér László „kötelet ajánlott a kételkedőknek”. Meg kéne hallgatnia az eredeti felvételt, amelyet egy hűséges pártcsinovnyik torzított és formált akasztófává, kilőve és lehetetlenné téve ezzel az engesztelhetetlen Kövér Lászlót.
Gyurcsány zárszavában segítséget kért, miközben folyamatosan csapkodta a keze ügyébe eső papírkupacot: „Magyarország nevében… az írni és olvasni tudók segítségét kérem! Felhatalmazást kérek a magyarságtól egy új, bátor igazságos politika folytatására…”. Szóval a diszlexiások családtagilag kiesnek, de mi a helyzet a funkcionális analfabétákkal? Ők ugyanis készségesen szaladnak segíteni. Készpénznek véve a tömény gyűlöletet, a szánalmas kis hazugságokat és a nagyon is hatásos kijelentéseket, miszerint a jobboldalt el kell tüntetni és ki kell takarítani a közéletből, élén Orbán Vezér Viktorral.
Fekália MNB-borítékban
A kedves miniszterelnök megírta a blogjába, hogy anyukája, Katus kapott egy mocskolódó karácsonyi lapot, és ezen úgy felhúzta magát, hogy Xanaxot (és nem „Sanaxot”) vett be. Ha tárgyilagos akarok lenni, amióta Gyurcsány kormányoz, az ország egyik fele Xanaxon él. Ha még tárgyilagosabb akarok lenni, akkor nagy baj, hogy csupán az éppen csak írni és olvasni tudók körében talál nyitott fülekre a miniszterelnök segítségkérése. Az ő hívei törik el a csuklóját annak, aki Fidesz-szórólapokat osztogat, az ő hívei kényszerítik a társasházi lakókat, hogy a közös képviselőnél az MSZP-re adják le a kopogtatócédulájukat, az ő felesküdött hívei zavarják el saját kampánygyűlésükről azt, akinek sáljára a koronás címert hímezték. Az ő párthívei agresszívak a munkahelyeken, nagy arccal félelemben tartva minden másként gondolkodót. A felesküdött hívek éreznek késztetést arra, hogy belerondítsanak egy Magyar Vizsla című újságba, és a Magyar Nemzeti Bank elnökének céges borítékjában elküldjék azt nekem. A kormány által nem befolyásolt APEH, teljesen véletlenül száll ki az egyik csepeli fideszes képviselőjelölthöz, négyévi visszamenőleges adórevízióra. Micsoda véletlenek, a hatásos szájkommandó legújabb termése: már a testőrök is tehetetlenül nézik, hogy Lévai Anikó minden héten összeveri Orbán Viktort. Ennek az ellenkezője négy éve nem jött be, hátha most a morbidabb változatára akad néhány vevő. Kuncze Gábor összerántotta a sajtót, mert egy aktivistáját arcon lőtték. Az aktivista láthatóan kiheverte a támadást, mert sértetlen arccal és készségesen korzózik azóta is a kamerák előtt. Nem úgy a pécsi Fidesz-aktivista, aki bezárkózva retteg a megtorlástól. Kuncze úr indulatos szavait – az uszításról – feltehetőleg koalíciós miniszterelnökének címezte.
Pöffeszkedő szellemi elnyomás
Négy év óta nemcsak rosszabbul élünk, mint azelőtt, de az a pállott levegő kezd visszaszivárogni Magyarország légterébe, amiről már azt hittük, nem létezik. Eladósítás, hazudozás, kirekesztés, uszítás, gyűlöletkeltés, önkényeskedés, pöffeszkedés, parvenüsködés törvényen kívüliség és felüliség, fenyegetettség, lebutítás és szellemi elnyomás. Igen, ez utóbbira bizton számíthatnak az úgynevezett mértékadó, teljesen kiüresedett értelmiségtől, és a bulvármagazinok heti parti csillagaitól.
Sokan szeretnénk egy élhetőbb országot. Mínusz Feri, Pisti és Gabi.