Munka és állás nélkül nap mint nap

Kétségtelenül elszomorítóak és aggasztóak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a külföldi befektetők és hitelminősítők szemében egyre kevesebbet ér az ország, ám az átlagpolgár nem feltétlenül a kilátásba helyezett leminősítések alapján ítéli meg a magyar gazdaság állapotát. A mindennapi tapasztalat számít, az, amit a saját bőrünkön is érzünk. Az állástalanság ilyen. Nyomorult állapot, amikor az ember jövőtlennek és haszontalannak érzi magát. Ha nincs munka, nincs helyünk, kötelességünk és szerepünk: kivet minket tagjai közül a társadalom. A boldogulásra képteleneket előbb-utóbb konfliktusok, sokasodó lelki bajok veszik körül, megnyílik előttük az út a lezüllés, az összeomlás felé. A munkanélküliség beteggé teszi az embereket. A munkahelyek hiánya pedig a gazdaság önemésztő válságának csalhatatlan ismertetőjele.
A tegnapi hivatalos statisztikák szerint idehaza tovább növekszik azoknak a száma, akik saját sorsuk rosszabbra fordulásában tapasztalhatják meg a rózsaszín kilátásokról szóló kormányzati hirdetések hamis voltát. Hétesztendős csúcsra kapaszkodott fel januárban a magyar munkanélküliség. Méghozzá úgy, hogy a kabinet az elmúlt hónapokban számtalan szépségtapaszt elővett annak érdekében, hogy legalább pár hónapig elkendőzhesse az aggasztó folyamatokat. A példátlan jelentőségűnek beharangozott, a fél ország megmozgatását kilátásba helyező közmunkaprogramok vagy a zöldmezős beruházásokra közpénzből költött tízmilliárdok hallatán elképzelhetetlennek tűnt az, hogy a jó ideje stagnáló munkanélküliségi ráta nem indul el a javulás irányába. A tavalyi intézkedések hatását az idén már meg kellene tapasztalnunk. S lőn: a múlt hónapban – az egy évvel korábbi helyzethez képest – 43 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik munka és állás nélkül töltik napjaikat ebben az országban. Most már 318 ezren vannak.
A rejtély legkézenfekvőbb magyarázata, hogy ennyit és nem többet ér a magyar kormány jelenlegi lázas tevékenysége. Az egymásra torlódó ünnepélyes bejelentések, a folyamatosan átcímkézett programok mögül hiányzik a valódi munka, a csendben és alázattal végzett szolgálat. A kabinet megoldásai nem oldanak meg semmit, beavatkozásai feleslegesek, az alkalmazott gyógyszerek nem hatnak. Ennek oka, hogy egyik bevetett eszköz sem valódi, szimpla reklámfogás mindegyik. Ezekkel pedig csak a polgárokat lehet megtéveszteni, a valóság megváltoztatásához csupán a varázslat és a ráolvasás nem elegendő.
A társadalom és a gazdaság betegségét csak határozott mozdulatokkal, némely ponton radikális műtéttel lehet gyógyítani. Mint láthattuk, a sok, egymást kioltó apró lépés vége csak furcsa, groteszk tánc lesz, amivel a kormány elbolondozhatja a felelősségét. A járulékok tízszázalékos csökkentése, a kisvállalkozókat feltőkésítő újabb Széchenyi-terv nem ilyen játék, mindkettőhöz döntés, dátum, valódi szándék tartozik. Csak attól függ minden, hogy valóban meg akarjuk oldani a gondokat, vagy csak újabb négy esztendővel szeretnénk megtoldani a hőn áhított hatalmat.