Koppenhágában keresendő a bajok egyik fő oka. Itt váltak 2002 őszén az unió másodrangú polgáraivá a magyar agrártermelők. A dán fővárosban írta alá a Medgyessy-kabinet az ország csatlakozási megállapodását, amelyben több, hagyományosan erős hazai mezőgazdasági ágazat – például a tejtermelés – jelentős mértékű korlátozása szerepel. S ez még csak a kisebbik gond. Az igazi csapást a gazdálkodók zömét érintő, úgynevezett területalapú közvetlen kifizetések megkurtítása jelentette. Az uniós diplomácia és adminisztráció már régóta jelezte, hogy a nyugati farmereknek száz százalékban járó automatikus támogatásokat az újonnan csatlakozóknak már csak negyedrészt tudja kifizetni, amit aztán évente öt százalékkal emel. Ehhez képest a hazai tárgyalódelegációnak csak annyit sikerült odakint elérnie, hogy a megnegyedelt uniós pénzhez még mi is hozzátehettünk a saját zsebünkből harminc százalékot. Az így öszszerakott induló 55 százalékot diplomáciai győzelemként értékelte hazaérkezése másnapján az akkori földművelésügyi miniszter, Németh Imre. Miközben az ő asztalán is ott feküdt a tárca alá tartozó Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet jelentése arról, hogy legalább 70 százalékos szint kell, mert ez alatt már behozhatatlan versenyhátrányt szenvedünk el.
Azóta már tudjuk: a szakemberek borúlátása igaznak bizonyult. A magyar mezőgazdaság a kilencvenes évek fordulója után a második legnagyobb vérveszteségét az uniós belépéssel szenvedte el. Az ezredforduló évében került sor a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH) a rendszerváltás utáni legtüzetesebb agrárfelmérésre. A 2000-es adatok még közel egymillió egyéni, főállásban, vagy jövedelemkiegészítő céllal gazdálkodó magyar polgárról számoltak be. Négy évvel később a KSH ismét sorra vette a létszámot, 766 ezer főt találtak, így hát kiderült: mintegy kétszázezren távoztak a magyar mezőgazdaságból. Még drámaibb helyzetet sejtet, ha az agrártárcánál regisztrált termelők számát vesszük alapul. A minisztériumhoz akkor kell a gazdálkodónak bejelentkeznie, ha támogatást venne igénybe, ez ugyanis a pénzek lehívásának egyik alapfeltétele. Mivel ma lényegében minden talpalatnyi termőföld után jár valamilyen juttatás, a földművelésügyi minisztérium nyilvántartása az ágazat szempontjából akár reprezentatívnak is tekinthető. Márpedig a szaktárcánál nem sokkal kétszázezer felett jár a termelők száma. Joggal vetődhet fel tehát a kérdés: a statisztikákkal van a baj, vagy tényleg eltűnt közel nyolcszázezer ember a honi agráriumból?
A létszám erőteljes fogyatkozása mindenesetre a folyamatos piacvesztés egyenes következménye lehet. A csatát részben már uniós belépésünk előtt elvesztettük. A kilencvenes években negyedével esett vissza a termelés, az élelmiszer-gazdaság importja pedig megduplázódott. Ezen belül 46 százalékra emelkedett a régi uniós tagországokból érkező behozatal aránya. Mindez azért lényeges, mert ebben az állapotban ért minket az uniós csatlakozás sokkja. A neves szakemberekből álló Agrárgazdasági Tanács évente értékeli a magyar mezőgazdaság helyzetét. A legutóbbi, 2004-ről szóló jelentésében a grémium kimutatta: a belépés esztendejében az export ötszázalékos emelkedése mellett 26 százalékkal ugrott meg az élelmiszerek importja. Tehát 21 százalékos mínusszal nyitottuk az első évet, ami egyértelműen jelzi: elárasztottak minket a külföldi áruk, újabb mérkőzést veszítettünk el a megállíthatatlannak látszó dömpinggel szemben. Az újdonság emellett az, hogy nem is annyira a régi tagállamok felé romlott a mérleg. A belépés utáni rajt győztesei a velünk együtt csatlakozó legnagyobb versenytársaink, akikkel szemben 2004 előtt még némi védelmet jelentettek a CEFTA-egyezmény vámkorlátai. A legfrissebb külkereskedelmi statisztikákból is egyértelműen kiolvasható, a szlovákok és a lengyelek sikeresen hasítottak ki maguknak egy-egy jókora szeletet a magyar élelmiszerpiacból.
Ezek tehát azok a fő okok és folyamatok, amelyekből kitűnik: az elmúlt négy évben ismét felgyorsult a magyar mezőgazdaság zsugorodása. Pedig messze nem erről szóltak a 2002-es kampányban elhangzott kijelentések. „Kormányom felvirágoztatja a mezőgazdaságot és a magyar vidéket” – ígérte ringbe szállásakor Medgyessy Péter. A voksolás előtti finisben egy fővárosi rendezvényen bemutatkozó Németh Imre agrárminiszter-jelölt – jelenleg is gyakorolt jó szocialista szokás szerint – igyekezett rálicitálni a polgári kormány utolsó másfél esztendejében született vívmányokra. Az MSZP-t olyan pártként mutatta be, amelyik az országban lényegében egyedüliként vállalja fel a családi gazdaságok érdekeinek képviseletét. A jelölt leszögezte: egyetlen problémájuk a polgári kormány e kört érintő intézkedéseivel, hogy azokból még többre és nagyobb támogatásokra volna szükség.
Alighogy felállt a Medgyessy-kabinet, máris hozzálátott a földtörvény módosításához. 2002 nyarán a helyben lakó családi gazdálkodók elővásárlási jogai eltűntek. Elébük léptek a földek bérlői, köztük a gazdasági társaságok részvényesei, tulajdonosai. A haszonbérlet maximális időtartamát húsz évre emelték fel, amivel kinyitották a nagykaput a külföldiek előtt. A tulajdonukban lévő hazai cégek ugyanis ettől kezdve biztonságban érezhették magukat. Elegendő kivárniuk – egy hosszú távú bérlettel – az uniós csatlakozásunk utáni hetedik esztendőt, és a tulajdonszerzési tilalmak feloldása után elővásárlási joguk lesz az általuk művelt területre. Következő lépésként a családi gazdaságok képviselőit kihagyták az állami földek adásvételének ellenőrzéséből, ami különösen most válik izgalmassá, amikor napokon belül felgyorsul az eladás és az osztogatás. Végül említésre érdemes még a családi gazdaságoknak járó támogatások leépítése. A földalapú támogatásokat már 2002–2003 fordulóján hektáronként 16 ezerről 9 ezer forintra faragta le a szaktárca. A családi gazdaság pedig, mint az Orbán-kabinet idején bevezetett jogi kategória, hamarosan el is tűnt a hivatalos dokumentumokból.
A választási ciklus közepét olyan intézkedések jellemezték, amelyek a kis- és nagyüzemeket egyaránt szembefordították a kormánnyal. Az uniós belépés előtti hónapokban elsősorban a tejtermelőket és az állattenyésztőket szólították az utak szélére a túltermelési válsággal kapcsolatos problémák és az elégtelen támogatások. De az agrárirányítás számára a csatlakozás utáni rajt is olyan rosszul sikerült, hogy tavaly januárban – egyes számítások szerint – már 250 milliárd forinttal tartozott a termelőknek a földművelésügyi tárca. (Százötvenmilliárd forint 2004-ben kifizetetlen támogatást agrárközgazdászok szerint még most is tolunk magunk előtt, a szaktárca szerint ez a pénz benne van a tavaly intervenciós céllal felvásárolt magyar gabonában.) Bár már 2002 közepe és 2004 vége között is tizenöt kisebb-nagyobb agrártüntetés volt az országban, a tetőző gondok egy évvel ezelőtt kiváltották a rendszerváltás utáni legnagyobb, közel kéthetes megmozdulását: a fővárosba érkeztek a traktorok, Budapest polgárai a tüntetők mellé álltak.
Az egyéni gazdaságok, a vidéki parasztpolgárság a tiltakozással megmutatta erejét, ami nagy jelentőségű akkor is, ha a jelenlegi miniszterelnök által ellenjegyzett egyezményt teljes mértékben a mai napig sem váltotta valóra a kormányzat. Az agrártárca vezetőjének leváltását sikerült elérniük, az utód, Gráf József javára írható, hogy igyekezett rendet tenni a kasszánál. Ugyanakkor a folyamatokat nem sikerült stabilizálnia és visszafordítania, mint ahogy ezt hirdeti a miniszter és országjáró politikustársai. Tovább csökkent agrárkivitelünk értéke, újabb, kétszázalékos belső piacvesztést szenvedett el a hazai élelmiszeripar. Az állatállomány drámai zuhanását jelzi a KSH. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat 8,6 százalékos jövedelemvesztést mutat 2005 véglegesített számaiban is, ami meghaladja az EU átlagát.
Ezzel szemben az agrárkormányzat azzal érvel, hogy az előrejelzések szerint 50-60 milliárd forint jövedelemre tettek szert tavaly a kettős könyvelést végző gazdasági társaságok. Meglehet, hogy így van, de akkor még súlyosabb a veszteség a kicsiknél, hiszen az átlag összességében negatív. Ha pedig emellé odatesszük a Németh Imre idejében született hosszú távú programot, amely szerint a jóléti agrártársadalomban – tíz év múlva – csak 80-100 ezer egyéni gazdaság és 6-7 ezer cég szerepelhet, hamar összeállhat a szocialista jövőkép.
origo.hu
Ez nem ellenzék, hanem vírus, amit le kell gyűrni
