Központi szerepet kap a hazai politikai és társadalmi vitákban, különösen a szakmai közvéleményben és a médiában a lakáspolitikáról folyó eszmecserékben az a kérdés: honnan is nézzük a lakásépítést? Szociálpolitikai kérdés, tehát a szegények problémájáról van szó? Gazdasági és üzleti kérdés, tehát a hazai építőipar magasabb teljesítményének eléréséhez szükséges közgazdasági feladat? Esetleg egyszerű politikai kérdés, mellyel Magyarországon szavazatokat lehet nyerni vagy veszíteni?
A Növekedéskutató Intézet kutatási előfeltevése szerint a lakásépítés Magyarországon nem egyszerűen szociálpolitikai vagy gazdasági kérdés: ez az egyik vezető társadalompolitikai kérdés. A magyar társadalom szerkezetének, életlehetőségeinek, foglalkoztatási és munkapiaci lehetőségeinek, valamint ágazati és földrajzi mobilitásának alapvető tényezőjéről van szó. A társadalompolitika valamennyi területét érinti, hogy milyen Magyarországon a lakáspiac állapota, milyen tendenciák érvényesülnek és hogyan alakul a lakásépítés.
A mai kormányzati szereplők úgy gondolják, hogy a lakáspolitika egyenlő a szociálpolitikával. Ez a szociálpolitika nem azonos az eredeti szociáldemokrata-szocialista értékrenddel, mert nem azt tűzi ki célul, hogy a társadalom legtöbb, sőt, lehetőleg minden tagja az adott kor és adott gazdasági fejlettség szintjén jó lakhatással rendelkezzen, hanem csupán azt, hogy a legroszszabb helyzetben lévő társadalmi csoportok is elkerüljék a legrosszabb lakhatási viszonyok közötti életet.
A szociálpolitikai rendszer két utat választhat: segíti a leghátrányosabb helyzetűeket az élethelyzet elviselésében, illetve segít az élethelyzet javításában. A liberális felfogás az első szociálpolitikai úton jár, mert álláspontja szerint az államnak abban kell segítenie a leghátrányosabb helyzetűeket, hogy élethelyzetüket elviseljék. Ehhez a szociálisan legrászorultabb rétegeknek érdemes segélyeket és támogatásokat adni – de ennél többet nem. A liberális politika szerint az államnak a szociálisan legrászorultabb rétegek esetében legfeljebb lakbértámogatást kell adnia.
A másik lehetséges szociálpolitikai irány, ha az állam lépéseket tesz a legrosszabb társadalmi helyzetben lévő rétegek élethelyzetének javítására. Ebben az esetben elsősorban a munkahelyteremtésben, az oktatási és képzési rendszerben, valamint egy széles körű lakástámogatási rendszeren keresztül próbál javítani az elesett rétegek társadalmi helyzetén. Ez az eredeti szociáldemokrata-szocialista felfogás idegen a liberális értékektől. A liberális felfogás természetesnek és véglegesnek fogadja el a társadalom leghátrányosabb helyzetű rétegeinek kialakult életszínvonalát, lakhatását, munkanélküliségét, és csupán ezek elviseléséhez ad általában pénzügyi segédletet. A baloldali értékrendnek ez kevés. A kereszténydemokrata, polgári, konzervatív „politikai család” szociálpolitikai felfogásában közelebb áll a szociáldemokrata-szocialista értékrendhez, mint a liberálishoz, mert a felzárkóztatást fontosnak tartja.
A konzervatív felfogásban azonban a lakás nem csupán közgazdasági kérdés, hanem a családi élet színtere is. Ezért változik a konzervatív értékrend alapján álló politikai felfogás szótárában a lakás otthonra: az otthon a család színhelye, míg a lakás kifejezheti az esélyegyenlőséget, a közgazdasági racionalitást, vagy más, inkább semleges értéket. Az 1998–2002 közötti kormányzásban ezért szerepelt otthonteremtési program, mert morális és közgazdasági hasznossági szempontok mellett ez a kereszténydemokrata, polgári és konzervatív értékrend alapján álló kormányzás a lakást otthonnak tekinti.
Miután a konzervatív felfogásban – szemben a liberális vagy a szociáldemokrata-szocialista felfogással – a család középponti helyet foglal el a nemzet és a társadalom felépítésében, morális és hasznossági megfontolásokon túl felértékelődik a „lakáspolitika” szerepe: otthonteremtéssé változik. E politikai felfogáson alapszik az a kormányzati program, amely már nem csupán a gazdasági növekedés, a költségvetési bevételek, a munkahelyteremtés vagy az erkölcsi szempontok alapján tartja fontosnak, hogy minél több új ház és lakás épüljön Magyarországon, hanem nemzetpolitikai és családpolitikai szempontból is. Miután a családok megerősítése e kormányzati felfogásban központi cél, ezért olyan lakáspolitikai eszközöket is bevezet, amelyek érthetetlenek a liberális felfogás számára, és a szociáldemokrata-szocialista eszközrendszernek sem részei.
A szociáldemokrata-szocialista felfogásban a szociálpolitika lényeges eleme a megfelelő lakáskörülmények biztosítása az állampolgárok többsége számára, de ezt nem tartja döntőnek, mert elsősorban nem nemzetpolitikai és családpolitikai, illetve gazdaságpolitikai szempontból tartja fontosnak az állam részvételét a lakásépítésben, hanem esélyegyenlőségi szempontból. Miután az esélyegyenlőség szempontjából a jövedelemszint, a munkahely, a lakhatás, az oktatási és a képzési programokban való részvétel, a földrajzi területek közötti különbségek mérséklése és több más szempont azonos súllyal jelentkezik, ezért a szociáldemokrata-szocialista politika a gyakorlati kormányzásban hajlandó kompromisszumot kötni a liberális program javára. Ez azt jelenti, hogy az államnak a lakhatás csupán az egyik a területek közül, amely megérdemel valamennyi állami költségvetési támogatást, de a többi területtől függ, hogy mennyit: attól, hogy mennyi marad. A szociáldemokrata-szocialista felfogás végül a maradványelv szerint juttat a lakáspolitikának: ha van, ad, ha nem maradt, hát nem ad. A kereszténydemokrata felfogásban azonban a nemzetpolitika, a családpolitika és általában a társadalompolitika egyik legfontosabb területe az otthon, ezért a lakáspolitikát kiemeli, és a pénzügyi újraelosztás során felértékeli.
A liberális felfogás szerint minden úgy alakul, ahogy a piac működéséből következik, és ebben nincs szerepe az államnak. A szociáldemokrata-szocialista felfogásban nem az a lényeges, hogy a társadalom egésze egyre jobban éljen, a gazdaság egyre jobban növekedjen és teljes foglalkoztatás legyen, hanem az, hogy a társadalom tagjai egymáshoz képest milyen helyzetben vannak. Ezt a felfogást az esélyegyenlőség célja és értéke fejezi ki a legjobban.
Az elmúlt másfél évtized magyar politikai és kormányzati törekvései alapján világosan prognosztizálhatjuk a következő másfél évtized politikai törésvonalait az állam lakáspiaci részvételével kapcsolatban. A baloldali és liberális felfogás nem lesz képes arra, hogy nemzetpolitikai, családpolitikai, gazdaságpolitikai vagy morális szempontból kezelje az állami lakáspolitikát, mert ugyan más-más okból, de mindkét politikai irányzat és értékrend a szociálpolitikával azonosítja majd az állami lakáspolitikát. A pillanatnyi gyakorlati politikai döntések nem véletlenek, hanem szorosan kötődnek alapvető politikai értékekhez. Ha valaki a liberális felfogást vallja, akkor nem fog egyetérteni az állam aktív lakáspiaci részvételével. Sőt, még egy szociáldemokrata-szocialista felfogás esetében sem fog kitartani egy széles körű és aktív állami lakáspolitika mellett, mert társadalompolitikai céljai végül szociálpolitikává zsugorodnak.
Érdemes összegezni, közreadni az európai otthonteremtési program elvi téziseit. A társadalompolitika egyik legfontosabb eleme az otthonteremtés, és ehhez nélkülözhetetlen az állam aktív szerepvállalása. A magyar politikai viszonyok elmúlt tizenöt éves működése alapján megállapítható, hogy a baloldali-liberális kormányok esetében a társadalompolitika leszűkül szociálpolitikává, míg a polgári-konzervatív kormányok működése esetén a társadalompolitika beágyazódik egy tágabb nemzet- és családpolitikába. Miután utóbbi még erősebb is, mint a társadalompolitikai motiváció, miközben az otthonteremtés ennek alapvető értéke, ezért társadalompolitikájának egyik középponti elemévé válik a családok otthonteremtési esélyének megerősítése.
A szerző a Növekedéskutató Intézet
kutatási igazgatója
origo.hu
Őt keresi a rendőrség a Lakatos Márk-botrányban
