Ha jön az ár, mi lesz?

Közép-Európa teknőjében, hazánkban találkoznak a magas hegyek olvadt hótömegét hozó folyók, ez jó néhányszor országot megrendítő pusztulást jelentett nekünk. A hoszszúra nyúlt tél mindenfelé növelte, magasította a lehullott hóréteget határainkon kívül, de a nagyobb fenyegetettséget az okozza, hogy az utóbbi években a folyók gátrendszerének erősítéséből és az ígért víztározók elkészítéséből semmi nem lett. Az olvadás pedig megindult, és a meteorológiai előrejelzések nem biztatnak bennünket, mert a váratlanul és gyorsan beköszöntő tavasz bajba sodorhatja az országot. A Tisza-melléken az árhullámokat hozó Kraszna–Túr– Szamos még mindössze jelzésértékű volt, de az, hogy a Tisza egyetlen nap alatt egy métert emelkedett, már fenyegetőbb. A Szigetköznél a Duna is megemelkedett, és első fokú árvízvédelmi készültséget léptettek életbe több folyószakaszon.
Az árvízi megpróbáltatásoknak leginkább kitett országrész a Felső-Tisza melléke, mert a Bodrog Kárpátalja mellékfolyóinak tavaszi vizét olyan fenyegető gyorsasággal képes lehozni, hogy az minden tavaszszal gondot jelent az országnak, hiszen a gyors olvadás mindig magában hordozza az árvizek veszedelmét. A keleti országrészben eddig mindössze a Berettyó jelezte, hogy jó lesz vigyázni, a Körösök eddig még csendesek voltak, de azt már felmérték a szakemberek, hogy a gyors folyású folyók vízgyűjtőin is több hó esett, mint máskor, és a nehezen várt tavaszi enyhülésben ott alattomoskodik az árvízi veszedelem. A víz a természet egyik leggazdagabb áldását jelentő jó az emberiségre nézve, de csak ott, ahol támadtak olyan zseniális alkotók, akik ezt felismerték. Az elsők közt Széchenyi István, aki tevékeny életének egy részét „az ártó vizek megzabolázására” áldozta. Úgy is emlegettük őt, mint aki új honfoglalást indított az árvizek, a mocsarak, a kiöntések felszámolására. De azt is végiggondolta, hogy folyóink a legolcsóbb szállítás hasznát hozzák, ha a folyók rendszabályozásával a vízi közlekedés is megvalósulna. Követői Vásárhelyi Pál mellett olyan nagy létszámú alkotóegyüttes mozgósítását teremtették, hogy a régi árvizek járta Magyarországból csaknem teljesen védett ország lett. Az ő gondos alapozásuk hagyott tennivalót a múlt századra is: a kegyetlen történelmi megpróbáltatások miatt még mostanra sem született meg a Kárpát-medence egységes vízhasznosítási terve, minden tavaszi olvadás kockázatot hordoz. Akármilyen más, országot rendező változásra készülünk, akkor sem feledhetjük: mi lesz, ha jön a víz? A vízügyi szakemberek és segítőik mellett többször kellett a hadsereget is igénybe venni, ha baj volt, de most katonáinkra nem számíthatunk, mert nincsenek. A kormány más fontos elfoglaltságai miatt nem ér rá erre gondolni, mint ahogy eddig sem tette, hiszen a gáterősítésekkel, a pótlásokkal, az új szakaszok építésével elmaradt, minden fontosabb volt, mint az ország vízvédelme. Így hát előrelátással a civil szervezeteket kell felkészíteni, mert a vizek megindultak. Nem vészjósló ijesztés e néhány gondolat, hanem aggódó figyelmeztetés, hiszen idén még a Balaton is „megáradt”.
Kiváló vízügyi szakember barátaimmal történő beszélgetéseim alapján foglaltam össze közös véleményünket, hogy a vizek mozgására nagyon fontos figyelni, különösen, ha hirtelen bontakozik jó idővel a tavasz.