Olyan ez a történet, mint mikor az Oroszlán és a Medve vitatkozik azon, hogy kié az elsőség az erdőben, s akkor hirtelen közibük toppan Nyuszika, leteremti mindkettőt (az Oroszlánt kicsit jobban), majd bejelenti, hogy mától ő az erdő kapitánya. Neki van ugyanis programja, a másik kettőnek meg nincs (az Oroszlánnak kicsit jobban nincs), a program lényege pedig az, hogy eladjuk az erdőt lehetőleg valami nagyobb fakitermelő cégnek. S hogy a helyzet még abszurdabb legyen, a Medve és az Oroszlán ahelyett, hogy Nyuszikát elkergetnék a fenébe, leállnak vele tárgyalni (az Oroszlán kicsit vonakodva), sőt a Medve még alkudozni is kezd vele, hogy ha én leszek a kapitány, akkor te lehetsz az alkapitány, s az Oroszlán állhat a gyászos ködben. No, itt tartunk. A gátlástalanság megint tort ül a politika fölött.
Kóka János március 8-án, a nemzetközi nőnapon fog Áder Jánossal vitázni a széles nyilvánosság előtt. A téma a gázáremelés mértéke, meg ki tudja még, mi minden. Kóka János – azok után, hogy hetekig nem akart vitatkozni Áderral – meggondolta magát, s hirtelen fölindulásból átlibbent a fehér házi Fidesz-frakcióhoz, az ajtóban elkapta Ádert, leteremtette, hogy az nem akar vele vitázni, pedig ő akar, és az adjon neki időpontot. Ott helyben meg is vívtak egy rövid csörtét, gondolom, Kóka ezt szánta fölvezetőnek, mint amikor a bokszklub beharangozójában vicsorogva szólongatják egymást a nemes küzdelem résztvevői. Amúgy nem is a történet a lényeges, hanem a jelenség. Nem az, amit Kóka mond, hanem ahogy és amikor mondja. Nem a mondandó, hanem a forma. Nem Kóka gondolatai, hanem föllépésének üzenete: odafutok az Oroszlánhoz, lekeverek neki egy pofont, az megdöbben, köpni-nyelni nem tud, az erdő lakóinak egy része meg ujjong, s ez nekem elég, mert látják, bátor Nyuszika vagyok.
S az erdő lakóinak egy része valóban ujjong, mert teljes szívből gyűlölik az Oroszlánt, az egész Oroszlán-jelenséget, s annak hurráznak, aki lekever végre neki egy pofont. Gyurcsánnyal is ez a helyzet, az Orbán-gyűlöletben élő népek valós lelki igényét elégíti ki: látványosan legyalázni az ellenfelet. Meg is teszi, Gyurcsány is, Kóka is, napról napra. Ez politikájuk lényege. Nem a baloldaliság, nem a szolidaritás, s nem bármi más eszmei, ideológiai képződmény. Nem. Politikájuk, permanens, másfél éve folyó választási kampányuk központi eleme az ellenfél pocskondiázása, megvezetése, kioktatása, ha tetszik, megleckéztetése. Ehhez persze előtte egy fél ország fejébe gólemként kellett beégetni Orbánt és csapatát. Ennek technikáit, évtizedes folyamatát ismerjük, most nem is térünk ki rá. A Gonosz Fiúk képét megalkották, beégették az agyakba, csak embert kellett találni, pofozóembert.
Nyilvánvalóan ebben a nagy politikai pofozkodásban a másik fél sem marad adós, s ehhez tapasztalatai is megvannak, hisz hajdanán, a megboldogult rendszerváltozás első éveiben, maga a Fidesz is pofozkodó csapat képét mutatta. Azóta persze sok év telt el, a rossz tapasztalatokból is okuló politikai beérés szemmel látható az ellenzék legnagyobb pártján. Ennek a hosszú érési folyamatnak tán legmeghatározóbb eleme a posztkommunista magyar társadalom neoliberális átszervezésének ideájával való leszámolás. Ma már látjuk, hogy a piacnyitás, a privatizáció, az állam meggyengülése, szétszerveződése és ennek következményeként a társadalom önvédelmi képességének drámai csökkenése tekintetében Magyarország átesett a ló túloldalára. A rendszerváltozás számos, következményeiben károsnak bizonyuló elemében Magyarországnak új utakat kellene keresnie, új, a társadalom újjászerveződését, ha tetszik a közösségek önvédelmi képességének növelését biztosító megoldásokat kellene kikísérleteznie. Az is világos, hogy Kóka „programjának” központi eleme, az államigazgatás nem közigazgatási feladatainak privatizációja, köztük az egészségügyi intézmények – választópolgárok által elutasított – magánosítása nem a neoliberális átszervezési megoldásokkal való szakítást, hanem azok végletekig való fokozását jelentik. Természetesen egy évszázados, a rendszerváltozás időszakában pedig tovább erősödő, tőkehiánnyal küzdő nemzetgazdaságban jogos igényként merül föl a külföldi tőkebevonás. Ám a kilencvenes évek, különösen az 1996-os nagy kiárusítás tapasztalata mutatja, hogy önmagában az országos vagy térségi monopóliumok privatizációja nem eredményezi a szolgáltatások minőségének javulását, mert a monopólium magánkézben is monopólium marad, a verseny megújulást ösztönző hatása nem érvényesül. A gáz- és áramszolgáltatók privatizációját követően Magyarországon nem a fogyasztói árak csökkenése és a szolgáltatások minőségének javulása következett be, hanem a dolgozói létszám drasztikus csökkentése. A szolgáltatás nem lett jobb, viszont a befektetők busás extraprofitra tudnak szert tenni monopolhelyzetük fönntartásával, az állami versenyszabályozás elnéző gyengesége mellett. Amire ma Magyarországon igazán szükség lenne, az a monopóliumok, illetve a kartellek (vö. útépítések) állami beavatkozással történő fölszámolása és ezzel párhuzamosan az állami újraelosztás centralizált csatornáinak csökkentése, a Budapesttől független helyi és térségi önigazgatás megteremtése. Nem a piacon kevés erőforrással rendelkező és ezért védtelen szereplők kiszolgáltatottságának növelését kellene tehát a magyar politikának működése fókuszába helyezni, hanem az erőfölénnyel való visszaélés megakadályozását.
Tudom, hiába is kérnénk számon ezeknek az összefüggéseknek a megértését Kóka Jánoson. Hiába, mert ahhoz az övénél alaposabb országismeretre lenne szükség. Olyan országismeretre, amit sem helikopterről, sem egy sikeres budapesti informatikai cég éléről nem lehet megszerezni. A tapasztalatból szerzett országismeret hiányáról Kóka János szinte minden nap bizonyságot tesz. Legutóbb akkor, mikor Esztergomba a Suzuki új modelljének bemutatójára autózván rádöbbent, mily rossz állapotban van a 10-es út, s mily nehézkes a közlekedés a budapesti agglomerációban. Hogy ezért késett-e fél órát vagy csak hozta szokásos formáját („mindenkit mindenhol megvárakoztatok”), nem tudhatjuk. Legyünk jóhiszeműek, az út volt rossz, a közlekedés zsúfolt, és Putyin amúgy is érkezőben volt.
De mostanra már az orosz elnök is hazaröpült, s mi itt maradtunk Kókával meg a programjával. Gyurcsány hű fegyverhordozójaként számíthatunk újabb akcióira, várhatjuk meglepetéseit, betoppanásait, krakéler magamutogatását. Nyuszika bátor, Nyuszika ugrásra készül. Március 8. Nőnap, Kóka, gázáremelés. Jobb lesz, mint a Mónika-show!
origo.hu
Őt keresi a rendőrség a Lakatos Márk-botrányban
