Fidesz elveszítette a 2006. évi országgyűlési képviselő-választásokat. Az első forduló eredménye még táptalaja lehetett a különféle értelmezéseknek, ám az április 23-i második menet egyértelmű vereséget hozott. A kudarc oka nem az volt, hogy az előző ciklusban az MSZP és az SZDSZ számottevően bővítette volna a szavazóbázisát. A két koalíciós párt együttes támogatottsága a 2002-es eredményekhez képest mindössze tizenháromezer fővel bővült. A szocialisták területi listáira leadott szavazatok száma nagyjából huszonötezerrel csökkent, ezt minimális mértékben ellensúlyozta, hogy az SZDSZ ugyanakkor harmincnyolcezer fővel növelte a híveinek számát. Bár valószínűnek tűnik, hogy az MSZP tábora a gyurcsányi lendület hatására némileg megfiatalodott, ám ezzel együtt sem lehetett azt érzékelni, hogy földcsuszamlásszerű változások zajlottak volna le a párt szavazóbázisában. A választások első fordulójáról készült elemzések többsége arra a következtetésre jutott: az SZDSZ-re leadott szavazatok növekedését az okozta, hogy a szocialista szimpatizánsok egy része taktikai okokból átszavazott a szabad demokraták területi listáira, megkönnyítve ezzel az ötszázalékos küszöb átlépését.
A kampány során az SZDSZ a már megszokott liberális frázisokat pufogtatta, begyakorolt rutinnal összpontosítva Budapestre és azokra a vidéki régiókra, amelyekben az országos átlaghoz képest magasnak mondható a hozzájuk kötődő szavazók aránya. A szabad demokraták kétségkívül sikerként könyvelhetik el, hogy négyévi koalíciós kormányzás után növekedett a támogatottságuk, de ez sem feledteti azt a baljós tényt, hogy a túlsúlyos szocialista párt árnyékában közel sem fognak olyan mértékű zsarolási potenciállal rendelkezni, mint az előző ciklusban. Az MSZP már tavaly nyáron minden tőkéjét Gyurcsány Ferencbe fektette bele, aki – kihasználva a kezébe került abszolút hatalmat – kisebbfajta csodát tett. Szűk két esztendő alatt felrázta a Medgyessy-kormány botrányosan gyenge teljesítménye miatt csalódott baloldali tábort. Átütő erejű változások az itt alkalmazott kampányeszközökben sem voltak. Orbán Viktor démonizálása éppúgy fontos elem volt a repertoárban, mint az egyéni választókerületekre koncentrálódó ígérethalmaz és a társadalom nyugalma iránti elkötelezettség ájtatos hangú bizonygatása. A szocialisták azokat a módszereket is ügyesen adaptálták, amelyeket eddig inkább a jobboldal vett igénybe. A politikai nagygyűlések, valamint a kormányfő villámgyors tempóban lebonyolított országjáró körútjai éppúgy megszokottá váltak, mint az egységessé váló kommunikációs stílus és a párt identitását markánsan kifejező, többnyire némi zölddel és fehérrel vegyített, piros színű jelképek.
Az antiorbánista egységfront
Szemléletesen példázza a hazai média nagy részének baloldali kötődését, hogy a Gyurcsány-féle nyomulást egyetlen baloldali közíró sem minősítette „fasiszta” jelzővel, és a kormánypártok politikusai sem lettek „papagájkommandónak” elnevezve. Az a tény sem zavarta a következetesen kettős mércét alkalmazó kormánypárti sajtót, hogy a jelenlegi kormány éppúgy az adófizetők forintmilliárdjait felhasználva propagálta a saját teljesítményét, mint ahogyan ezt az Orbán-kormány tette (legalábbis az akkoriban elhangzott vádak szerint). A koalíció összességében azért győzött, mert sikerrel fanatizálta híveit, miközben a bizonytalan szavazóknak a baloldal felé húzó részét is maguk mögé állították. Igazán nagy hibát nem követtek el a kampány során, és két durva elszólást („a kóbor kutyákat be kell gyűjteni”, valamint Deutsch-Für Tamás „ledíszzsidózása”) leszámítva az MSZP-kampány sem botlott meg. Ettől azonban még csöppet sem lesz jobb a magyar államháztartás állapota. Az MSZP szívós kitartása egy jól felépített ellenzéki stratégia esetén csupán arra lett volna elegendő, hogy minimalizálja a vereség arányát. Ezt a választást a jobboldali pártoknak kellett volna megnyerniük. Azonban nem így történt, és ez a tény – amennyiben nem sikerül a megfelelő módon feldolgozni – súlyos válságba taszíthatja a polgári oldal egészét.
A Fidesz és a KDNP közös listája az első fordulóban harminchatezer szavazattal kevesebbet kapott, mint négy éve a Fidesz–MDF-összefogás. Értelmetlen a fórum szavazatainak számlálgatása, mert ezeknek a többsége Orbán Viktor ellen leadott voks volt. 2002-ben még tizenkét területi listán végzett élen a Fidesz, most csupán kilencben. A korábban az MSZP szavazattöbbségét hozó megyei elsőségek közül egyet sem sikerült elragadni, ezzel szemben elveszett a Fejér, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fölény. Bár a baloldalinak számító megyék némelyikében növekedett a Fideszre leadott szavazatok aránya, és Budapesten is sikerült lefaragni a négy évvel ezelőtti hátrány egy részét, az összkép mégis lehangoló. Ráadásul az előző két országgyűlési választással ellentétben, ezúttal az egyéni választókerületekben sem sikerült több mandátumot gyűjteni az MSZP-nél és az SZDSZ-nél.
A Fidesz szövetségi politikája egyértelműen csődöt mondott. 1998-ban a rendszerváltozás szinte valamennyi politikai tényezője felsorakozott a második fordulóban a Fidesz jelöltjei mögött. Még 2002-ben is sikerült egy hihetetlenül sikeres kampányhajrával összekovácsolni a két forduló között az egységet. Az idén már azt sem sikerült elérni, hogy a korábban két választáson is a Fidesszel közös jelöltekkel, majd közös listával induló MDF hajlandó legyen valamennyi állva maradó képviselőjelöltjének a hivatalos viszszaléptetésére. (Akik mégis visszaléptek, saját elhatározásukból tették.) Ez akkor is mellbevágó tény, ha közben tudjuk, hogy a jelenlegi MDF – háta mögött a Political Capital szürkeállományával, valamint a baloldali üzleti körök által támogatott Tisztelet Társaságával – már nem teljesen ugyanaz a párt, mint amelyikkel a Fidesz 2002-ben közös listát állított. Az idei választási kampányban az addigi kormányváltó hangulatot teljesen háttérbe szorította az Orbán Viktor elleni egységfront. Szinte valamennyi számottevő politikai erő vele szemben foglalt állást, azt sulykolva, hogy őt nem szabad visszaengedni a hatalomba. Ebben nem csupán a militáns balliberális médiaelit járt az élen, de ellene fordult az MDF tagságának egy része is, és olyan – korábban a jobbközép oldalhoz tartozó – értelmiségiek is beálltak az antiorbánista kórusba, mint Debreczeni József vagy Tölgyessy Péter.
Magas labdák a baloldali sajtónak
Önbecsapással érne fel, ha a Fidesz vezetői külső tényezőkre hárítanák az elszenvedett vereséget. Mindenkinek tudnia kellett, hogy a Fidesz által követett politikai irányvonal – miközben hatalmas tömegeket tud mozgósítani – hihetetlenül nagy támadási felületet nyújt az ellenfeleinek. A Fidesz elnökének személye körül kialakuló kultusz, a polgári körök némelyikének megnyilvánulásai, valamint néhány jobboldali politikus és közszereplő kijelentései megannyi öngólként folyamatosan növelték a kormánypártok törzsszavazóinak aktivitását. A bizonytalan preferenciájú szavazók nagy része is eltávolodott a jobboldal vezető erejétől. A pártelnök személyes karizmája és vezetői képességei hiába tartották negyven százalék fölötti szinten a Fidesz támogatottságát, ha közben a szakadékok is tovább mélyültek a széles szövetségi rendszerré kiépülő párt körül. Az európai parlamenti választások előtti és utáni diadalmenet sokáig azt ígérte, hogy a baloldali kormány tartós agóniája miatt ez a tábor önmagában is elegendő lehet egy kiütéses győzelemhez, ám ez a kedvező állapot Gyurcsány fellépésével elmúlt. Ezt követően már egyre kapkodóbbá és zavarosabbá vált a Fidesz politikai stratégiája és formálódó választási programja.
A mostani eredmények láttán remélhetőleg Orbán Viktor is elismeri, hogy jobban oda kellett volna figyelnie a „vészmadarak” tanácsaira, és maga mellett kevesebb olyan politikai udvaroncot kellett volna felsorakoztatnia, akik némelyike nem volt többre képes, mint hogy szakrális-misztikus jelképekbe csomagolva zengjen dicshimnuszokat a pártelnök (és semmiképpen nem „vezénylő tábornok úr”) nagyságáról. A választások előtti hónapokban már szinte csak rossz személyi döntések születtek, amelyeknek megkoronázása Mikola István miniszterelnök-helyettessé jelölése volt. A szebb napokat is látott egykori egészségügyi miniszter most ideális bűnbak lehetne, ám ne feledjük el, hogy ő csak március közepén lépett színre, amikorra már elillant a Fidesz korábbi hatalmas előnye. Február eleje óta szinte nem volt olyan hét, amikor ne robbant volna ki egy újabb skandalum a Fidesz kampánya körül: ezek többsége persze a kormánypárti sajtó nagy része által felnagyított műbalhé volt, ám a szerverbotrány, a kalocsai Fidesz-jelölt visszaléptetését megelőző ügy, majd Mikola szinglihordákról tett kirohanása jóvátehetetlen baklövések voltak. Illetve pontosítsunk: nemcsak jóvátehetetlenek, de megfelelő szervezettség és felkészültség esetén elkerülhetők is.
A Fidesz gazdasági és szociális ígéretei nem voltak összhangban a magyar államháztartás jelenlegi, sanyarú állapotával. Alighanem tudat alatt mindenki érezte, hogy nem lehet egyszerre ilyen mértékű osztogatást végrehajtani. A leendő költségvetést jócskán megterhelő program miatt a párt vezetése maga tette lehetetlenné, hogy az első forduló előtt hatékonyan támadja a kormány Achilles-sarkát. Arról a magas költségvetési, valamint fizetésimérleg-hiányról van szó, amelynek valós tényeit a Kádár-rendszer legsötétebb módszereivel titkolta el a koalíció Brüsszel és a magyar közvélemény előtt. Nem érte el a kitűzött célt a kormány sikerpropagandáját ellensúlyozni hivatott „depressziókampány” sem. A Medgyessy– Gyurcsány-kormány regnálásának eredményeképpen ma nem az a lakosság legfőbb problémája, hogy rosszabbul élne, mint négy évvel ezelőtt (ezt egyébként sem szívesen ismeri be önmaga előtt az ember), hanem sokkal inkább az, hogy a rohamos mértékű eladósodás miatt Damoklész-kardok sokasága függ a hamisan csillogó növekedési mutatók fölött.
Meglehetősen kockázatos lépés volt egy alapvetően piaci elkötelezettségű jobboldali párttól, hogy szociális jellegű, az osztogató államot visszaidéző választási ígéretek sorával próbált szavazókat magához csábítani. Ha az elért végeredményhez viszonyítjuk az ide befektetett energiát, akkor az elmúlt esztendőkben alkalmazott stratégia teljes csődjéről kell beszélnünk. Azok a választói csoportok, amelyek az MSZP potenciális támogatóinak számítanak, nagyon nehezen elérhetők egy konzervatív párt számára. Köreikben nem csupán a baloldali értékrend iránti elkötelezettség számít mérvadónak, de a Fidesz és személyesen Orbán Viktor politizálásával szembeni ellenszenv is. Fokozta az említett törésvonal erősödését a nagyobbik ellenzéki párt nemzeti retorikája is. A szocialistákhoz kötődő szavazókat mélyen sérti hazafias elkötelezettségük kétségbevonása vagy az egyes nemzeti jelképeknek a jobboldal céljaira való kisajátítása, történjék ez bármilyen formában.
Súlyos következményekkel járhat, ha a Fidesz továbbra is ilyen eszközökkel kíván politizálni, mert hiába sorakoztat fel maga mögött széles tömegeket, ám eközben az ellentábor eltökéltségét is fokozza. A radikális hangvételtől irtózó nagyvárosi középosztály szimpátiájának elvesztése azért is súlyos hiba, mert ők sokkal könnyebben elérhetők lennének egy jobboldali párt számára, mint a lakótelepeken élő kisemberek és a munkások.
Nehéz felfogni, hogy Kövér László 2002-es vesszőfutásának következményeiből miért nem vonták le a mai napig a Fidesz prominensei a szükséges konzekvenciákat. A kormánykoalícióval szimpatizáló, mellesleg nyomasztó erőfölényben lévő médiában rendszeressé vált egyes jobboldali politikusok, illetve értelmiségiek szerencsétlenül megfogalmazott kijelentéseinek apokaliptikus méretű veszélyforrássá nagyítása. Muníció pedig volt bőven: a Fidesz véleményformálóinak egy része szinte versenyre kelt abban, hogy ki tud zaftosabb kijelentéseket tenni az SZDSZ-szavazók nemi eltévelyedéséről vagy a szocialisták győzelme után kirobbantandó forradalomról (lásd a Kerényi Imre-féle bumeránghatást). A polgári oldal minden szereplőjének meg kellene végre értenie, mi a különbség a bátor szókimondás és a felelőtlen handabandázás között. A finoman árnyalt megfogalmazás sem feltétlenül egyenlő a gyávasággal.
Kettészakított, megosztott társadalom
A most elszenvedett vereség után nagyon nehéz hetek előtt áll a Fidesz. Be kell látni, hogy egyetlen politikai erő nem elegendő a teljes jobboldali szavazótábor mozgósításához. Az eddigi pártstruktúrát alapos megfontolások után át kell építeni. A választók ez ügyben egyébként már meghozták a döntést, csak fel kell ismerni ezt az akaratot. Bár az MDF-es szavazóbázis összetételének alakulásában még történhetnek érdekes változások, mégsem szabad elmenni a mellett a tény mellett, hogy egy jobb felé nyitott középpártra valós választói igény van. Nem kis részben az MDF parlamentbe kerülése is szükséges volt ahhoz, hogy az ország megmeneküljön az MSZP abszolút többségétől. A Fideszt mint jobboldali gyűjtőpártot hosszabb távon is elfogadja a társadalom, ám jelenlegi formájában nem hajlandó kezébe adni a kormányrudat. Orbán Viktor, felelős politikusként, egy reggeli tévéműsorban már minden felelősséget magára is vállalt. További politikai pályafutása a Fidesz tagságának a kezében van, ezért ebben a kérdésben egyelőre fölösleges minden egyéb spekuláció. Mindössze néhány hónapja maradt a nagyobbik ellenzéki pártnak a talpra állásra, mivel vészesen közelednek az önkormányzati választások. A mostani, kritikus helyzetben nem siralomra van szükség, hanem egy őszinte és mély önvizsgálatra, mert ennek a további halogatása beláthatatlan következményekkel járhat.
Gyurcsány Ferenc győzelme ugyanakkor korántsem mondható teljesnek. Az MSZP másfél évtizedes munkával felépített bázisát számottevően ő sem tudta bővíteni, a párthívek további fanatizálása pedig hosszabb távon nehezen lesz kivitelezhető, különösen azért, mert hamarosan húsba vágó megszorító intézkedéseket kell majd véghezvinni. Az urnák előtt megjelent szavazópolgárok ugyan a balliberális koalíciót hatalmazták fel a további kormányzásra, és ehhez a parlamenti többség is meggyőzőnek tűnik, ám a régi-új kormányfő közel sem tudhatja maga mögött a választópolgárok tényleges többségének támogatását. Érzékelnie kell, hogy ebben a kettészakított országban nem csupán a híveinek a száma magas, de azoké is, akik nem az ő miniszterelnökségére szavaztak.
Egy 43 kontra 42 százalékos listás eredmény után nem folytathatja a másként gondolkodók sértegetését és megfélemlítését, parlamenti kiabálásait, a bombamerényletekről szóló meséit, mert innentől kezdve elsősorban az ő felelőssége, hogy erősödik-e vagy inkább meggyengül az amúgy is egyre gyakrabban megbicsakló demokratikus intézményrendszer. A Fidesz a kampány során szinte az összes olyan hibát elkövette, amelyek korábban csupán az MSZP legszebb álmaiban szerepeltek. Gyurcsány további sorsa ezért attól is függ, hogy mennyi idő után tud új erőre kapni a jobboldal legerősebb pártja. Ma még csak reménykedni lehet abban, hogy ezt végre nem egyedül teszi majd, hanem erős és egyenrangú partnerekkel megtámogatva.
origo.hu
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?
