A voksolás 26 választókerület közömbösségén múlott

A választást nem országos politikai kérdések és ellentétek, nem a tévé előtti viták és az országos vezetők érvei döntötték el, hanem 26 vidéki választókerület polgárainak közömbössége. A Fidesz a 2002. évi Fidesz–MDF-listával szemben 26 vidéki, néhány kivétellel mezőgazdasági jellegű választókerületet vesztett el az MSZP, illetve egy esetben a Somogyért Szövetség javára. Ha a Fidesz megtartja ezt a 26 választókerületet, 190 mandátumot szerez az MSZP és az SZDSZ 185 mandátumával szemben, kormányalakítási megbízást kap mint a legnagyobb párt, és kisebbségi kormányt alakít, annál is inkább, mert a fenti két szám nem foglalja magában az MDF 11 és a Somogyért Szövetség egy mandátumát.
Érdemes felsorolni ezt a 26 választókerületet. Baranya megyében Siklós és Szigetvár; Békés megyében Gyula és Szeghalom; Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Edelény; Csongrád megyében Szeged 2, Szentes és Makó; Győr-Moson-Sopron megyében Mosonmagyaróvár; Hajdú-Bihar megyében Berettyóújfalu, Püspökladány és Balmazújváros; Jász-Nagykun-Szolnok megyében Jászapáti; Pest megyében Vác, Gödöllő, Ráckeve és Cegléd; Somogy megyében Kaposvár 2, tehát Kaposvár környéke, valamint Nagyatád; végül Szabolcs-Szatmár megyében Tiszavasvári, Nagykálló, Baktalórántháza, Nyírbátor és Kisvárda, tehát öt egymással határos választókerület. E 26 választókerületben csak háromban dőlt el a mandátum sorsa az első fordulóban.
A Fidesz elnöke az első forduló után azt jelentette be, hogy a Fidesznek még 70 egyéni választókerületet kell megszereznie. Talán helyesebb lett volna, ha kampánystábja annak bejelentését javasolja neki, hogy nem szabad elveszteniük a felsoroltak közül addig még el nem vesztett 23 választókerületet. Ha minden erőt erre a 23 választókerületre összpontosítanak, megmagyarázva híveiknek, hogy az ország sorsa egyedül tőlük függ, és ha az ellenzék vezetője ezt a 23 választókerületet látogatja meg, a második forduló talán más eredményre vezethetett volna. Még ennek a 23, sőt ennél kevesebb mandátumnak a megtartása esetén is a Fidesz alakíthatott volna kisebbségi kormányt. Semmi sem mutatja jobban, hogy sokszor milyen kevésen múlnak alapvető fontosságú döntések.
Ezek az eredmények félreérthetetlenül mutatják, hogy valóban nem az országos súlyú politikai kérdések döntötték el a választást, hanem elsősorban a helyi kampánystábok gyöngeségei vagy esetleges kisebb mulasztásai. Ha országos fontosságú politikai kérdések döntöttek volna, akkor megmozdul a főváros, és megmozdulnak a nagyobb városok. A fővárosban nem változott semmi, és a nagyobb városok közül egyedül Szegeden vesztett a Fidesz – minimális szavazatkülönbséggel – egy mandátumot. Békés és Szabolcs éppen olyan fontos része az országnak, mint a főváros, de nem tételezhető fel, hogy gyorsabban reagáljon országos vagy világpolitikai változásokra, mint a főváros vagy a nagyobb városok. Népünknek még tanulnia kell tehát a politikai felelősségérzetet, az ellenzék stábjának pedig fokoznia kell a szakszerűséget, mert a közöny és a felelősségérzet hiánya, valamint a legcsekélyebb hiba is ekkora károkat okozhat.
Ugyanezek az eredmények félreérthetetlenül mutatják azt is, hogy megingathatatlanul az MSZP oldalán állnak az ipari és a bányászterületek, Budapest „munkáskerületei”, Komárom-Esztergom, Baranya, Kelet-Nógrád és Borsod. A politikai változások nem érintették ezeknek a munkásterületeknek a politikai gondolkozását. Történjék bármi, folytasson az MSZP bármilyen politikát, alakuljon át vezetésében a nagytőke pártjává, a budapesti munkáskerületek, valamint a hagyományos munkás- és bányászterületek hűek maradnak hozzá. Az ellenzéknek, hosszabb távon, szembe kell néznie ezzel a problémával és ezzel a kihívással.
A „munkás-választókerületek” és az MSZP kapcsolata eddig is nyilvánvaló volt, ez a választás viszont egy nagyjából Salgótarjántól Szegedig húzódó egyenessel vágta politikailag két részre a magyar vidéket. Az ország ettől nyugatra, az ipari területeket és néhány szigetet kivéve a Fideszé, ettől keletre, Debrecent és néhány szigetet kivéve az MSZP-é. Ez a vonal – talán Hevestől és a Jászságtól eltekintve, amely két terület most ettől a vonaltól keletre került – történelmileg a „nyugati magyar” és a „keleti magyar” határa. Az, hogy a munkás- és bányászhagyományú területek az MSZP-t követik, még érhető, de hogy Heves, a Jászság, Szeged és a Tiszántúl miért követi az MSZP-t, voltaképpen rejtély. Az MSZP politikája semmiképpen sem tekinthető a keleti magyar kuruchagyományok folytatásának, és Győr, Vas, valamint Zala megye falvainak érdekei aligha lehetnek mások, mint Heves vagy Békés megye falvainak vagy kisvárosainak érdekei. Hogy még ennél is feltűnőbb példát mondjunk, ugyan milyen racionális magyarázata lehet Szabolcs és Szatmár teljesen eltérő politikai állásfoglalásának? Az ország keleti harmadának ez a politikai magatartása a második olyan probléma és kihívás, amellyel az ellenzéknek, nem is hosszabb távon, hanem azonnal, szembe kell néznie.
A választási eredmények azt is egyértelműen mutatják, hogy az országos politikának a feltételezettnél kisebb, és a helyi politikának, valamint helyi szervezettségnek a feltételezettnél nagyobb szerepe van. A helyi erők szerepének tudható be, hogy Debrecen három választókerülete a Fideszé, és Szeged három választókerülete az MSZP– SZDSZ-é. A történelmi hagyományok, valamint a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl jelenlegi politikai magatartása miatt inkább ennek az ellenkezője lenne feltételezhető. Ugyancsak csupán helyi oka lehet annak, hogy Győr nagyrészt a Fideszé és Mosonmagyaróvár az MSZP-é, vagy, amint már leírtuk, Szabolcs az MSZP-é, és Szatmár a Fideszé. Egyes területeknek az országos politika alapján érhetetlen és teljes mértékben megmagyarázhatatlan magatartása az a harmadik probléma és kihívás, amellyel szembe kell néznie az ellenzéknek.
A legfontosabb és alapvető probléma azonban az, hogy a választók nagy része nem az országos érdekek, sőt még csak nem is saját jól felfogott érdekei és törekvései szerint szavaz, hanem hagyományai és a helyi politikai erőviszonyok szerint. Ez a felállás nem változtatható meg a fideszes vezérkar semmiféle erőfeszítésével. Az ellenzék országos vezetése hiába győzködi az országot, ha az ország nagy része, kimozdíthatatlanul és semmiféle érvnek nem engedve, évszázados munkásmúltjának vagy – rejtélyes módon – akár több évszázados keleti magyar kuruc hagyományainak és a helyi politikai erőviszonyoknak megfelelően szavaz. A helyi politikai bázis szilárdabb kiépítése nélkül a jobboldal nem juthat túl azon, hogy támogatottsága éppen a többség megszerzésének határán billegjen, és hogy véletlenek vagy apró hibák hatására ismételten veszítsen.

A szerző közgazdász, professor emeritus