Javaslat egy új együttműködési formára

Sokféleképpen lehet értelmezni a választási eredményeket. Lehet szitkozódni, fogadkozni, elkeseredni, de a legokosabb tudomásul venni. Itt tartunk most, ez a helyzet, s ilyen körülmények között kell nekünk jobboldali, konzervatív szavazóknak megtalálni a legjobb megoldást, a túlélés stratégiáját. Gondolkodjunk pozitívan, s nézzük a dolgok szebbik oldalát, lássuk meg a feltáruló új lehetőségeket.
A szocialista–liberális kormány eddig azt hangoztatta, hogy a gazdaság jó állapotban van. Nos, ha így áll a dolog, akkor igazságtalan lett volna, ha a Fidesz beül a „készbe”, és élvezi az elődkormány munkájának gyümölcseit. Most eljön az igazság pillanata: ha ugyanis a következő egy esztendőben nem kell a kormánynak semmilyen komolyabb megszorító intézkedést tennie, és a pénzügyi helyzetünk stabil marad, akkor a liberális közgazdászoknak volt igazuk Lengyel Lászlótól Petschnig Mária Zitán keresztül Vértes Andrásig, hogy nem bírálták a fennálló gazdaságpolitikát, és kiálltak a Gyurcsány-kormány mellett. Ha azonban mégis kiderül, hogy komoly restrikció nélkül nem kezelhető a helyzet, vagy a megszorító intézkedések elodázása miatt pénzügyi válságba kerül az ország, akkor Bokros Lajos és Csaba László kivételével (akik igen korrekt módon többször és több helyen is felhívták a figyelmet az ország egyensúlyi helyzetének megbomlására) a liberális közgazdászoknak sürgős önvizsgálatra lesz szükségük, és el kell magyarázniuk, vajon miért a saját önös érdekeiket tekintették előrébbvalónak az ország ügyeinél. S természetesen a kormánynak, a miniszterelnöknek is ki kell állni a rá szavazók elé, s elmagyarázni, hogy a választások előtti időszak pénzosztogatásainak nem volt meg a gazdasági alapja, a kölcsönkapott pénzt most kamatos kamattal kell visszafizetni. Ki kell állni a becsapott szocialista szavazók elé, azok elé, akik nem hallgathattak a figyelmeztetésekre, akikkel ismét illúziókat kergettek, s akikkel a kampányban elhitették; a könnyű élet időszaka itt van már, csak a szocialistákat kell választaniuk, akik nemcsak ígértek, de adtak is jócskán az elmúlt négy esztendőben.
Nem kell tehát sajnálni sem a kormányt, sem a liberális közgazdászokat, mindenki azt kapja hamarosan, amit megérdemel. Sajnos azonban itt vagyunk mi is, jobboldali szavazók, akik ezt a büntetést nem érdemeljük, hiszen mi tudtuk, hogy nincs reálgazdasági alapja azoknak a pénzosztogatásoknak és beruházási programoknak, amelyeket négy éven keresztül a két szocialista kormány folytatott. Sőt, azt is érzékeltük, hogy az elmúlt két esztendőben szinte nem is volt kormányzás Magyarországon, a gazdaság csak sodródott, és egyre jobban lemaradt a tíz csatlakozó ország versenyében. A külföldi tőkére alapozott liberális gazdaságfejlődési modell megbukott, mert fenntarthatatlan pályára állította a gazdaságot. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy közgazdasági szempontból tekintve ez volt az elmúlt negyven esztendő leggyengébb kormánya, s mégis őket választották újra. De miért nekünk kell ezekért a hibákért bűnhődni? Miért nem csak azok fizetik a számlát, akik visszaszavazták őket? Miért nem lehet egy olyan rendszert kialakítani, amelyben a szocialista szavazók adóbefizetéseit osztják szét a saját szavazóik között, s a Fideszre szavazók adóit pedig a jobboldaliak kapják meg? Gondolom, most ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel sokakban, az elkeseredett jobboldali szavazók körében. Természetesen mi sem vonhatjuk ki teljesen magunkat az általános helyzet alakulásából, de valamit azért tehetünk, hogy próbáljuk minimalizálni a várható negatív hatásokat. S ez sem kevés.
A globalizált világ favorizált gazdasági szereplője a nagy multinacionális cég, amely elfoglalja az egyes országok piacait, felhasználja az ott található olcsó munkaerőt és erőforrásokat, visszaél az erőfölényével, óriási extraprofitra tesz szert, és ehhez képest igen kevés adót fizet. Természetesen mondhatjuk, hogy nem szeretjük a multinacionális cégeket, de ettől még az ő hatalmuk megmarad. S nemcsak a világgazdaságot, de a világpolitikát is ők irányítják. Igen érdekes lenne megnézni, hogy a magyar választási küzdelmekben a nagy külföldi cégek milyen közvetlen és közvetett támogatással vettek részt a szociálliberálisok oldalán. Vagy fordítva okoskodva: vajon Orbán Viktor és a Fidesz programja akkor is olyan erőteljes kritikát kapott volna a kereskedelmi médiában, ha nem szerepelt volna benne a hazai gazdaság védelme és a külföldiek lehetőségeinek korlátozása? S mivel a következő kormány éppúgy lekötelezettje lesz a multiknak, mint az előző, ezért e tekintetben sem várhatunk pozitív fordulatot. A következő években a hazai kis- és középvállalkozások még nagyobb gazdasági nyomás alá kerülnek, s még nagyobb lesz a valószínűsége csődbe jutásuknak. Hacsak nem kezdünk el valamit tenni a megmaradás érdekében. Ha a nagyvállalat a nyerő, akkor miért nem hozunk létre nagyvállalatokat a kisvállalkozások részvételével?
A választások előtti időszakban személyesen is módomban állt megtapasztalni a polgári körök és a jobboldali érzelmű falusi emberek együttműködését és összetartását. Ez ad számomra alapot és biztatást, hogy új együttműködési formákat javasoljak. Mindenekelőtt a kisközösségek szintjén 20–50 résztvevővel létre kellene hozni gazdasági társaságokat. A résztvevőknek 200–500 ezer forintot kellene befizetniük, és ezzel válhatnának tagokká. A szervezet zártkörű lenne, és teljesen független a tagok egyéni vállalkozásától, bt.-jétől, kft.-jétől. Ezek a társaságok mindenekelőtt a tagok gazdasági tevékenységének előmozdítására lennének hívatva. Elláthatnának kereskedelmi funkciót (értékesítést és beszerzést), különféle szolgáltatásokat nyújthatnának (könyvelés, adótanácsadás), részt vállalhatnának a kisvállalkozások termelésének korszerűsítésében, segíthetnének hitelhez jutni, pályázatokat benyújtani stb. Ezek a társaságok 20–40 millió forintos vagyonnal indulnának, s a tevékenységük eredményessége szerint gyarapodhatnának. Működésük folyamatosan a tagok kontrollja alatt állna, az ő érdekükben munkálkodnának, de természetesen jövedelmezőségi alapon.
Az ilyen kis társaságokat könnyen létre lehetne hozni falvakban, kisvárosokban, de nagyobb településeken is, ahol vannak vállalkozók és életképes kisközösségek. Ezek a kis társaságok egy magasabb szinten létrehozhatnának holdingokat, például úgy, hogy 30–50 társaság alakítana egy holdingot, lefedve ezzel egy nagyobb területet (például megyét). A holdingok már milliárdos nagyságú tőkével rendelkeznének, ebből következően komolyabb feladatokat is elláthatnának. Nyilván hatékonyabban tudnának beszerezni és értékesíteni, de hitelhez is könnyebben juthatnának, amelyet aztán lefelé, az egyéni vállalkozások felé továbbadhatnának. Néhány holdingból létre lehet hozni egy szuperholdingot, amely már egy régiót is lefedhetne. Az általa felügyelt és mozgatott tőke már képessé tenné őket a piaci versenyre a nagy külföldi konszernekkel, s szinte bármilyen gazdasági feladatra vállalkozhatnának. Akár önálló banki feladatokat is kezdhetne a tagok javára, kezelve a számláikat, fizetéseiket, hiteleiket. De magán-nyugdíjpénztári feladatra is bejelentkezhetne, s így a tagok nyugdíjjárulék-befizetése nem a külföldi pénzügyi társaságoknál landolna, hanem hazai cégnél. S ugyancsak képesek lennének ezek a szuperholdingok ellátni a magánbeteg-biztosító társaságok feladatát is, amelyet az új kormány hamarosan létre fog hozni. Így viszont ismét csak mi tudnánk használni a saját befizetéseinket.
A feladat természetesen nem könnyű, de nincs királyi út. Tudomásul kell venni, ha nem teszünk semmit, elveszünk. Akkor az történik, amit a mostani miniszterelnök mondott: a kisvállalkozások beolvadnak a nagyvállalkozásokba. Elsősorban a kishitűségünket kell legyőzni, és bízni benne, hogy összefogva lehet valamit tenni. Másodsorban szükség van bizalomra és türelemre. Bíznunk kell egymásban, de természetesen kölcsönös biztosítékokat is kell adni. Még egyszer érdemes hangsúlyozni, senki magánvállalkozása nem válik részévé a rendszernek, tehát azt semmiképpen nem kockáztatja. A türelem azért fontos, mert az eredmények nem jönnek egy csapásra, különösen nem egy erősen ellenséges külső környezetben. Harmadrészt elengedhetetlenül fontos a külső szakmai segítség. A Fidesznek és a jobboldali polgári társaságoknak toborozni kell elhivatott közgazdászokat és jogászokat, akik segítenek kidolgozni a rendszer működésének az alapelvét, minden szinten és a szintek közötti együttműködést is. Az egész rendszer csak úgy működhet, ha a hatályos jogszabályoknak és a számviteli előírásoknak teljesen megfelel. Érdemes hangsúlyozni, hogy a felsorolt formák között egy sincs, amelyik ne felelne meg a piacgazdaság elveinek, vagy az EU-s alapelvekkel szembe menne.
A várható nehézségek sokrétűek. Az emberek, a potenciális tagok vonatkozásában az érdektelenség, a félelem és a pénzhiány jelentheti a legnagyobb akadályt. A társaságok felállítása és működtetése során szembesülni kell a szakértelem hiányával, a lehetőségek beszűkülésével (mert nincs piac, a monopólium nem enged, a hivatalos közeg nem enged). S számítani kell az ellenérdekelt oldal ellentámadására is, APEH-vizsgálatokra, jogszabályok módosítására, a multik gazdasági kiszorítótevékenységére. Ezeken csak úgy tudunk úrrá lenni, ha mozgalommá alakítjuk, ha megpróbáljuk megváltoztatni az uralkodó szemléletmódot, ha rendszeresen felhívjuk a nyilvánosság figyelmét, s ha a nemzetközi nyilvánosságot és ellenőrzést is segítségül hívjuk. El kell indítani olyan segítő szatellitprogramokat is, mint például a monopolpozíciók vizsgálata az egyes piacokon, és a versenyszabályozás kikényszerítése.
Ha ez a program elindul, akkor azt a hipotézist is tesztelhetjük, hogy vajon a jobboldalra szavazók valóban szorgalmasabbak és kitartóbbak-e, valóban mernek-e vállalkozni, s nemcsak segélyekre várnak, hanem megpróbálnak helyzetükön javítani, lelkesedésük nem szalmaláng, amely egy vereség után ellobban. A helyzet ma olyan, hogy a megmaradásunk érdekében össze kell fogni, és kitartóan küzdeni, de nemcsak a politika, hanem a gazdaság területén is.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár