A materialista emberisten

Mit kínálhat a neoliberális Gyurcsány? A szocialista szavazótömegnek segélyen túl semmit. A programként ajánlott technológiai forradalom, ha egyáltalán megvalósítható, legfeljebb a képzettebb fiatal csoportoknak ígérhetne érvényesülést. Az önistenítő hazug humanizmus ugyanis nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy az emberiség nagy része – még életfogytig tartó tanulás esetén sem – nem alkalmas a technológiai modernitás profitos szolgálatára. Ők legfeljebb fogyasztóként alkalmasak a profittermelésre, de segélyre szorítva őket üzlet sem lesz, s a kevés gazdag és okos ember mediatizált boldogsága nem menti meg a világot a nyomorúságtól.
Gyurcsány, amint Kóka is, azt hiszi, mint egykor a proletárvezérekké avanzsált értelmiségiek, hogy a világot anyagi alapon evilági paradicsommá lehet változtatni. Mindkét korlátos atyafi – ha jóhiszeműek vagyunk – úgy gondolhatja, hogy majd az övékhez hasonló egyre több villalakás lesz, lehet. Ha ezt nem hiszik, akkor viszont hazug, híveiket félrevezető emberek. Hiszen önmagában sem a piac, sem a magántulajdon, sem a technológia – mint egykor a forradalom vagy a proletárdiktatúra – nem oldhatja meg a bonyolult emberlét egyéni és közösségi problémáit. A világ attól nem lesz jobb, hogy néhány embernek egyre több haszna van. Az a globális verseny, amely ma a haszonért folyik, az emberiség többségét egyre mélyebbre süllyeszti, az olcsó költségtényező embertelen állapotába. Az olcsóság lehet kevés gazdag, vagy sok, abszolút igénytelen ember üzlete, de azon az áron olcsóságot teremteni, hogy pl. gyermekmunkát alkalmazok, öntudatlan és szervezetlen munkaerőt éhbérért dolgoztatok, nemcsak erkölcstelen, de távlattalan is.
Távlattalan, mert – más oldalról – az olcsó áru potenciális fogyasztóit helyben (Európában) segélyre szorított tömeggé teszik a neoliberális globalizmus képviselői, akik csak a saját zsebükre vannak tekintettel. A segélyből élő tömeggel viszont nem lehet nagy üzletet csinálni. A csak a maximális profitot kergető ostobák dübörögtetik ugyan a gazdaságot, de egy idő után mást, mint robbanásveszélyes társadalmi helyzetet nem tudnak előállítani. Itt csak átmenetileg segít a (szélső)baloldali cselédmédia manipulációja.
A mai kormánykoalíció egy százéves, ostoba, mechanikusan utánzó modernizátori reflexszel közelít a magyar társadalom bajaihoz. Egy kis csoport anyagi és hatalmi hasznát összekeveri a többségével. A valóságban azonban, ahogyan a kommunizmus nem volt érdeke a magyarságnak, úgy most a neoliberalizmus sem az. Gyurcsány és brancsa nem fejezhet ki nemzeti érdeket, mert a szabad versenyes korlátlan piac mindenhol csak vesztes tömeget termel, és egyébként is egyszer már megbukott 1929 és ’33 között. Az is közismert, hogy a magyarországi kommunistáknak a nemzeti gondolathoz egyébként sem volt közük soha. Ők mindig vagy internacionalisták, vagy kozmopoliták voltak, s ma sem nemzeti érdekvédelmi politikát folytatnak. Csak most nem a diktatúrában, hanem a piacban hisznek, s az internacionalizmust a globalizmus váltotta le. Persze az is szükségszerűség volt, ahogyan – állítólag – ez is az.
E sorok írójának nincs illúziója a tekintetben, hogy egy kis országnak sok mindenben alkalmazkodnia kell. De a Merjünk kicsik lenni! öndestrukcióját nem lehet elfogadni. Azok, akik a külföldi tőkétől és az EU-s pénzektől várják a csodálatos Magyarországot, azok legfeljebb a maguknak hasznos helytartóságban gondolkodnak. Ezt az országot nem mások érdekeiből kell elsősorban felépíteni. Sem abból, hogy a múltat és saját valóságukat állandóan hazug módon használó pártok érvek híján már régóta félelmekből, gyűlöletből és rágalmazásból élnek.
Az ábrándozás magánügy, de egy olyan politika, amely megelégszik ezzel, mivelhogy klientúrája jól érzi magát, nos annak a politikának el kell tűnnie. A legjobb az volna, ha saját hívei változtatnák e kurzust tömegeket kifejező nemzeti politikává. Nagy szükség volna egy valódi magyar szociáldemokráciára – Peyer Károly-i értelemben. A jelenlegi blairesített, neoliberális katyvasznak hasznát csak egy szűk érdekcsoport élvezi. Nincs a mai magyar (és valószínűleg általánosan posztkommunista) helyzetnél nagyobb cáfolata az emberi személyiségtől végső soron idegen materializmusnak. Hiszen itt milliós tömegek szavaznak saját érdekeik ellen. S ez a tudat – persze óriási médiamanipulációs támogatással – szívósan védekezik minden felvilágosítás ellen. Az ember pedig csak elszomorodhat a materialista emberistenné avanzsált, Gyurcsányért rajongó tömegen.

A szerző történész, egyetemi docens