A kórház nem gazdasági társaság

Molnár Lajos egészségügyiminiszter-jelölti meghallgatásán a kórházak kapcsán elmondta, hogy nem híve azok sem közhasznú társasággá, sem közalapítvánnyá alakításának. A gazdasági társasággá alakítás viszont jöhet, mert a gazdasági társaságoknak nyilvánosságra kell hozniuk gazdálkodási adataikat, s ez a társadalom számára is jobb ellenőrzést tesz lehetővé. Erre a sajtó nem figyelt fel, mindössze egy szakportálcikk tudósított róla, a kormányprogramban sem szerepelt és annak vitájában sem került elő. Pedig ha a politika hosszú távon komolyan venné magát, és nem csupán ötletrohamtól ötletrohamig bukdácsolna, s ha négy évvel ezelőtt stratégiai kérdésnek gondolta volna saját üvegzseb-programját, akkor a kormány(önfel)- váltás időpontja remek alkalom az üvegzseb II. meghirdetésére, és éppen ez lenne egyik vagy egyetlen pontja.
Való igaz, ha valaki csupán egy bt.-t tákol össze (nyilvánvalóan azért, hogy munkajövedelmei vállalkozásként való elszámolásával kiadásai jó részét költségként számolhassa el, és ezzel adó- és járulékfizetését minimalizálhassa), a köz akkor is igényt tart arra, hogy ennek a bt.-nek éves gazdálkodását bemutató mérleget és eredménykimutatást a cégbíróságnak záros határidőn belül és büntetés terhe mellett leadja, és ahhoz a cégbíróságnál bárki, aki éppen ennek a bt.-nek a gazdálkodására kíváncsi, térítésmentesen hozzáférhessen. S még inkább igaz ez korlátozott felelősségű társaságok és részvénytársaságok esetén. A cégbíróság a gazdasági élet szereplőinek nyilvánosságát biztosítani hivatott intézmény, évszázados múltra visszatekintő találmány, mely kizárja azt, hogy messziről jött ember azt mondhasson magáról, amit akar.
A köz tulajdonában álló és döntően a köz pénzéből is működő világban azonban nincs hasonló nyilvánosság-fórum. A vállalkozói szféra szereplőivel kapcsolatos információk jóval korlátozottabb körben érdekesek, egy adott cég dolgai csak a vele üzleti kapcsolatba került vagy kerülést fontolgató másik cég számára az igazán fontos, míg a köz dolgai mindegyikünket közelről érint és érdekelhet. Ennek ellenére az fekete doboz. A Magyar Államkincstár ugyan gyűjti a közszféra intézményeinek pénzügyi és nem csak pénzügyi adatait, s ezek összesítve bekerülnek a költségvetés zárszámadásába, az pedig minden országgyűlési képviselő kezébe, de ez minden. Nincs mód a Magyar Államkincstárt felkeresni, s mint a cégbíróságtól, egy-egy intézmény adatait kikérni. Erre az sem nem felkészült, sem jogi lehetőség nincs rá. Ráadásul a Magyar Államkincstár által gyűjtött adatok erősen pénzforgalmi szemléletűek, az egyes intézményekről nyerhető információk jóval korlátozottabbak, mint ami egy cégről a mérleg és eredménykimutatás böngészéséből megtudható. Ez nem kritika. A Magyar Államkincstár feladata mindenekfölött az, hogy az államháztartás alrendszerei közötti pénzmozgásokat kövesse, s hiteles képet tudjon adni az államháztartás egészének helyzetéről.
Molnár Lajosnak tehát igaza van. Csakhogy a tulajdonosok ma is elkészíttetik költségvetési intézményként működő kórházaik éves beszámolóját, a könyvvizsgáló által hitelesített mérleget és eredménykimutatást. Nagy hirtelen nem tudnám megmondani, hogy melyikük nem. Ezek aztán landolnak az önkormányzat vagy valamely minisztérium asztalán, információ nincs, hogy miként hasznosulnak, majd fiókba, később levéltárba kerülnek. De mindenképpen a tulajdonos magánügye marad, hogy az mit tartalmaz, és mit kezd vele.
Egyetlen nyúlfarknyi miniszteri rendelettel előírható az auditált kórházi beszámolók gyűjtése. Ezt rá lehetne bízni a cégbíróságokra, esetleg – megyétől függetlenül – csak a fővárosira, hogy az összesé egy helyen legyen, külön szekcióban. De a feladattal megbízható lenne akár az Állami Számvevőszék is, elvégre hatásköre a köz intézményeire terjed ki, indokolható hát, hogy vizsgálataik tárgyának gazdasági alapdokumentumait gyűjtsék és nyilvánosságát megteremtsék. Ha fentiek húzódoznának, azt végezhetné maga az egészségügyi minisztérium, vagy rábízhatná háttérintézményére. Elvégre, bár sok munkát, de különösebb szakértelmet nem kíván a beérkező dokumentumok azonos formátumba rendezése és CD-n és/vagy az interneten keresztül elérhetőségének megteremtése. S a hozzáértők elemezgethetnének kedvükre.
Amire viszont valóban szükség lenne, az több mint nyúlfarknyi. Rendelkezni kellene például arról, hogy a kórház maga gazdasági értelemben zárt intézmény legyen, így a közszférából kikerült kiskunhalasi, körmendi stb. kórház is tartozna beszámolót készíteni, nem csupán kezelő szervezete, miközben maga a kórház már nem számít a közszférába tartozónak, ezért a Magyar Államkincstár nem is gyűjt róla adatot. S a kórházak bevételeit is részletezni kellene, mert most csupán annyi tudható, hogy az Egészségbiztosítási Alapból mekkora bevételre tesz szert, de az nem, hogy milyen teljesítések fejében. S az sem ártana, ha a kórházak csak azon magánszemélyeket bízhatnák meg könyvvizsgálatukkal, aki erre engedéllyel rendelkeznek, amit az kaphatna, aki elvégez egy egészségügyi minisztérium által szervezett tanfolyamot, ahol elmagyaráznák a kórházüzem gazdasági sajátosságait, és egységesítenék a könyvvizsgálói gyakorlatot. Ezzel is könnyebbé és korrektebbé téve a kórházak gazdasági összehasonlító vizsgálatát múltbeli önmagukhoz vagy más kórházakhoz képest.
De mindehhez semmi szükség nincs a kórházakat gazdasági társasággá alakítani csak azért, hogy így a gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá kerüljenek, mely előírja beszámolóik auditálását és a cégbíróságokhoz való eljuttatását. Ha csak erről van szó, ezért nem érdemes a kórházakat gazdasági társasággá alakítani.

A szerző szociológus-közgazdász