Azonnal segítenünk kell a dárfúri menekülteken!

A szudáni kormány és a legnagyobb helyi lázadócsoport május 5-én megkötött egyezménye a béke lehetőségét kínálja e sokat szenvedett régió számára. Mindazonáltal sürgősen lépnünk kell, ha nem akarjuk elszalasztani az esélyt.
Hosszú és kemény tárgyalások vezettek a mostani megegyezéshez. Sokak érdeme, hogy végül részben sikeres megoldás született. Ez a pillanat azonban nem alkalmas arra, hogy bárki is a babérjain üljön. Dárfúr még mindig messze van a békétől. Nem is olyan régen, amikor az ENSZ humanitárius csoportja meglátogatta táboraikban az elüldözött embereket, zavargás tört ki, amely során az Afrikai Unió tolmácsát is meggyilkolták. Nagyon sok a teendő, nincs vesztegetnivaló idő. Mindenekelőtt tudni kell, hogy egyes lázadók még nem írták alá az egyezményt. Mindent meg kell tennünk, hogy meggyőzzük őket a konfliktus békés rendezéséről saját népük érdekében. Ha a tragédia azért folytatódik, mert tétlenek maradtak, a történelem roppant szigorúan ítéli majd meg őket. Mindezen túl minden tőlünk telhetőt el kell követnünk annak érdekében, hogy az egyezményt aláírók teljesíthessék célkitűzéseiket, és a dárfúri emberek túléljék a következő hónapokat. Védelemre és élelmezésre van szükségük – amióta elhagyták otthonaikat, farmjaikat, nem jutnak hozzá a mindennapi betevőhöz. Az élelmezés egyúttal védelem azok számára, akik enyhülést nyújtanak nekik. Jelenleg egyetlen csoportosulás képes a jelzett védelem biztosítására: az Afrikai Unió. Éppen ezért legsürgetőbb feladatunk megerősíteni ezt a szervezetet, hogy életet leheljen a megegyezésbe, s tényleges védelemben részesítse az elüldözötteket.
Mindezek azonban csak hézagpótló intézkedések. Amilyen gyorsan csak lehet, az Afrikai Uniót a mostaninál nagyobb és hatékonyabb ENSZ-fellépés részesévé kell tenni, ellátottságát növelni, hatáskörét pedig erősíteni szükséges. Célunk, hogy afrikai partnereinkkel mielőbb megvitassuk az abujai megegyezés főbb pontjait, majd egy – talán júniusi brüsszeli – konferencián tárgyaljunk azokról. Azt kérem azonban támogató országainktól, hogy ne várjunk a konferenciára. Mostantól nagyon bőkezűnek kell lenniük. Egyetlen napot sem veszíthetünk. A dárfúriakhoz is szólok, segítsék az unió munkáját. A májusi támadáshoz hasonló akciókat minden pártnak kötelessége elítélni. Nem kevésbé sürgető a segélyekre szánt pénzösszeg emelése. A szóban forgó régió a világ legborzasztóbb humanitárius katasztrófáját éli át. Biztos és folytonos segély híján a segélyszervezetek képtelenek munkájukat végezni, emberek százezrei halhatnak meg éhínség vagy betegségek következtében. Egyidejűleg folytatnunk kell az ENSZ-műveletre való áttérés megtervezését, amint azt az Afrikai Unió Biztonsági Tanácsa kérte március 10-én, s amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyott március 24-én.
Nagy kihívás előtt áll az ENSZ. Ezt a kihívást azonban nem szabad elutasítanunk. És miután döntöttünk, nem késlekedhetünk. Az eddig végzett munkából nyilvánvaló, hogy a leendő ENSZ-haderőnek sokkal nagyobbnak kell lennie, mint az Afrikai Unió missziójának, és jelentősebb logisztikai támogatásra van szükségünk az adakozni képes országoktól. A következő lépés a technikai összegzést végző misszió felállítása Dárfúrban. Ezalatt az ENSZ és az Afrikai Unió felmérheti a helyzetet, konzultálhat a pártokkal, megismerheti elvárásaikat.
Egyetlen békefenntartó misszió sem jár sikerrel, ha a legmagasabb szinten nem működik együtt a helyi pártokkal. Ezért levelet írtam Basír elnöknek, és együttműködését kértem. Az ő részvétele alapvető fontosságú. Még egyszer felhívom a pártok és különösen a kormányzat figyelmét, hogy szavakban vállalt kötelezettségeiken túl tettekkel is segítsék elő a tűzszünet ellenőrzését. Szudán szomszédaitól azt kérem, hogy a rendelkezésükre álló pénzügyi, politikai eszközökkel segítsenek. Mi az ENSZ titkárságán minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a szudáni emberek lezárhassák múltjuk e szomorú fejezetét. Számítok minden tagállam, különösen a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló országok segítségére.

A szerző az ENSZ főtitkára