„Gonosz vagyok, oszt jó napot!”

Gonosz vagyok, oszt jó napot! – válaszolt tömören a személyével kapcsolatban feltett kérdésre egy minapi televíziós beszélgetésben Havas Henrik.
Havas Henrik a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában érdekes módon valósítja meg a médiaiskolájában nyilván kőbe vésett szabályát: „Aki hírműsort vezet, nem engedheti meg magának, hogy konkrét politikai kérdésekben állást foglaljon.” Ezt nyilatkozta is valahol, de mintha a Mokka kivétel lenne e tétel alól. Ráadásul a Heti hetesben nyújtott, vulgárisan szellemtelen, ellenben kifejezetten egy oldal felé ellenséges magatartását tekintve soha nem lenne szabad politikai hírműsorok közelébe engedni. Ugyanakkor sejthető, hogy a TV2 vezetésének a kampány előtt nem volt elég a Napló erőlködése, kellett még egy megbízható, erősen balra húzó médiakáder is. Havasnak sok szavazót köszönhet a baloldal. A kampány alatt egyetlen párt idegesítette, de az nagyon: a Fidesz. Mint műsorvezető, egészen különös atmoszférát teremtett a TV2-n, táplálva azt a köznapi magyar felfogást, mely szerint a politikusok aljaemberek. Simlisek, hazudósak, tolvajok, és csak a saját zsebüket tömik. Egyik olyan, mint a másik, de „Az Orbánt soha!”. Bevezette az olyasfajta szavakat és kifejezéseket, mint: szar, segg, borzalmasan jó, elképesztően szép, eldobom az agyam, égnek áll a hajam, Jézus Mária!, hányinger, te jó isten!, degenerált MIÉP-es barmok – és más csiszolt médiatanári fordulatokat. Nyilván úgy gondolta, hogy ezzel egyénivé varázsolja a nehezen eladható politikai szlogeneket, holott csak egy erőszakoskodó handlé szintjére süllyesztette a szakmáját. Stílusával alaposan megdolgozta az arra fogékonyak világlátását: irigység, áskálódás, gyalázkodás, vegetatív életszemlélet és gyűlölet jellemzi ma már a Mokka interaktív nézőinek sms-ező, nagyobbik részét.
A műfajelméleti tantárgyak között az interjú sikerét illetően fontos szempont, hogy ne arra emlékezzenek, ki készítette azt, hanem arra, mit mondott a vendége. Havas Henriknél az marad meg a néző emlékezetében, hogy hűha, rendesen kikészítette az ipsét, felmosta vele a padlót, adott a szeme alá. Az efféle rossz interjú ahhoz a bokszmeccshez hasonlít, ahol az egyik öklöző azonnal kiüti ellenfelét. Havasnál ez bevett gyakorlat. Mivel régóta van a szakmában, és sokakat ismer, azt az illúziót kelti, hogy mindenhez ért, mindenkiről van egy története, politikusokkal tegeződik – Orbán Viktor nagy melléfogása volt, hogy ezt megengedte neki –, és az elmúlt húsz évben mindenki megfordult nála, aki számít ebben az országban. Nem is lenne ezzel probléma, ha Havas Henrik kellő önmérséklettel „használná” a múltját. De nem ez történik. A Mokka reggeli beszélgetéseinek receptje a következő: bejön az ellenzék politikusa, és Havas azonnal letámadja, szavába vág, nem hagyja, hogy mondatait befejezze, ugyanakkor gyakran téveszt neveket, dátumokat, eseményeket. Ugrál egyik témáról a másikra, láthatóan nem érdekli, mit mond a partnere, saját véleményét és előítéletét erőlteti a másikra, kifejezetten agresz-
szíven. Amikor egy neki kényelmetlen válasz jönne, rendszerint ezzel szakítja meg: „Na hagyjuk!” A választás óta többször megtörtént, hogy rászólt vitapartnerére: nem tetszik neki, amit mond, és rögtön meg is mondta, mi a helyes válasz. A másiktól kérdez, majd maga válaszol rá. Bizarr. Miért statisztál ehhez Navracsics Tibor, Pokorni Zoltán, s mint legutóbb, Szijjártó Péter? Havas többször is átlépte annak a jó ízlésnek a határát, amelyre annyit szeret hivatkozni. Például „szakmai és ízlésbeli okok miatt” nem nyilatkozik a Magyar Nemzetnek, ennek a „mocskos lapnak”.
Kellett egyfajta gusztus ahhoz is, hogy egyik beszólásában a következőket mondja: „Én már szinte ott tartok, hogy betiltanám a magyar zászló meg a Himnusz használatát az ünnepeken kívül. Mocskos szájból ne jöjjön a Himnusz.” Hogy mi táplálta ezt a brutális kijelentést, nem tudni. Lehet, hogy Havas bermudában és vietnami papucsban szokott ünnepelni Kisorosziban? És idegesíti, ha más a hivatalos ünnepeken túl is magyar? Betiltaná a „mocskos szájból” énekelt Himnuszt? De ki dönti el, hogy kinek a szája mocskos és kié nem? Csak nem Havas Henrik, a „tanár úr”? Nagyobb botrány nélkül halt el a Kuncze Gábort minősítő technika terméke. Az SZDSZ elnökét olyan szellemdús és jó fej férfiúként jellemezte, aki beszédeivel minden nőt felizgat szexuálisan. Lévai Katalin, aki mondvacsinált ürügyeivel telefontoskodja a képernyőket, elengedte a füle mellett ezt is, de Havas mindahány nőket degradáló, szexista kijelentése is visszhang nélkül maradt. Szabad György kénytelen volt beperelni, mert magánéletéről durva és célzatos pletykákat terjesztett. Mintha a professzor anyagi érdekből pártolt volna a Fideszhez, mert nehéz eltartania a fiatal feleségét, aki a tanítványa volt…! Annyit sikerült a tévénézők ingerküszöbén ezzel a cirkusszal módosítani, hogy Szabad Györgyről, a nyolcvanas évek legnépszerűbb ellenzéki történészéről mint „buta, műveletlen, volt közemberről” folyt az egymás közti eszmecsere. S csupán azért, mert kitüntetése átadásakor nem fogott kezet Gyurcsánnyal. Lehet, hogy nem elegáns dolog, de azt hiszem, a szabad parlament első elnöke anno jobban tisztelte a protokollt, mint Havas Henrik és a Mokka egész nézőserege. Az, hogy a tapolcai művelődési házat tahó vidéki művháznak nevezte, amit Winkler Róbert szmokingban tisztelt meg, nem vert nagy hullámokat. A vidék tahó, és kész.
Több szót érdemel, amit Havas Henrik a Magyar Nemzet napilappal, a Hír TV-vel, a Demokrata és a Reform újságokkal művel. Hatékonyan él a náci propaganda módszerével; addig sulykol egy célirányos hazugságot, amíg a néző fejében az igazsággá nem lényegül. Havasnak személyes elszámolnivalója van a jobboldali sajtóval, nevezetesen a Magyar Nemzettel és a Hír TV-vel. Az egész magyar nyilvánosságból e két jobboldali médium foglalkozott elsőként a Havas „tanár úr” által vezetett Budapest Média Intézet ügyeivel. Magyarországon – a szektaalapításon kívül – ma egy média- és kommunikációs iskola működtetése a legnagyobb üzlet. Havas jó érzékkel megalapítja 1993-ban a Budapest Média Intézetet, majd közreműködik a Szegedi Tudományegyetem médiatudományi tanszékének szervezésében, erre való tekintettel lesz „címzetes docens”, egyetemi főmunkatárs. Néhány évvel ezelőtt bejött a szerkesztőségbe egy kislány, aki Havas médiaiskolájában tanult. Kérdeztük, mit tudna írni? Riportot nem, hírt nem, tudósítást nem – derült ki. Mit hallgatott műfajelméletből? – kérdezte tőle a főszerkesztő. Anekdotákat, híres újságíróktól – válaszolta a leány.
Azoktól a hallgatóktól, akik államilag támogatott, vagyis tandíjmentes oktatásra jártak, „fejlesztés” címén félévente 80, majd 90 ezer forintot szedtek be. A beiratkozáskor mellékelni kellett a befizetett csekket. Sokan diákhitelből tudták csak fedezni a félévenként ismétlődő összeget. Az oktatási jogok állampolgári biztosa hallgatói bejelentésre vizsgálódni kezdett, és megállapította, hogy a „tandíjat” törvényellenesen szedték, fizessék azt vissza a hallgatóknak. A hallgatók elmondásából az is kétséges, hogy fejlesztésre fordították az elsarcolt milliárdokat. Lepusztult épületekben, elégtelen számítógépes kapacitással, kevés videokamerával, télen fűtetlen tantermekben folyt az oktatás, azaz a diákok semmiféle pluszszolgáltatást nem láttak az általuk éveken át befizetett horribilis összegekből.
Ami azonban igen különös: a pénzt nem az egyetemnek fizették be, hanem egy magáncégnek, a Média Menedzser Oktató Kft.-nek, melynek – láss csodát – 85 százalékos tulajdonosa maga Havas Henrik. Havas cége működteti a Budapest Média Intézetet, cserébe megkapja az állami finanszírozás összegét, a diákok által befizetett „fejlesztési” pénz 80 százalékát, és a költségtérítéses hallgatók térítési díjának 85 százalékát. Az egyetem húsz százalékot kap, és egy korábbi szerződés nyomán a rektor is részesült a befizetésekből.
Havas kérdésre válaszolva azt mondta: „Elég hamar kiderült, hogy jó az íráskészségem, és az is, hogy egyéniség vagyok.” Szerényen nem tette hozzá, hogy Isten kiváló üzleti érzékkel is megáldotta, mert durva becslések szerint mintegy négymilliárd forint folyt be Havas cégének számlájára, s mint láthatjuk, törvénytelenül. Hogy ezt a botrányt Magyar Nemzetnél dolgozó fiatal újságírók robbantották ki, nyilván megbocsáthatatlan. Ennek ismeretében nem csodálkozhatunk a következő havasiádán sem: „Volt idő, amikor távoli célnak tűnt, hogy egyszer majd rengeteg pénzt keresek…, a rádióban meg a tévében már majdnem mindent elértem…, tény, hogy most már csak a nullák száma érdekel.”
Amikor afelől érdeklődtek, miképpen lehet, hogy a pénzt nem az egyetemnek, hanem Havas cégének fizetik a diákok, az érintett szemléletes példával válaszolt. Amikor valaki pénzt küld valakinek, akkor nem személyesen viszi el, hanem a postára bízza a kézbesítést. A szegedi egyetemnek tehát Havas volt a pénzes postása. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy az ombudsman vizsgálódása óta a hallgatók a tandíjat közvetlenül az egyetemnek utalják. A Havas család ettől persze nem fog éhen halni, mert azt rebesgetik, hogy a Mokkában végzett propagandatevékenységért kétmillió forintot kap havonta, arra meg külön büszke Havas, hogy rengeteg pénzt keres a könyveivel. Az elmúlt három évben egy tucat könyvet írt, s hogy milyen módon volt képes Nemere István írói termékenységét is felülmúlni, arról különböző szóbeszédek terjednek.
„Csak repülőgépem nincs” – mondta egy helyütt. A villányi Havas-pincészet azonban befuccsolt. Havas úgy gondolta, mint mindenhez, a borhoz is ért. Saját arcképe virított a borosüvegeken a következő felirattal: „A boraim is olyan jók, mint a könyveim.” Nem tudni, hogy a bukást a könyvek vagy a borok kétes minősége okozta-e. Azért tervei szerint telik majd egy házra Madeirán vagy Floridában, és telt a nyakában lógó tenyérnyi arany keresztre is a Táncsics-díjából. Ez utóbbit nehéz magyarázni annak fényében, hogy Havas azt nyilatkozta: „Nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben, de hiszek a keresztény elvekben, a szeretetben (!) és fontos, hogy tartozzam valahová… Nem vagyok hívő ember, még szenteste sem megyek el a misére, de toleráns (!) vagyok.” Egy tévéinterjúban valami olyasmit mondott, hogy a primitív hívők pukkasztására hordja a keresztet. Nem tudni, ha egy másik vallási szimbólumot képzelnénk a kereszt helyébe, azzal meddig lehetne büntetlenül illegetnie magát a tévé képernyőjén. A tolerancia bajnokait néhány évvel ezelőtt még azzal ingerelte, hogy véleménye szerint azért nem tud érvényesülni a kereskedelmi médiumokban, mert nem homoszexuális. Azóta az élet és az érintettek megbocsátották ezt a csúnya, homofób állítást.
A jobboldali médiának azonban nincs bocsánat. Havas, visszaélve a reggeli műsor adta nyilvánossággal, folytatólagos médiaháborúját vívja. A jobboldali sajtó antiszemita, hányingert keltő, a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben öt percenkét hangzanak el botrányos mondatok, a jobboldali politikusok hibbantak, amikor ezekben szerepelnek. A jobboldal bukásának okai a jobboldal publicistáinak hangnemében, borzalmas irományaikban, agresszív stílusukban, pártsajtósaikban is keresendő. Az ellenzék tagjai állítólag könyörögnek Havasnak, nehogy ezekből a „nyomdai termékekből” idézzen nekik. Egyébként is, a Magyar Nemzetet Dávid Ibolya még csipesszel a kezében sem fogja meg. Ez annyira megtetszett Havasnak, hogy a választás óta minden fideszes politikustól megkérdezi, hogy mikor rúgják már ki a Magyar Nemzet „kártékony” újságíróit? Mindezt annak hangsúlyozásával, hogy okkeresése (részben) a Fidesz iránti aggódásából fakad. Ami önmagában is mulatságos, legalább annyira, mint amikor Havas écákat osztogat, mit és hogyan kéne a jobboldalon tenni.
Egyébként, mint hírlik, decemberben váltás lesz a Mokkánál. Havas helyett Csiszár Jenő, Liptai helyett pedig Jakupcsek Gabriella lesz a műsorvezető. Győzött a baloldal, jöhet a light-os páros. Addig azonban van még néhány szép hónapja Havasnak arra, hogy reggelente letámadja, megalázza, nevetségessé tegye és kigúnyolja az ellenzék képviselőit. A fideszesek azzal a jámbor óhajjal mennek be a Mokkába, hogy üzeneteiket ilyen módon is eljuttassák a széles választói rétegekhez. Csakhogy ez a szándék kicsorbul, mert a műsorvezető kizárólag védekezésre és magyarázkodásra szorítja ellenfeleit, ami, lássuk be, eléggé ellenszenves vergődésnek hat a szitán soha át nem látó néző szemében.
Ugyanakkor, amilyen szorgosan tolonganak az ellenzékiek Havasnál, olyan feltűnően kerülik a baloldali pártpolitikusok, kormánytagok a Hír TV-t. Nem kellene már észbe kapni, és tisztább helyzetet teremteni a médiafronton? Addig egyetlen ellenzéki se lépje át a Mokka küszöbét, élükön Orbán Viktorral, amíg arányában ugyanannyi baloldali vagy szabad demokrata nem szerepel a Hír TV-ben. Nem tetszik a Hír TV és a Magyar Nemzet stílusa? Akkor rágjon Havas Henrik egy másik szemüvegszárat, és azon keresztül nézze meg barátait a Heti Hetesben, olvasgassa a Népszabadságot, a Népszavát, a Vasárnapi Híreket, a Magyar Hírlapot vagy Mester Ákos Fidesz-fóbiába belecsavarodott szánalmas lapját; hallgassa a Klubrádiót, kapcsoljon az ATV-re, a Nap-keltére, de az is elég, ha naponta visszanézi saját magát a Mokkában. Ezután beszéljen pártsajtóról és annak hűséges zsoldosairól.