Gyurcsány Kádár nyomdokain

Az ember hallgatja a régi-új miniszterelnök ügyesen elmondott, üres programját, amelyben a leghamisabban a Fidesztől ellopott (magyarság, munkahelyek) elemek konganak. Tipikus újkádári alaphelyzet. A célok szépek, kétségbevonhatatlanul nagyvonalúak, csak éppen a kormány által – s szellemi elődei révén – elrontott valósággal, na és csupán a saját klientúrájának hasznára működő politikájával nincs köszönő viszonyban sem.
Gyurcsány elvtárs verbális lendülete persze előnyösen üt el az unalomba fulladt, régi elvtársaitól, de aztán ezzel vége is van a pozitívumoknak. Mert őkegyelme a változott körülmények között ugyanazt csinálja, mint minden kapitalizálódott („liberalizált”) apparátcsik: megfizetteti népével saját inkompetenciáját. Még a hívek is fizetni fognak – noha lehet, hogy ők ezt majd örömmel teszik (persze többségük már inaktív), s belehúznak a reménytelen neosztahanovizmusba.
Gyurcsány elvtárs igen szívesen lovagol az igazságosság bajnokaként. De mi köze van az igazságossághoz az iskolák körzetesítésének és az iskolabuszoztatásnak? Annak, hogy az elhaló falvak gyermekei már pár éves korban „szállítódnak”? Mi köze az igazságossághoz annak, ha újra nagybirtokrendszer lesz a magyar vidéken? Mi köze a jóléthez s a büszke új Magyarországhoz annak, ha a falvak ellehetetlenült népe lakás és munkahely nélkül a városokba kényszerül? De mi köze van az igazságossághoz annak, ha magas adókat fizettetnek, de a közszolgálat leépül, s mindent (iskolát, egészségügyet) meg kell a polgárnak privát alapon fizetni? A kérdések folytathatók.
De Gyurcsány elvtárs lendületesen ágál a bezárkózott Magyarország ellen is. De kik zárták be Magyarországot 1949-ben, s aztán gondosan ellenőrizték a kapukat 1990-ig? S kik és miért akarják most Magyarországot kinyitni, s a szovjet hadsereg járszalagja helyett a multinacionális tőke orrkarikájára fűzni? Gyurcsány elvtárs azt adja el abszolút tájékozatlan híveinek, hogy nekik is majd milliárdosi lehetőségeik lesznek. Az anyósi kapitalizmust kifejező Gyurcsány és a „liberális” állami oktatási szervek által felpumpált Kóka-félék persze nem akarnak nemzeti középosztályt. Ők legfeljebb segélytársadalmat akarnak, a hatalomnak kiszolgáltatott proletárokkal.
Miféle büszke ország épülhet olcsó bérű munkára és idegen, a hasznot elvivő, a helyi ügyek iránt jórészt érzéketlen tőke uralma mellett? Gyurcsány elvtárs jó pénzért működtethet egy profi propagandagyárat – elvégre kádkövet is gyárt –, de az utcára teendő pedagógusok és állami tisztviselők proletarizálódását nem lehet majd sokáig elleplezni. S lehet majd reformkorról is beszélni a nyugdíjasoknak, de a rezsiköltségek nyomorító hatásait a végtelenségig nem lehet társadalmi emelkedésnek láttatni. Lehet az államot üzletileg működtetni (á la Kóka), de akkor be kell szüntetni és nem emelni az adókat. Lehet üzlet az egészségügy is, de akkor talán nem kellene emelni az egészségügyi járulékot.
Valamit ugyanis tisztázni kell: az óriási adósságnövekményt nem a magyar társadalom élte fel. Sem a Kádár-korban, sem most nem a magyar nép volt az igazi haszonélvező – hanem gyakorlatilag ugyanaz a politikai kaszt, amelyet ma az MSZP–SZDSZ-koalíció jelent. Gyurcsány beszélhet a hívek szívét megdobogtató módon, de megszorításon kívül a tömegnek más jutalmat adni nem tud. Biopoliszról és technopoliszról is regélhet, de híveinek ebből milyen hasznuk lesz? Európai pénzeket a mai magyar társadalom nem tud megsokszorozni. A Magyar Bálint által alaposan tönkretett iskolarendszer, amelyből egyre inkább kivonják a közpénzt, nem teremthet mást, mint lumpenországot.
Persze a friss magyar kleptokrata elitnek ez a jó és hálás közeg, mint az egykori kádári majálisok örvendező tájékozatlanjainak világa: csak rosszabb ne legyen! Miközben a többség már zsigeri szinten vegetál az egykor szinte ingyen kapott panelben. Gyurcsány Ferenc kétségtelenül nagyon szeretne már Kádár János lenni – ezért akarja mindenáron az ellenzéket is bevonni pénzelvonó neoliberális kúrájához. Nem szabad ebbe belemenni. A csillogó kuruzsló, a nagy pénzek lenyúlása után, fizesse meg egyedül „liberális” politikájának az árát. Az eladósítás és a totális privatizáció után ne legyenek illúziók, itt nem jobb lesz; itt Haiti lesz az elsöprő többség számára. Nagybirtokkal, szegénységi bizonyítvánnyal, feltuningolt jótékonysági koncertekkel és dübörgő jóléttel a felső 15 százaléknak. De az MSZP-re szavazók ezt akarták, s azok az illuzionisták is, akik az MDF-ből szatellitpártot csináltak.
Új reformkor? Hát igen. Kényszer nélkül bele a neoliberális csapdába, amely az egész európai kultúra végét is jelenti. A magyarországi „progresszió”, amely mindig kiváltotta a stupid reakciót is, a wilsonizmus és kommunizmus után népét odadobta az újabb értelmetlenségnek. Lefegyverzés és magántulajdontalanítás után íme itt van az erkölcs nélküli dzsungel piaci világa. A buli színe a vörös, kékes másnapossággal – ez most Magyarország. De a számla egy részét már benyújtották: fizetni fognak a nyugdíjasok, a rozsdaövezetek hiszékeny lakói is. S ha netán az önkormányzati választásokon is a segélyrendszerre szavaznak? Akkor eljön az új urak totális világa, az új hűbériséggel, a progresszív tévévilággal. Lesz mit nézni – kicsit vagy nagyon élesen.

A szerző történész, egyetemi docens