Hadszíntér a megszorító csomag után

A jövő tervezésekor a reális erőviszonyok ismerete létfontosságú, s ennek lényeges része, hogy pontosan ítéljük meg az ellenfél teljesítményét, erejét. A választópolgárokra – akik végül is a döntő szót kimondják – igen csekély mértékben hatnak a szakértők számára oly kedves gazdasági alapú értékelési szempontok. Nemcsak hogy teljes mértékben hidegen hagyhatják az olyan típusú, ráadásul külső hatalmak szempontjain nyugvó ítéletek, mint „az új tagállamok listavezetőjéből a sereghajtókká váltunk”, de éppenséggel akár megfordítva vélekedhetnek az ilyesfajta mutatókról. És ez voltaképpen érthető is. A külső, döntően pénzhatalmi megítélés sok tekintetben ellentétes a polgárok értékítéletével.

A polgári ellenzék érdeme

Magyarország osztályzata Bokros Lajos idején volt a legjobb, mert akkor volt a legolcsóbb a magyar munkaerő, a spekulánsok akkor tudtak a legtöbbet kiszivattyúzni a magyar jövedelmekből, a konkurencia akkor tudta a legzsírosabb privatizációs üzleteket nyélbe ütni. Akkor vagyunk versenyképesek, ha a hazai fogyasztás pang, és a fillérekért dolgoztató multik exportja dübörög. A hazai tulajdonú gazdaság erőforrásainak és piacainak szűkítése, a magyar polgárokat védő szabályok lebontása, intézmények gyengítése, a nemzeti vagyon kiárusítása élenjáró kormányzati cselekedet, amiért Brüsszelben, Londonban vagy New Yorkban garantált a vállveregetés, ellenben zord megrovás vár arra a kormányra, amely a nemzeti vállalatok érdekében „korlátozza a versenyt”, „halogatja a reformokat” (értsd: a humán nemzeti vagyon maradékának bankok és biztosítók fennhatósága alá helyezését), akár a multik profitjának terhére is árszabályozást tart fenn, család- és jövőorientált adó- és hitelpolitikát folytat.
A költségvetési hiány és az eladósodás makrogazdasági mutatói a legrejtélyesebbek. Konkrétan hallhattuk, hogy a bankok konszolidációja, a nyugdíjjárulék privatizálása vagy éppen a munkáltatói adók és járulékok csökkentése miatt keletkező hiány jó hiány, ellenben a nyomorba süllyedő pedagógusok és ápolónők béremelése következtében esetleg megugró deficit a lehető legrosszabb, amit felelős fiskális politikával (sürgős megszorításokkal) korrigálni kell. Ha a nemzetközi pénzügyi intézmények rossz bizonyítványt állítanak ki, az nem éppen arra vall, hogy saját szempontunkból is rossz volt a kormányzás. Összességében lehetnénk kicsit gyanakvóbbak a külső értékelésekkel szemben…
Külső megítélés szerint talán a legnagyobb bűn a teljesítménytől elszakadt béremelés – amin természetesen nem azt kell érteni, hogy ugyanaz a magyar munka a nyugati bérszínvonalnak csupán ötödét-nyolcadát érdemli. Nos, a Medgyessy–Gyurcsány-kormány rossz megítélése döntően onnan származik, hogy ezt a bűnt – egy köztes kis megingással – folyamatosan elkövette. Nem állítjuk, hogy belső meggyőződésből tették, ellenkezőleg, kényszerből, szándékaik ellenére, és „legjobbjaik” folytonos, egyre erősödő korholása mellett. Ez a polgári ellenzék rendkívüli érdeme, erejének és befolyásának csalhatatlan mutatója. A viszonylag jó közhangulat egyik fő oka az volt, hogy az ellenzék el tudta rettenteni a koalíciót a polgári kormány sikeres programjainak teljes szétverésétől, sok mindent sikerült megóvni, sok ártalmas intézkedést menet közben meghiúsítani. Tudták, ha a kétharmados népakarat ellenére folytatják az egészségügyi privatizációt, ha felszámolják az árszabályozást, akkor veszítenek. Nem folytatták, s nem számolták fel, mert nyerni akartak. Elviselhetően kormányoztak, az ellenzéktől tartva visszafogták a haza árulását. Erre joggal lehetünk büszkék.

Visszájára fordított intézkedések

Az emberek azonban nem a rejtett – akár ártó – szándék, hanem a végeredmény alapján ítélnek. A polgárok többsége nemcsak nem tudta, hogy a sodródó koalíció saját ideológusai kifejezett rosszallása ellenére tett engedményeket, de ez különösebben nem is érdekelte őket. A szándék szubjektív ítélet dolga, a tények azonban a pénztárcán meglehetősen jól lemérhetők. Minden statisztika és minden konjunktúrafelmérés jelezte, hogy a polgárok elégedettek anyagi helyzetük alakulásával.
Nem érdemes felróni népünknek, hogy afelé hajlik, ahonnan egy kis pénzt kap vagy legalább remél. Családok milliói olyan létbizonytalanságban élnek, hogy túlélésük múlhat helyzetük valamelyes javításán. Havi néhány ezer forint elháríthatja az otthon elárverezésének vagy a villanyóra lekötésének veszélyét, módot ad a gyerek továbbtanulására. Márpedig az elmúlt ciklusban megugrott a bérszínvonal, s a bér inflálása, mint a közvetett megszorítás eszköze, csak igen korlátozottan állt a hatalom rendelkezésére. S honnan tudhatták az emberek, hogy ez csak uzsorakölcsön? Hogy a kielégítőnek érzett teljesítménye miatt a hatalomban hagyott Gyurcsány-kormány első dolga az lesz, hogy a választói elégedettséget kiváltó intézkedéseinek egész sorát fordítja visszájára, mint most: gázáremeléssel, áramáremeléssel, az egészségügyi járulékok megemelésével, szolidaritási adó bevezetésével, árfolyamnyereség-adó kivetésével, evaemeléssel, áfaemeléssel, bérbefagyasztással, tömeges elbocsátásokkal, ingatlanadóval – lassan mindenre fény derül.

Az üzleti és pénzvilág befolyása

A grandiózus ötéves tervek éppen nem a stabilitást szolgálták. Sokan csak most, amikor gond nélkül sutba dobják őket, jönnek rá, hogy ezek csak a propaganda Patyomkin-törvényei, a jelen gondjait megoldani nem tudó, s valószínűleg nem is akaró Gyurcsány pótcselekvései voltak. A céljukat azonban elérték.
A koalíció gyenge teljesítményének közkeletű bizonyítékaként szokás hivatkozni arra, hogy ciklus közben kormányválság ütött ki, ami végül kormányfőcserét kényszerített ki. Ebből azonban éppen nem az következik, amit reflexszerűen gondolhatnánk, hogy egy ilyen gyenge koalícióval szemben kötelező a győzelem. A váltás ugyanis egészen különleges választás-lélektani helyzetet eredményezett. Lehetővé tette, hogy az addig elkövetett hibákra fátyol boruljon, a be nem váltott ígéretek lekerüljenek a napirendről, új, ködösebb, üresebb, így nehezebben számon kérhető ígéretek fogalmazódjanak meg. Az el nem kötelezett választók optikai csalódás áldozataivá váltak: egy dinamikus, koncepciózus fiatalembert láttak, akinek sajnos nem adatott meg, hogy vonzó ötleteit megvalósítsa (mintha közel két év alatt nem lehetne munkálkodni a haza üdvéért…) Gyurcsány elszámolás helyett koncepció- és tervtűzijátékkal állt a választók elé, szinte szabályos ellenzéki programmal; nem arról beszélt, amit folytatni akar, hanem amit megváltoztatni. A pártok teljesítményének értékelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a külső feltételeket sem. A médiahátszélről sok szó esik, ez azonban valójában csak a felszín. Tévedés lenne azt gondolni, hogy a média csupán hazai csoportérdekeket vagy a médiamunkások érzelmeit szolgálja ki. Valójában hideg profizmussal érvényesíti a nemzetközi üzleti és pénzvilág aktuális érdekeit, amit azonban emellett más, hatékony technikák is igyekeznek érvényre juttatni. Saját hivatalos ideológiája szerint a pénzvilágnak már régen meg kellett volna roppantania a forintot, de nem tették, nehogy ezzel a nemzeti oldalt segítsék hatalomra. Bár az elején úgy látszott, nem kap mozgásteret (l. Draskovics megtartásának kényszerét), Gyurcsány később képes volt meggyőzni a pénzvilágot, hogy tétjeit rá tegye, mert az ő győzelme garantálja az SZDSZ-befolyás zavartalan érvényesülését. A bizalmat megkapta, sőt ehhez mozgásteret is, amiről világosan árulkodik Veres János londoni nyilatkozata: „ha a koalíció a választások előtt az egyensúlyra törekvő politikát erőltette volna, most más lenne a parlament öszszetétele. Most viszont, a nagyobb parlamenti többség lehetővé teszi a költségvetési intézkedések megvalósítását”. Jelzésértékű az is, hogy Draskovics most magasabb szinten visszatért.

Bárkit lejáratnak – ha akarnak

Mindezek alapján világosan kell látnunk, hogy a nemzeti érdekvédelem programjával induló párt győzelmi esélyei sokkal rosszabbak, mint az üzleti és pénzvilág érdekében szorgoskodóké. Nagyhatalmak szorításában labancnak lenni mindig perspektivikusabb, mint a haza és szabadság zászlaja alatt küzdeni. Az alapkérdés nem taktikai (győzni kell), hanem stratégiai: akarjuk-e a nemzetvédő irányt vagy sem. Ha akarjuk, vállalni kell az ellenszelet, a vereség folytonos kockázatát. Vállalni, hogy rosszabb feltételek között többet kell dolgozni. Ha vállaljuk ezt a stratégiai döntést, az a politikai taktikában is következményekkel jár. Tisztában kell lenni vele, hogy az erőfölényben lévő ellenfél minden elkötelezett vezetőt megkísérel erkölcsileg-politikailag megsemmisíteni. Semmi értelme csupán azért új arcokat keresni, mert azokat még nem járatták le. Le fogják. Hogy milyen rövid idő alatt, és milyen hatékonysággal, azt Mikola István esete jól példázza. Bárki kerül reflektorfénybe, a gyűlöletgépezet percek alatt elintézi. Egy értelmes mérce lehet: ki mire alkalmas. Azt pedig nem befolyásolja az ellenfél gyűlöletgyára.
Gyurcsány természetesen épített a médiahátszélre, ám az elmúlt négy év eseményeit vizsgálva kiderül, hogy a kormányfő egy különleges, a politikában rendkívül előnyös adottsággal bír: sorozatosan, figyelemre méltó hatékonysággal képes előnyére fordítani a kudarcokat és a csapdahelyzeteket. A még Medgyessy tanácsadójaként megtervezett száznapos programok kifulladásából miniszterként került ki, e posztjából való eltávolítása a kormányfői székbe repítette, a 2004-es költségvetés összeomlása kapcsán megszabadult a mozgásterét a nemzetközi pénzügyi világ igényei szerint korlátozó Draskovics Tibortól. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás csapdájából – az irigységkampánynyal a Fidesz lendületét megakasztva – megerősödve került ki, a köztársasági elnökválasztási kudarccal megszabadult fő pártbéli riválisától és maga alá gyűrte az MSZP-t, az Orbán Viktorral folytatott tavaly nyári televíziós párbajban elszenvedett vereségét a vitaképes, erős pártvezető képének kialakítására hasznosította. Amikor az Eurostat leleplezte az autópályaügyek kreatív könyvelését, s emiatt összeomlott a tavalyi költségvetés is, a zűrzavart kihasználva, baloldali népbarátként kezdett villogni, és mégiscsak választási költségvetést fogadtatott el.
Igaz, csak néhány hónapra szólót, de a célja eleve csak ennyi volt. Ha a most következő időszakban a Fidesz megteszi azt a szívességet, hogy konstruktív tanulás helyett harakirit követ el, ha maga lövi ki legjobb erőit, amint ezt az Orbán Viktor elleni és a Mikola István ellehetetlenítésére irányuló leplezetlen támadások sajnos jelzik is, akkor Gyurcsány viszonylag könnyen túlélheti a kínos lelepleződést. A Gyurcsány– Dávid-forgatókönyv érvényesülése esetén Gyurcsány megpróbálhatja eljátszani a „vakok között félszemű a király” szerepet.

Győzni ellenszélben

Ha ellenben az ellenzék nem rendül meg a csapás alatt, s teljes szervezeti és szellemi fegyverzetben várja az igazság percének bekövetkeztét, a hitelesség erejével érvelhet – mi előre figyelmeztettünk. Nagyon kell ugyanakkor ügyelni, nehogy a túlzott magabiztosság a választókban dacreakciót szüljön. A becsapott tömegek nagyon sérülékeny lelkiállapotba kerülnek. Roppant frusztráló fel- és főként beismerni, hogy hiszékenységük áldozataivá váltak. Ezért az ellenzéki alaptónusnak az együttérzésnek, a becsapottakkal való szolidaritásnak kell lennie. Szerény, barátságos viselkedés mellett széteshet a gyűlöletkonstrukció, a kiábrándultaknak lesz hova fordulniuk. És akkor talán már nem fedi el indulati köd, ki támogatja a hazai vállalkozásokat, a munkavállalókat, a családokat, s ki képviseli az éhbér = versenyképesség filozófiáját. Akkor majd ellenszélben is lehetségessé válhat a győzelem.

A szerző újságíró