Nemzeti és globális érdekek

Demokratikus társadalomban, ahol a választói akarat dönt a hatalom sorsáról, különösen fontos a szavak hitele és jelentéstartalma. Ennek legékesebb példája, hogy a pártokat „jobboldali” vagy „baloldali” jelzővel illetik, ami nem csupán arról árulkodik, hogy az adott párt a parlamenti patkóban hol foglal helyet, hanem politikai filozófiát, értékrendet jelöl. Ez a gyakorlat a XVIII. században a polgári demokráciáért folytatott politikai küzdelmek során jelent meg először, amikor létrejöttek a mai pártok ősei annak érdekében, hogy a különböző társadalmi rétegek, osztályok érdekeiért harcoljanak a parlamentarizmus eszközeivel. Előbb a feltörekvő polgárság, utóbb pedig a munkásság nevében megfogalmazott célok képviselői kerültek a parlamenti bal oldalra, és folytattak harcot a társadalmi szolidaritás, a szegény rétegek támogatása, a politikai esélyegyenlőség kivívása jelszavával. Velük szemben, a jobb oldalon foglaltak helyet azok, akiknek a korábbi értékek és tradíciók megtartása, a hagyományok tisztelete volt a legfontosabb.
Mi maradt meg ebből az értékválasztásból napjainkban, amikor a marxi fogalmak már rég elavultak, amikor már nem az osztályharcok története a történelem? A világ különböző pólusai összeértek, létrejött a mindent átható, mindenhová elérő globalizmus, a társadalmi érdekcsoportok harca túlnyúlik a nemzeti határokon. Nem a világ proletárjai egyesültek, hanem a gazdasági és politikai hatalom gyakorlói valósították meg a világméretű összefogást. Ma a jövőért folytatott harc színterén ott vannak a létükért, fennmaradásukért harcoló nemzetek és a mindent összemosó, a tőke szabad mozgása elől minden korlátot lebontó multinacionális korporációk.
A harc elől nem lehet kitérni, a történelemnek nem lehet hátat fordítani. Amelyik ország nem alkalmazkodik az új világgazdasági tendenciákhoz, az a perifériára szorul, és gazdaságilag lehetetlen helyzetbe kerül. A kisebb országok – és idetartozik Oroszországon kívül minden európai állam – csak egy módon védekezhetnek: az integrációval – de egyáltalán nem mindegy, milyen alapon valósul meg az integráció. Létrejön-e az egyes nemzetek identitására, hagyományaira épülő integrált Európa, vagy egy szupranacionális kolosszus fogja igazgatni az európai tartományokat? Ez a kérdés határozza meg azt a választóvonalat, amelyik mentén a pártok ma felsorakoznak, és a választások eredménye nemcsak az egyes országok jövőjét határozza meg, hanem kihat Európa sorsára is.
Magyarországon is megszűnt a jobb–bal felosztás értelme. Gyakorlatilag mindkét oldal programjában találhatunk hagyományosan jobboldalinak vagy baloldalinak tartott célokat. Időnként még azt is hihetnénk, hogy megfordult a képlet, hiszen groteszk, amikor – és ahogy – az úgynevezett baloldal milliárdos vezetői papolnak a szegények sanyarú sorsáról és a társadalmi szolidaritásról. Ezzel szemben világosan látszik, hogy mely pártok számára fontos a globalizmus igényeinek való megfelelés, illetve annak hazai képviselete, és melyek harcolnak a nemzeti érdekekért, a nemzeti identitásért. A nemzeti oldalon a MIÉP–Jobbik képviseli a radikalizmust, és határozottan elhatárolódik az integrációs folyamatoktól. A Fidesz számára is döntő a nemzeti érdekek védelme, ez határozza meg a multinacionális vállalatokhoz való viszonyát, de az európai integrációt feltétel nélkül támogatja. Ennek megfelelően a nemzeti államnak is fontos szerepet szán a polgárok és a hazai vállalkozói szféra érdekében. A KDNP is hasonló célokért küzd, de fokozottan hangsúlyozza a keresztény értékeket. Jelenleg az MDF pozíciója a legképlékenyebb, mert önmagát a Fidesz politikájától való elhatárolódásra és a korrupcióval vádolt nagypártok elítélésére építve határozza meg. Szándékai szerint valahol középen helyezkedik el a nemzeti és a globalista vonalat képviselő pártok között. A globalizmus legelszántabb híve az SZDSZ, amely az ortodox liberalizmus nevében akár teljesen leépítené a nemzet érdekeit védő államot is. Az MSZP számára úgyszintén a globalista folyamatokhoz való csatlakozás a legfontosabb, viszont a hatékonyság nevében szerepet szán az államnak is. A verbalizmus szintjén emlegeti az ország érdekeit, de politikájában az állam nemzeti érdekeket védő szerepe erősen háttérbe szorul. A szemben álló politikai erőket elválasztó tényleges frontvonalat az is világosan mutatja, hogy az egyetlen valóban baloldali párt – az MKP (Munkáspárt) – mára a jelentéktelenségbe süllyedt.
Miért van, hogy továbbra is változatlanul folyik a jobb- és baloldali címkézés a politikában? Az ok nem más, mint a tudatos ködösítés. Mennyivel bizalomgerjesztőbb a végső soron vállalható baloldali értékekről beszélni, mint nyilvánvalóvá tenni, hogy a nemzet valódi érdekei szenvednek csorbát. Így zavartalanul szónokolhatnak hazáról, nemzetről, és a megtévesztett többség sajnos hitelt ad a szómágiának. Vissza kellene adni a szavak valódi értelmét, valódi súlyát, és ez a nemzeti oldal javára billenthetné a mérleget. Tudatosítani kell az emberekben, hogy már nem a jobb- és baloldal harcol egymással, hanem a nemzeti oldal és a nemzeti érdekek fölé rendelt globális integráció.

A szerző egyetemi tanár