A huszadik század utolsó harmadának egyik legnagyobb és leglátványosabb eseménye a szovjet csapatok kivonása a Szovjetunió által megszállt államokból. A több, alapvetően a támadó jellegű hadászati szétbontakozás állapotában lévő hadseregeket érintő művelet jelentősen megváltoztatta Kelet-Közép-Európa biztonságpolitikai helyzetét. A hadászati csapások mérésére alkalmas katonai erő több ezer kilométerre történő hátravonása után a vasfüggönytől keletre óriási vákuum keletkezett.
A szovjet csapatok – többek között hazánkból is – kivonulása nagy horderejű esemény volt, de csak egy része és velejárója annak a folyamatnak, amelyet 1985-ben Mihail Gorbacsov pártfőtitkár indított el, s ami a jaltai és a bipoláris világrend megszűnéséhez vezetett. A vákuum elsősorban politikailag értelmezhető. E folyamatban főszerepet kapott 1989 és az azt követő két év. Felbomlott a Szovjetunió, megszűnt a Varsói Szerződés, új demokráciák születtek Kelet-Közép-Európában, miközben a Balkánon viharfelhők tornyosultak. A távolabbi térségekben sincs nyugalom, különösen a Közel-Keleten. A helyzetet hihetetlen dinamizmus jellemzi, egyszerre van jelen az optimizmus és a bizonytalanság. Íródnak a jövő forgatókönyvei, mindenki rendező szeretne lenni. Ebben az eufórikus állapotban csak kevesen tudják, vagy veszik tudomásul, hogy a valódi forgatókönyvet nem Kelet-Közép-Európában írják. Ők csak a papírt adják hozzá. Igaz, anélkül nem megy.
A rendszert váltó Antall-kormány felkészült a Déli hadseregcsoport hazánkban állomásozó erői és harci eszközei kivonására. Antall József és honvédelmi minisztere, Für Lajos már 1990 júniusában, a VSZ politikai tanácskozó testülete ülésén szinte vakmerő módon kierőszakolta, hogy tűzzék napirendre a szervezet megszüntetésének kérdését. A jelenlévő Gorbacsov meglepődött ugyan, de bólintott. Da, haraso. Nyolc hónap múlva ez be is következett, s talán nem véletlen, hogy az erről szóló dokumentumot Budapesten írták alá.
A kivonás szervezetten és a tervezettnél gyorsabban ment végre, pedig a 100 380 fő, 21 726 kerekes jármű, 2269 lánctalpas, 196 rakétaindító állvány, 860 harckocsi, 1473 páncélozott jármű, 622 löveg, 160 repülőgép és 560 912 tonna hadianyag nagy távolságra történő átcsoportosítása nem kis feladat volt. A tervtől Viktor Silov altábornagy, a Déli hadseregcsoport parancsnoka is eltért az utolsó pillanatban. Eredetileg úgy tervezte, hogy a Tisza hídján gyalog teszi meg az utolsó métereket a határnál, de végül 1991. június 19-én autóba vágta magát, és áthajtott Kárpátaljára. Maga mögött hagyott egy vérbe fojtott forradalmat és szabadságharcot, több ezer illegálisan megépített, használhatatlan objektumot, kerozinnal és egyéb veszélyes anyagokkal szennyezett földek négyzetkilométereit. Nem tudom, eszébe jutott-e, hogy még sokáig magyar lakta területen halad, míg Kijevbe ér.
A gyorsaságnak vélhetőleg több oka is volt. A szovjetek minél előbb túl akartak jutni egy számukra megalázó állapoton. Még akkor is, ha ennek hazai feltételeit nem tudták megteremteni. A hirtelen hazazúduló hivatásos katonákkal és családtagjaikkal a végnapjait élő birodalom nem tud mit kezdeni. Sokan még ma is úgy bolyonganak az ázsiai köztársaságok félkatonai szervezeteiben, mint anno a fehérgárdisták Sanghajban. A tárgyalásokkal megbízott Annus Antal nyugalmazott altábornagy, közigazgatási államtitkár pedig kifejezetten kellemetlen, és a magyar érdekeket mindvégig kérlelhetetlenül képviselő tárgyalópartnernek bizonyult. Az immár Magyar Honvédségnek nevezett haderő szerepe az ország alkotmányban is meghatározott védelmében valódi, milliók tudatát és érzelmét visszatükröző tartalmat nyert.
Az új helyzet biztonságpolitikai szempontból egyszerre volt kedvező és kedvezőtlen. Megszűntünk célpont lenni. Ma már tényként kezelhető, hogy a Déli hadseregcsoport hazánk területén is készenlétben tartott atomfegyvereket, hadászati rakétacsapatokat, atombombák hordozására alkalmas repülőezredeket. Egy nem hagyományos háború esetén tucatjával robbantak volna atombombák, többek között hazánk területén is. Megszűnt annak a lehetősége, hogy a Déli hadseregcsoportnak alárendelt, székesfehérvári parancsnokságú 5. (magyar) hadsereg egy háború esetén az Alpokalján eljátssza a golyófogó szerepét. A szovjetek úgy áldoztak volna fel bennünket, mint anno Malinovszkij a bűnözőkből verbuvált hadosztályait. Az önállósodott honvédségre nem kevesebb feladat hárult, mint hogy kifelé mutassa, képes az alkotmányban előírt kötelezettségei teljesítésére, miközben kizárólag nemzeti alapon meg kellett szerveznie önmagát. Ehhez kellett volna egy nemzeti katonai stratégia, ami nem volt. Nem volt, mert nem volt nemzeti biztonsági stratégia sem. A politika, közte egyik aktuálisan is leglényegesebb eleme, a biztonságpolitika, kereste a helyesnek vélt utat. Évekig kereste.
A Fidesz országgyűlési képviselője, Gyuricza Béla által vezetett munkacsoport dolgozta ki és terjesztette elő 1995-ben, első alkalommal az országgyűlés elé a Magyar Köztársaság biztonságpolitikai alapelveit. Azóta a mindenkori kormány nemzeti biztonsági stratégiaként kétévente deklarálja nézetét. A legutóbbi, 2004-es dokumentum szerkezetében kísértetiesen, tartalmában részeiben hasonlít az Egyesült Államok nemzeti biztonsági stratégiájára. Mintha egy súlycsoportban lennénk! Utólag persze könnyű mindezek hiányát felróni Az Antall-kormánynak, de ne feledjük: a stratégia hosszabb távra szóló tervezés, az pedig az átmenet időszaka volt. Minden bonyolultságával, kiszámíthatatlanságával, türelmetlenségével.
Azokban az években nem minden szomszédunk magatartása barátságos. Van, ahol az önálló nemzetállamra való ébredés tudatával együtt feltámad a nacionalizmus, kifejezetten magyarellenes éllel. Ekkor fordulnak el tengelyük körül a felvidéki megyék, felborítva az etnikai egyensúlyt. Déli határainkon háború veszi kezdetét, s félő, hogy valamilyen szinten belesodródunk. Az új Oroszország a további gazdasági együttműködéshez politikai feltételeket szab, már-már fenyegetőzik. Nehezen veszi tudomásul, hogy a vákuumot nem ő fogja kitölteni. Burlakov vezérezredes a kivonulás leállítását is kilátásba helyezte. A magyar parlamentben ahány párt, annyi elképzelés a hogyan továbbot illetően. Vannak, akik az abszolút semlegesség mellett kardoskodnak, mások azonnal politikai, gazdasági és katonai szövetségre akarnak lépni a Nyugattal. Köztük Keleti György, aki Pál apostolt megszégyenítő módon megvilágosodva azonnal be akar lépni az előző évben még általa pokolra kívánt NATO-ba. És van Antall József, aki nyugalomra és türelemre int, és először a cseheket, szlovákokat, lengyeleket hívja meg visegrádi asztalához.
Hosszú, s talán a szükségesnél is hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság teljes jogú és megbecsült tagja lehessen olyan gazdasági és katonai biztonságot adó közösségeknek, mint az Európai Unió és a NATO. Az EU és NATO orientáció térnyerésével azonban a Magyar Honvédség a politika (értsd: költségvetés) méltatlanul, és ki merem jelenteni, bűnösen mellőzött mostohagyermeke lett.
A szerző biztonság- és védelempolitikai szakértő
origo.hu
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?
