Hazugok bandája

Van-e ma köztársaság Magyarországon? Ha volna, akkor a kormány, élén elnökével, bűnös tehetségtelensége, országherdálása, legfőképpen pedig csalárdsága miatt a bazilika előtt térdelve várná Szent István király igazságos ítéletét.
Igen, mert Szent István küzdött ugyan viszályokkal, harcolt lázadókkal és a német császárral, de köztársaság voltunk, mivel közös rendben, nyelvi egyetértésben éltünk.
Ha valaki ledöntött egy házat, akkor nem merészelte azt állítani, hogy új egyensúlyt teremtett.
Ha a hóhér levágta a tolvaj kezét, akkor nem állította azt, hogy ez kiigazítás.
Ma szélhámosok kormánya elherdálta az oktatásra és a kutatásra való pénzt, és tudásalapú társadalomról hazudozik.
A közpénzekből épült kórházakat át akarja játszani a magántőke kezébe, ezt bátorságnak nevezi, és közben az „egészségügy reformja” nevű port szórja a szemünkbe.
Igazságosságnak nevezi a szegények sanyargatását és a multik kiszolgálását.
A köztársaság nem államforma, hanem közös rend. Ennek alapja a becsület. Igaz, ami igaz. Ha hazudunk, akkor fölbomlik a közös életrend. Az aljasok becsapják és megalázzák az igazakat. A szép lesz a rút, és a rút a szép. Szavahihetőség híján minden párbeszéd és megegyezés lehetetlenné válik. Viszály kezdődik, átejtés, a gyűlölet.
Vajon meddig létezett az a törzs, amelynek főnöke csemegének nevezte a gyilkos galócát?
Magyarországon ma nincs rend, nincs köztársaság, mert a csalás uralkodik. Az ország kormányát szélhámosok markolják, akik hatalmukat szédelgéssel szerezték. Olyan urak ők, akik rabok: többé nem mondhatnak igazat, mert különben elvesztik hatalmukat. Minden hamisságukat egy förtelmesebbel kell tetézniük, s azt egy még szörnyűbbel, és így tovább.
Nincs megállás.
December 5. óta sokan állítják a kormányfőről, hogy beteges hazudozó, mert hamis adataival oly sikeresen szított gyűlöletet magyar és magyar között, hogy a jónép elárulta testvéreit, és megszavazta a trianoni békét. Nos, a beteges hazudozónak remeg a szája, izzad a tenyere, nem néz az ember szemébe. Ő nem ilyen, ő zseni – táncoskomikusban előadva. Elődei brosúrákból olvasták egetverő füllentéseiket, neki a szívéből jönnek, a májából.
A gátlástalanság, a szégyentelenség, a gyűlöletkeltés zsenije ő. Sztálin, Hitler és Kádár legjobb tanítványa. Nem beteges, hanem egészséges hazudozó. Neki ez az életeleme. Öröme és boldogsága a szavak értelmének összezagyválása, a szóértés, az értelem kiiktatása.
Tudja, hogy a nép lelke a nyelv, ezt kell megbontani. Ha a szavak értelme világos és közös, akkor meg tudjuk beszélni egymással, hogy valójában kik ülnek a nyakunkban, és milyen sorsot szánnak nekünk.
Hogy ne érthessük meg egymást, bűnbandájával, az SZDSZ–MSZP-szövetséggel, megdöntötte a harmadik köztársaságot, és visszatért Kádár eufémiájába, ahol szocializmusnak nevezték a közösségek üldözését, ideiglenesnek az örökös megszállást, fejlődésnek a lemaradást, vagyis a szavaknak, a ki- és bejelentéseknek, sőt a tetteknek semmiféle következménye nem volt.
Értelmetlen nyelven nem lehetséges megállapodás a különböző nézetek, érdekek és csoportok között, nincs többé vers és jókívánság, nincs többé köztársaság.
Nagy baj, hogy ismét csődbe vitték az országot. De mit számítanának az elherdált közjavak és a sanyargatás, ha épek volnának a lelkek, ha nem rombolnák le az egyetértés lehetőségét?
Ha nem törünk ki a hazugság börtönéből, akkor vége Magyarországnak.
Ki akarunk-e törni?
Akarjuk-e Magyarországot?
Akarunk-e ismét szót érteni minden magyarral?
Kell-e engedelmeskednünk olyan kormánynak, amely fölrúgta a legelemibb törvényt: az igazmondás rendjét?

A szerző író