Viselkedéskultúra a köztévében

Nap-kelte, vasárnap reggel. Lakat T. Károly ül középen, könnyedén letegezi az illusztris meghívottakat – Heller Ágnest, Czeizel Endrét, Hankiss Elemért, Popper Pétert. Elsőként Popper fejti ki: borzalmas a magyar viselkedéskultúra, s ez meglátszik abból is, ahogy honfitársaink a tűzijáték alkalmával megnyilvánultak. Ő egyébként nem volt ott, de nyilván azt szerette volna, ha az öszszesereglett nép méltósággal túllép a szituáción, nem pedig sivalkodik, mint a vágósertés, holmi fakidőlések, tűzeső, elsodort gyerekek, kiszúrt szemek és kicsavart végtagok miatt. Czeizel vitatkozna: ez túlzó általánosítás, a magyar egészségügy például remekül viselkedett, úgyhogy nem olyan szomorú a helyzet. Egyébként a riói karneválon évente húszan halnak meg, abból mégsem származik ekkora feszültség.
Heller Ágnes szerint augusztus 20-án nem is volt igazi pánikhelyzet. Történt egy kis tülekedés, de hát a buszon is tülekszenek az emberek. Egyébiránt a neveltetésünkkel van a baj. Nem mondta meg nekünk senki, ilyen helyzetekben hogyan kell viselkedni. Őt megtanította apukája: viharban ki kell menni a rétre és lefeküdni, azóta mindig így tesz. Csöppet sem zavarja Hellert, hogy a másfél milliós tömeg nem ismerhette az ő bölcs apukáját, s ha ismeri, sem talál rétet, ahová kifeküdhetett volna. „Mi az istennek kell felelősöket keresni?”, fakad ki a filozófusnő, tüntetően áthágva a harmadik parancsolatot. Félre kéne tenni a bűnbakkeresés ismert reflexét, mondja tört magyarságával; ha jön a vihar, ki lenne a felelős, senki. Még hozzáteszi: New Orleansban sem váltották le a polgármestert a szél miatt, pedig ott aztán igazi pánikhelyzet volt. A természet veszélyes, emeli föl ujját Heller. Igen, Tanárnő, értjük, máskor jók leszünk.
Hankiss Elemér végre megszólal: szerinte a nép sokkal felelősebben viselkedett, mint a vezetők, a katasztrófavédőktől a politikusokig, akik posztkádári stílusú ködösítéssel akarják elfedni – az igenis létező – felelősséget. A stúdióban megfagy a levegő. Hankiss szelíden hozzáteszi: Franciaországban még akkor is lemondott volna ilyen esetben az illetékes miniszter, ha épp nincs személyes felelőssége.
Popper annyit tud szólni hirtelen, érdekes ez a beszélgetés. Jó, jó, mondja Heller, legközelebb máshogy kell csinálni a dolgokat. Lakat T. kijelenti, többen is kisméretű gyerekkel mentek a tűzijátékra, ami súlyos felelőtlenség. Czeizel szerint Franciaország nem Magyarország; kifejti, hogy hazánkban nem szabad minisztereket leváltani, mert akkor hat hónapra (?) megbénul az intézmények működése. Miután a genetikus megcsúfolta a józan észt, az elemi tisztességet és önnön ősz fejét, az ismét beálló csöndben Lakat T. fölébred, s rémülten unszolja Poppert, mondjon már valamit. Popper lassan tér vissza révületéből; szerinte igenis szörnyű volt, ahogy az emberek viselkedtek, nagy a feszültség mostanában, ember embernek farkasa, és a közlekedésben is milyen hisztérikusak vagyunk. Lakat T. újra elveszti a fonalat.
A többit gyorsan elmesélem: az emberek nem szolidárisak, milyen hiszti volt ötvenhatban, meg a holokausztkor is – így Popper. Heller szerint a holokauszt idején hét zsidó elfért egy ágyban (?), pedig azelőtt ugyanúgy veszekedtek, mint bárki más. Azután végre elhangzik: ötvenhat szép volt, az egység és a szolidaritás jegyében zajlott. Popper azonban már nem ereszti a holokausztot, s leszögezi, a magyarok a vészkorszakban csúcsot döntöttek a zsidók feljelentgetésével. A műsorvezető rájön, kiszaladt az időből. Nagyszerű téma, máskor folytatjuk, mondja – belebeszélve Hankiss szavába, aki még annyit tud reagálni Popper állítására: ez a feljelentgetés csupán mítosz.
Lakat T. Károly elkövette a hibát, hogy meghívott egy tisztességes embert is a műsorába; gondolom, máskor nem teszi. Az eddig bevallott adatok szerint öten meghaltak azon az apokaliptikus éjszakán, sok százan megsebesültek, és több százezren kaptak sokkot. Tanulság: szavazzon mindenki Demszkyre, az összes miniszter maradjon a helyén, a magyar nép viszont felelőtlen, nem tud viselkedni, ráadásul antiszemita, úgyhogy szépen dögöljön meg, kedves nézőink; ez volt a Nap-kelte, további jó éjszakát kívánok…