A 2002-es választást követően a koalíció, hogy választási ígéreteit is teljesítse, és sikerét is mielőbb kihasználja, példátlan költekezésbe kezdett. Elköltötték a költségvetési tartalékot – mégpedig nem a költségvetés előírásai szerint –, a nemzeti bevételt, és jószerivel – hitel formájában felvéve – elköltötték a következő két ciklusban a legderűlátóbb számítás szerint várható európai támogatást. Választási ígéreteikben ezt elhallgatva kíséreltek meg kormányon maradni, hogy majd ők rendezhessék saját szájuk íze szerint a keletkezett hiányt. A számítás bevált, a csalást nem vették észre a választók. Többségük bizalmat szavazott a koalíciónak egy újabb ciklusra. Hogy ebbe a győzelembe a polgári oldal (az MDF) jelentősen besegített, most nem elsődleges.
Aztán kiderült, hogy Európában ez így nem megy. Nem lehet akármit írni az elszámolásba, nem lehet ellenőrizetlenül felhasználni a juttatásokat. Azok nem kormány-, még csak nem is párt-, hanem tagállami célokat hivatottak szolgálni. Meg kellett „csinálni” a megszorításokat, mielőtt az európai segélyeket le lehetne hívni. A hős vezér nem csüggedt el. Nyíltan bevallotta, hogy nagy hiányt okoztak, azt lehazudták, és jószerivel egyetlen hasznos ellentétele sincs a költekezésnek. Elmondta ezt pártjának, majd nyilvánosság előtt is beismerte. Az a mentsége, hogy ha nem így tesznek (a választás előtti nyilatkozatokban), a tiszta helyzetet idejében megismerő választók nem nekik adnak kormányzásra megbízást. Akkor pedig nemcsak a miniszteri székek, hanem a képviselői stallumok is nagyrészt odavesznek. Kormány és frakció érdeke tehát azonos. Hatalmon maradni.
A választók, ráébredve az igazság legalább egy részére, valóban határozottan válaszoltak. Soha ilyen arányú önkormányzati választási vereség nem érte a baloldalt. Annak ellenére, hogy az MDF ismét segített: a fővárosi polgári listás többség ellenére maradhatott Demszky, s néhány kerületben is sikerült az ellenzéki oldalnak egy második jelölttel a koalíció győzelmét elősegíteni. A számok azonban így is beszédesek. Az látszik bebizonyosodni, hogy ha a kormány valós képet tár a választók elé, nem kapja meg a többséget már a parlamenti választáskor sem. A csalás, elhallgatás révén megválasztott parlamenti többség tehát illegitim. Formailag megválasztott, de megtévesztéssel.
Lehetne átmenetileg egyetértést keresni a költségvetés tárgyában, és immár helyes tájékoztatás mellett megteremteni egy előre hozott választással a parlament legitimitását. Azért nem lehet ezt rögtön megtenni, mert ha nincs elfogadott költségvetés és konvergenciaprogram, nincs európai támogatás sem, és akkor az egész ország vesztes, ha nem is az egész ország okozta a bajt. Viszont ilyen módon lehetne a terhek elosztásán változtatni, és onnét visszavenni az elvesztegetett közpénzeket, ahová az aránytalanul nagyobb haszon folyt. Erre ugyanis lenne mód, csak a társadalmi egyeztetés teljes elhagyásával, a tervek jó – nagyvállalkozói – kezekre bízásával; ehelyett a jelenlegi állás szerint a kisember fizet elsősorban.
A kormány ellenben ügyes csellel bizalmat kér attól a parlamenti többségtől, amelyet az ő csele segített nyeregbe. Amely osztozik vele a felelősségben, és osztoznék új megméretés esetén a veszteségben is. Amely tehát érdekelt abban, hogy a kormány bizalmat kapjon. Még így is van bizonytalanságérzése a kormánynak, úgy tűnik. Harc folyt azért, hogy a bizalmi szavazás nyílt legyen. Nehogy már egyes képviselők lelkiismerete megszólaljon, a nép képviseletének kötelezettsége eszükbe jusson! S ismét ki segíti a baloldalt abban, hogy a szavazás nyomás és pártfegyelem alatt történjék?
Az MDF…
A szerző volt alkotmánybíró
origo.hu
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló
