Oroszokkal ünnepeltünk

Tucatnyian hívtak fel az elmúlt napokban az Egyesült Államokból. Hol vannak a cinizmusnak és az érzéketlenségnek a határai? – tették fel a kérdést felháborodott, önérzetükben megsértett amerikai emigráns magyarok, felemlegetve a washingtoni magyar nagykövetség egyik ötvenhatos emlékkoncertjének körülményeit. A téma a Washington Post újságírójának ingerküszöbét is átlépte, így a lap Style mellékletében egy külön cikk foglalkozott a kérdéssel a múlt héten.
A Levinson Trió feljegyzései egy forradalomról című írásban Stephen Brookes megemlíti, hogy az ötvenhatos forradalom az egyik legtragikusabb esemény a magyar történelemben, ugyanakkor az egyik legdicsőségesebb is, hiszen – idézve Simonyi András nagykövetet – az volt a szovjet elnyomás elleni „első repedés a falban”, amely végül Kelet-Európa szabadságához vezetett. A washingtoni magyar nagykövetség úgy ünnepelte meg az ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulóját, hogy az orosz gyökerekkel rendelkező Levinson Triónak szervezett telt házas koncertet – az együttesnek annyi köze van Magyarországhoz, hogy harminc esztendővel ezelőtt hazánk érintésével jutottak ki a Szovjetunióból a komolyzenészek.
„Érdekes ötlet: magyarok helyett kérjünk fel orosz zenészeket e korszakalkotó, az egyetemes emberi szabadságvágyban gyökerező esemény hősiességének és tragédiájának a feldolgozására” – olvashatjuk a befolyásos amerikai lapban, amely a következőképpen folytatja a beszámolót: „az ígéret azonban nagyrészt nem teljesült. A zene és a felkelés közötti összefüggések erőltetettnek (sőt triviálisnak) tűntek, és Bartók Béla Román néptáncok című művének kivételével a műsor nem is tartalmazott magyar zenét – az egész alapjában súlytalannak tűnt az esemény jelentőségéhez képest.” A koncert többi részét különben briliánsnak írja le a Washington Post, különösen a Maurice Ravel „Tzigane” című hegedűrapszódiáját játszották el „tökéletesen extravagánsan” az oroszok.
Talán ennek is köszönhető (és természetesen a krónikus hazudozó miniszterelnök egyre nyilvánvalóbb nemzetközi hitelvesztésének), hogy Magyarországot kezdik nem komolyan venni Washingtonban. A hivatalos ötvenhatos fogadáson (amelyet a koncert után néhány nappal, október huszonnegyedikén szervezett meg a nagykövetség az Amerikai Államok Szervezetének épületében) egyetlen fajsúlyos amerikai politikus sem jelent meg (miközben szeptember elején a Katzen Centerben megrendezett fotókiállításon amerikai kormánytagok is jelen voltak). A washingtoni magyar nagykövetség honlapján – ahol korábban nem fukarkodtak a fotós beszámolókkal, ha amerikai celebritások tiszteltek meg jelenlétükkel egy általuk szervezett eseményt – most csak azt láthatjuk, amint Simonyi a cseh és a lengyel nagykövetekkel pózol a kamera előtt. Az eseményen különben a nagykövet mellett ifjabb Maléter Pál mondott beszédet, és a meghívottak között voltak ötvenhatos szabadságharcosok is.
Itt tartunk hát: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jóbarátja, Simonyi András washingtoni magyar nagykövet a magyar adófizetők pénzéből – megengedem: igen tehetséges – orosz muzsikusokkal együtt ünnepli meg a Szovjetunió által vérbe fojtott forradalom ötvenedik évfordulóját. Vajon Magyarországon nem akadt volna néhány olyan, nemzetközi szinten is jegyzett komolyzenész, akik képesek lettek volna magyar szerzők műveiből előadást tartani Washingtonban? – kérdezik az amerikai magyarok, akik nem értik, hogy miért kell őket állandóan provokálni. Budapestről nézve én sem tudok mást mondani az esetről: szégyen.