A TV2 Napló című magazinja múlt vasárnap riportot közölt egy Pest megyei hűtőházban történtekről, jelesül lejárt szavatosságú élelmiszerek tömeges újracsomagolásáról, majd ezek közétkeztetési intézmények és gyorséttermek részére történő értékesítéséről. A riportot csak néhány nappal előzte meg egy hasonló hír, mely szerint a főváros egyik frekventált piacán koboztak el több mint három tonna húst és húskészítményt, hasonló indokkal.
A riportban – mely szemérmesen elhallgatta az elkövető cég nevét – egy szerintem igen fontos tényre derült fény. Mégpedig arra, hogy az említett hűtőház külföldi tulajdonban van – erre utalt a cég nevében nyilatkozó ügyvezető igazgató neve, aki minden bizonnyal német nyelvterületről érkezett.
Az alábbi kérdések merülnek fel:
1. EU-csatlakozásunkkor a húsipar és -kereskedelem résztvevőit egységesen a HAACP minőségellenőrző/termékpálya-követő rendszer alkalmazására kötelezték. Ez a nyilvántartási rendszer, melyet súlyos milliókért, nagyvállalat esetében tízmilliókért telepítenek, elvileg minden egyes tételt nyilvántart a rendszerbe való bekerüléstől az értékesítésig, avagy – szavatossági idő lejárata esetén – a megsemmisítésig. A külföldi tulajdonú hűtőháznak ilyennel rendelkeznie kellett, másképpen sem hűtőházként, sem raktárként nem funkcionálhatott. Ha pedig rendelkezett ilyennel, akkor az adatokat manipulálták.
2. Ha az adatokat manipulálták, akkor valamennyi bizonylat, amely a tároláshoz és az értékesítéshez kapcsolódott, hamis. Hamis számlát adtak a vevőknek abban a tekintetben, hogy a feltüntetett adatok (tétel szavatossági ideje) nem feleltek meg a valóságnak.
3. A hamis számlákra befolyó összegek nem kerülhettek be legálisan a nyilvántartó rendszerbe, mert olyan tételek ellenértékét képezték, amelyeket a rendszer megsemmisítésre ítélt. Ebből következik, hogy a bevételek kezelése illegális módon kell, hogy történjen – azok után a cég nem tud közterheket, adót fizetni, mert lásd 2. pont.
4. A cég tulajdonosa külföldi, esetleg EU-tagországból való. Az említett gyakorlat csak az ügyvezető tudtával folyhatott, mert lásd 2. és 3. pont. Ha az ügyvezető a folytatott gyakorlatról nem értesítette a tulajdonost, akkor a cégről alkotott kép – mérlegbeszámoló, éves jelentés és az ehhez kapcsolódó pénzügypolitika (adók és közterhek befizetése, járulékok, osztalék stb.) – az említett gyakorlat kezdete óta nem ad valós képet a cég helyzetéről, a tulajdonost azóta tévedésben tartják.
5. Ha a tulajdonos mindezzel tisztában van, akkor igaz az a sokak által demagógnak tartott állítás, miszerint a hazánkban az élelmiszeriparban és -kereskedelemben működő cégek jelentős hányada a magyar lakosságot a hulladéklerakóval, illetve a szemétégetővel téveszti össze.
Sajnos, az élelmiszerek forgalmazása terén számtalan negatív példával lehet szolgálni. A magyar piacon működő hipermarketek, üzletláncok és egyéb kereskedelmi egységek folyamatosan élnek vissza a vásárlók jóhiszeműségével. Személyes tapasztalataimat ezen a téren hét üzletlánc egységeiben és számtalan egyéb boltban szereztem. Ezek az alábbiak, a teljesség igénye nélkül: lejárt szavatosságú termék forgalmazása (bűzlő halkonzerv, penészes kenyér, penészes habtejszín, a palack és a tartalom egyaránt, romlott húsáruk, tejtermékek); fogyasztók megtévesztése, úgymint sajtnak látszó, valójában növényi zsiradékból készült tárgyak sajtként forgalmazása, csokoládénak nevezett masszák, savóból, íróból készült tej, reggeli ital; rossz minőségű, idegen anyagokat tartalmazó termékek (kenyér, pékáruk, csontszilánkokat tartalmazó húskészítmények) forgalmazása, és még sorolhatnám.
Mindeközben a kormányzat arról papol, hogy a hazai élelmiszerpiacon a kistermelők nem versenyképesek. A piacgazdaság szentségéről karattyoló kéretlen próféták és egyéb guruk optimális üzemméretről, hatékonyságnövelésről, a nagyüzemek előnyeiről szavalnak. Eközben az ehető és finom magyar hús, tejtermékek, zöldségek és gyümölcsök eltűnnek, a termelőket tönkreteszik. A versenyképesség nevében a lakosságot agyonvegyszerezett, ki tudja, honnan érkező zöldségekkel, táppal és takarmánykiegészítőkkel felfújt, erősen stresszes, mondhatni állattalan körülmények között tartott sertéssel és baromfival, valamint tejporból és adalékokból készült tejtermékekkel etetik, akciós áron. Közben a magyar háziállat-állomány folyamatosan csökken, a tejet nem akarják átvenni, a baromfit madárinfluenza-veszély miatt legyilkolják, illetve fizetés nélkül veszik át. A verseny bajnokai, a hatékonyság csúcsai, azaz a nagyüzemek és a hipermarketek, valamint azok a kereskedők, akik folyamatosan szorítják ki az őstermelőket még meglévő piaci elárusítóhelyeikről, szemetet forgalmaznak. Mindeközben bezáratják a kézműves technológiával működő sajtfeldolgozókat (egészségügyi okokból), sarcolják az őstermelőket, lassan betiltanák a háznál történő téli disznóvágást.
Érdekes módon ezt a Lajtától nyugatra fekvő országokban nem nagyon merik megtenni. A holland, francia vagy svájci világhírű sajtgyáraknak senki sem mondja, hogy rúgják ki az összes sajtmestert, és gyorsítsák az érlelési folyamatot, különben elvész a versenyképesség. A televíziókban látható gasztronómiai csatornák és műsorok nem nagyüzemeket, hanem családi gazdaságokat, unikumokat előállító termelőket, egyedi recepteket használó éttermeket mutatnak be. A tradicionális magyar konyhát kereső turisták eltűnését meg majd az utcán tüntető rendbontó elemek nyakába varrjuk.
A szerző gazdasági szakember
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
