Megint tévednek a széplelkűek, alanyi költők, meg a nemzeti oldal békekövetei. Már rég nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc megy, vagy marad. Természetesen mindenkinek jobb, ha megy, ugyanakkor azok a botrányok, amelyek az utóbbi hónapokban uralják a magyar belpolitikát, késleltetik a Vezér távozásának idejét. Sokat idéztük, de nem eleget, amikor Gyurcsány önfeledten elszólta magát, hogy a jobboldalt újra és újra le kell verni, mindaddig, amíg el nem tűnik a közéletből és vele a politika is, amelyet képvisel. Nagyképű elszólásnak tűnt, de bejött. Ez a kormánykoalíció cserélhető minisztereivel az ötödik évet használja arra, hogy felmorzsolja Magyarországon nemcsak a többpártrendszert, hanem azt a minivé zsugorodott demokráciát is, amit lassan csak Hubble teleszkóppal lehet holdfogyatkozáskor észlelni. Sokáig reménykedtünk, hogy a tények csak hatnak az emberi gondolkodásra, amúgy marxi módon a lét csakugyan meghatározza a tudatot. Hogy tizenhat év után a hatalom mégsem agyatlan bábokként mozgatja az embereket. Vagy olyanba kényszeríti bele őket, ami a kárukra lesz. Tévedtünk, nem számoltunk a virtuális világ hatalmával, és azzal az ötvenévnyi butítással, ami jelentős tömegeket leszoktatott mindenfajta önálló gondolkodásról. Medgyessy és Gyurcsány kormányának behozhatatlan előnyei voltak és vannak Orbán kormányához képest. Az egyik, hogy az MSZP parlamenti képviselői között sok a régi ismerős. Az elnyűhetetlen Horn Gyulától, Kapolyi Lászlón át Szekeres Imréig a kádárizmus megbízható káderei vedlettek át demokratákká. Ők biztosítják a folytonosság érzetét. A baloldali érzékenységet, a kisemberek gyámolítását, az özvegyek és árvák istápolását, legfőképpen pedig a segélyezést. Ez ugyan kapott egy nagy léket, amikor Horn áldásával Bokros Lajos csomagját összekészítette, majd következett egy beszervezett bankár, mostanra pedig a milliárdos KISZ-titkár kapaszkodott fel Magyarország bakjára. Utóbbi ráadásul mindenfajta közmegegyezés nélkül. A jobboldalnak nem most kellene ébrednie, amikor a rendőrök rommá verték a nagygyűlésüket, megvakították, lábát törték, fejen és nyakon lőttek, fogát kiverték, állati módon megrugdosták, megalázták híveiket, akik békés emlékezésre jöttek össze Budapesten az Astoriánál. Már régtől jobban kellett volna figyelnünk. Mire? A Szent Korona, az Árpád-sáv, a turulmadár, a Szent Jobb kigúnyolására, nemzeti mítoszaink és jelképeink folyamatos gyalázására, lenullázására. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a „nemzeti” és az „örökség” lett a veszte. Most sem követeljük, hogy tartóztassák le azt a rendőrt, aki bakanccsal taposta meg a magyar zászlót. De azt is könnyen vettük, amikor a kokárda viseléséből csapott a média országos ricsajt, kettészakítva az amúgy is megosztott társadalmat. Szász Károly megverése, Mellár Tamás leváltása, Járai Zsigmond folytonos vegzálása, Berkecz Mária perbe fogására, megalázó motozása, Polt Péter gáncsolása, Keller László ámokfutása, az egyház és a papok primitív lejáratása, a keresztények kiirtását kívánó kijelentések, az egyházi iskolák elleni hadjárat, a Magyar Televízió tökéletes kibelezése, ahol tévedésből sem szerepelnek Gyurcsány szolgahadával ellentétes vélemények. Nem léptünk fel egyértelműen Kondor Katalin, Döbrentei Kornél, Császár Attila, Lovas István, Siklósi Beatrix és más barátaink morális meghurcolása ellen, és igen, elbagatellizáltuk, vagy elhittük az orbitális hazugságot, hogy a közszereplőnek többet kell kibírni, mint a civileknek. Sokat, de nem mindent. És a jobboldal szélütéses bénulással szemléli az Orbán Viktor ellen folytatott, ha jól számolom, nyolc éve tartó, folyamatos, ótvaros hadjáratot. Ennek olyan „kitüntetett” hősei vannak, mint Kende Péter, Debreczeni József, a 168 Óra nevezetű heccújság, az RTL Klub Heti hetese, az Élet és Irodalom, a Népszava, a Klubrádió gennyműsorai, az ATV orgasztikus vájkálása dr. Goebbels manipulációs hagyatékában, a névtelenül vitézkedő internetes vitafórumok, a Mokka vagy a Nap-kelte, és sajnálatos módon feliratkozott ide a Népszabadság is. A mai helyzetben a szocialisták oly mértékig érzik nyeregben magukat, hogy holmi Nyakók, Varga Lászlók, Török Zsoltok, Vadai Ágnesek, Eörsi Mátyások, Ujhelyi Pistik versenyeznek azon, ki tud Orbán Viktorra még valami személyeskedő mocskot rákenni.
Nem történt semmi, amikor a kereskedelmi csatornáknak idő előtt hosszabbították meg a koncesszióikat. Az sem borzolta a kedélyeket, hogy a Klubrádió szép lassan felvásárolta a vidéki frekvenciák tekintélyes részét és Bolgár úr meg Orosz úr tanítják demokráciára a vidék hallgatóságát.
Fél füllel vettük tudomásul, hogy Medgyessy Péter csak a fél országot vinné az Európai Unióba, Horn Gyula meg a Fidesz k… anyján szórakozott. Belementünk egy féltékenységi bosszú által generált végeláthatatlan Orbán-vagyont vizsgáló bizottságba, amelynek működése semmire nem volt jó, azon kívül, hogy a volt miniszterelnököt sikerült tökéletesen benyálazni a közvélemény agy nélküli része előtt. Amikor valaki Alcsút felé téved, megmutatják neki az egyik biztosítótársaság elnökének csinos kastélyát. – Na, ott lakik a milliárdos Orbán! Hazugság betonozza ki az utat Orbán francia kastélyától bécsi luxuslakásáig, illegális légi felvételen körözött házától az apja bányájáig, a néhány hónapos oxfordi ösztöndíjának több évvé lódításáról, zárt osztályon való ápolásáig, és minden, ami utálatossá, ellenszenvessé és bűnbakká tehet valakit, a rendszerváltás csalódott veszteseinek szemében.
A Fidesz-kormány nem rendezte a médiaügyeket, minden liberális bírálatra ugrottak, bedőltek a média lármájának, hogy miért támogatják közpénzekből a jobboldali médiát? Az egy Heti Válasz körüli botrányözöntől megszeppenve nem támogatták, még gondolatban sem egy másfajta médiabázis kiépítését. A Demokrata újság abban az időben az NKÖM pályázatán négymillió forintot kapott, utólagos folyósításra. Vezető hírré bírt válni a Kossuth Krónikában, s Lázár Péter „hiteles” szociológus legalább ötvenszer írta le, mekkora összegekkel tömte ki a Demokratát az Orbán-kormány.
Amennyire lehetett, tiltakoztunk Gyurcsány Ferenc ellen, felbukkanása első percétől fogva. Már bemutatkozásakor kiviláglott, nem kér az ellenzékből, főképpen gyűlöli annak vezetőjét. Az MDF-et megette Leisztinger Tamás és a szépkorúak díszes társasága, Dávid Ibolya már el sem pirul, amikor pártja hófehér lelkéről szónokol. Ez sem verte ki a biztosítékot: a nagy múltú rendszerváltó párt összebútorozott egy milliárdos üzletemberrel, aki Gyurcsány Ferencet hatalomra segítette, valamint pártépítés címén a narratívák szerint kilóra vásárolta fel a szocialista alapszervezeteket.
Gyurcsány Ferenc kétesen megszerzett hatalmát arra használta – előbb titokban, majd egyre nyíltabban –, hogy minden fronton hadat üzenjen a nemzet tagjainak. Ez előbb csak egy rossz előérzet volt, az utóbbi hónapok történései azonban a legrosszabb forgatókönyvet igazolják. Az adósság csapdájába kergetett, amúgy is kiábrándult és káoszos társadalmat az őszödi beszéddel olyan erkölcsi válságba vitte bele, amelyből nemhogy kiút nincsen, de egyre mélyebbre ragadunk belé.
Ne készítsünk leltárt, csupán az Orbán-kormány békeidős négy éve mellé tegyünk néhány Medgyessy–Gyurcsány-gyöngyszemet. Az ötvenszázalékos azonnali béremelés borította meg úgy a költségvetést, hogy újabb és újabb külföldi kölcsönökre szorultunk. A komoly árvizek iránt meglepő közönyt mutatott mindkét miniszterelnök, a kettős állampolgárságról való népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a magyarok ellen heccelte a magyarokat. Már ekkor buknia kellett volna, ha a nemzet rendelkezik immunrendszerrel. Medgyessyről kiderült, hogy titkos ügynök, Gyurcsányról pedig, hogy milliárdos vagyonának jó részéhez nemcsak erkölcstelenül, de a törvény mezsgyéjének legszélén egyensúlyozva jutott. A Kulcsár Attila körül évek folyó rágógumi-nyomozásból kiviláglik, a sokmilliárdos sikkasztóval már csak a titokzatos gyurcsányi nagyember miatt is csínján kell bánni, az érettségi előtt álló fiút már nyolc hónapra ítélték, mert október 23-án megdobta a rendőröket. A Mokka című tévéműsor vezetőinek üzenem: Nem találta el őket, de erről miért tetszettek hallgatni? A 2006-os választást a Gyurcsány-kormány hazugságok, félrevezetések árán nyerte meg, a milliárdos külföldi kölcsönöket pedig segélyre és a nyugdíjasok szavazatára költötték. A miniszterelnök erkölcsére jellemző, hogy udvari életrajzírójának, Debreczeni Józsefnek részletesen elmesélte, miként sikerült manipulációs hazugságok sorával a Fidesz ellen fordítani a választókat.
Ehhez természetesen óriási segítő potenciálra van szükség. Lejárt lemeznek tűnik, hogy a médiatúlsúly tizenhat éve mérgezi Magyarország levegőjét. Nem médiatúlsúlyról van szó, hanem kemény médiaterrorról. A demokrácia tizenhatodik évében büszkén jelenthetjük a világnak, hogy országunkban, ha valaki mást is akar tudni, mint a kormány aktuális lódítása, akkor rendelkezésére áll a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Demokrata hetilap. Ez a médiacsőd. Tessék megnézni a királyi tévében a Szólás szabadságának vezetőjét, vagy hajdani nagyságának sápadó fényében fürdőző Friderikusz Sándort, már nem riporterek. Alázatos, alákérdező lábtörlőkké silányultak, akiknek merészségük addig terjed, hogy megtudakolják Gyurcsány Ferenctől, nem fárasztó-e a nap huszonnégy órájában ekkora zseninek lenni? Vagy a Kereszttűz, ahol a kormánypárti politikusokkal vígan kacarásznak a kérdezők, majd statáriális bírósággá alakulva végzik ki az ellenzék képviselőit. Ha akad olyan hülye, aki még odamegy. Majdnem tíz évbe került, hogy a Fidesz okosai rájöjjenek, nem a véleményükre kíváncsi Orosz József vagy Bánó András. Kifektetni akarják őket, módszer nem számít. Égő nézni a nyilvános sajtótájékoztatón dadogó, alázatos sajtómunkásokat, de még égőbb, amikor egy véletlenül kimondott egyenes kérdésre jön a metszően gúnyos, megsemmisítő válasz. A kormányoldal okosabb a Fidesznél, ők nem nyilatkoznak, de nem is szerepelnek ellenzéki médiumban.
Arra a kérdésre a nyilvánosság felkentjeitől még nem kaptunk választ, hogy miért kötelező a magyar nemzetnek újra és újra bizalmat szavazni Gyurcsány Ferencnek? Annak, aki üzlettársaival, elvtársaival, barátaival, párttársaival és médiaszolgáival a tönk szélére juttatta Magyarországot. Aki előre megfontolt szándékkal, hazugságok és adósságok árán is a hatalomban akart maradni. Amit, mint bevallja, imád. Aki ámokfutása alatt minden társadalmi réteget megsértett, és most dilettáns kormányzásának veszteségeit rajtuk akarja behajtani bizonyos Gyurcsány-csomag képében. Miért kellene bizalom annak, aki egyre nyíltabban lép át mindenfajta demokratikus közmegegyezésen. Hol a felelőse az öt halottat követelő augusztus huszadikai tűzijátéknak, hány vétlen embert vertek agyba-főbe a televízió előtti provokációban? Miért kellene bizalom annak az embernek, aki október 23-án kirendezte saját nemzetét forradalmának megünnepléséből, miközben ő koronás főkkel pöffeszkedett. És aki elérkezettnek látta az időt, hogy megsemmisítő csapást mérjen politikai riválisának táborára. Megfélemlíteni, elhallgattatni, vadállati módon elbánni azokkal, akik még hisznek a szólás és gyülekezés szabadságában, valamint abban a demokráciában, amelytől sebesen távolodunk. Ehhez természetesen kell a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, de legfőképpen a kormánytagok és a koalíció frakcióinak hangos helyeslése. Hogy ezt a független bíróság, rendőrség, ügyészség kikéri magának? Kérje. Ma már mindenkinek van kamerás mobiltelefonja, videokamerája, elektronikus fényképezőgépe, szabad hazában szabad hazudni, hogy csak a randalírozó „csőcselék” ellen léptek fel a békésen sétálgató rendőrök. Szabad hazudni, hogy a demokratikus Magyarországot úgy védték meg a földre tepert, volt válogatott öttusabajnok Móczár Istvántól, hogy ahány rendőr arra járt belerúgott, néhányan többször is. Lehet titkosítani ezer évre, amit láthattunk a Hír TV-ben, a TV2-ben vagy a Dunában és az amatőr felvételeken, az elborzasztotta az embereket. Gyurcsány sutba dobta a látszat maradékát, és nyíltan hadat üzent annak a 2,4 milliós tömegnek, akik a jobboldalra szavaztak.
A széplelkűség a belátás vagy a párbeszéddel való gyurcsányi hitegetés október 23-val értelmét vesztette. Gyurcsány és médiaebei egyfolytában a törvényességről és arról lafatyolnak, hogy az ügyeket a parlamentben kell elintézni, nem az utcán. Azért lett ez olyan fontos, mert a koalíció parlamenti többségével úgy gondolja, azt tesz négy évig az országgal, amit akar. Holnap megszavazhatják, hogy minden rákbetegtől vonják meg a gyógyszert, költségtakarékossági alapon. A szabad demokraták közvélemény-kutatásokkal igazolnák, hogy a magyarok többsége helyesli az eljárást. Mint ahogyan helyeselték a rendőrség „bátor” fellépését és az október 23-i „rendcsinálást”. Helyeslik a szabad orvosválasztás eltörlését, a dupla gázszámlát, a vizit- és ágydíjat, a betegségünkkel való kufárkodást, a törvénytelen adóemeléseket, üdvözlik az APEH kinövesztett harmadik kezét, amelynek joga van kitapogatni mindent rólunk, az autónkról, a lakásunkról, takarékbetétünkről, külföldi nyaralásunkról, privát anyagi helyzetünkről. Üdvözlik a lehallgatások kiterjesztését és a szűk Combino villamosokat, ahol két ember nem fér el egymás mögött. Nem volt példa arra a fojtogató gyűlölködésre, amit Gyurcsány Ferenc és csapata folyamatosan táplál. Csőcselékezni, csürhézni, vérbunkózni, parasztozni, fasisztázni csak addig igen bátor dolog, amíg a felingerelt tömeg egyszer vissza nem üt. Márpedig a dolgok afelé mennek, hogy a megsértett és bizonytalanba tartott emberek fegyvert fognak szerezni, puszta önvédelemből, mert a magyar állam és annak rendőrsége október 23-a óta, sem nem szolgál, sem nem véd.
Létezik ember a Klubrádió, az ATV betelefonálóin, a TV2 sms-brigádján és a 168 Óra főszerkesztőjén kívül, aki nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mi történik ebben az országban?
Szerintem nagyon is tisztában vannak vele, hogy a hűvös időjárással a polgárháború szele is végigsepert rajtunk. A rendőröket már ráuszították a jobboldalra, lőttek, csontot törtek és közönségesek voltak, mint a disznók. Most az következik, hogy a buta és frusztrált tömeget az ügyeletes média annyira megvadítsa, hogy Orbán és választóinak vérét követeljék. Nem kéne ezt megvárni!
origo.hu
Robbanás volt Budapesten
